A Medúzamásodik fele tartalmazza a híres Rongyszőnyeg ciklus 120 darabját. A ciklus később 160 darabosra bővült. Az önmeghatározás szerint „Dalok, epigrammák, ütem-próbák, vázlatok, töredékek” alkotják. E versekkel rokon jellegű az 1945 utáni Magyar etűdök ciklusa (114 mű). Legnagyobbrészt e ciklusokba sorolódtak be azok a művek, amelyek később gyermekversekként váltak közismertté. Eredetileg azonban – néhány kivételtől eltekintve – nem gyermekversnek születtek, hanem a költői kereső-kutató műhelymunka, illetve a Kodállyal közösen végzett, versritmust, zenei dallamot vizsgáló kísérletezés termékei. Egy ciklus, főként ha évtizedeken át keletkezett, s bevallottan tartalmaz vázlatokat, töredékeket, sohasem lehet egységes sem hangulatában, sem színvonalában.
Újabban a gyermekversnél pontosabb fogalmat használva játékversnek nevezzük ezt a típust (Kenyeres Zoltán), amelynek formálásmódját érzékletesen fejezi ki a Magyar etűdöknyitódarabja:
Három egész napon át
bújtam erdő vadonát,
gomba-mezőt, szikla-tetőt bejártam.
Három egész napon át
faragtam egy furulyát,
vadrózsából tündérsípot csináltam.
Ez a tündérsíp szólalt meg már a harmincas években olyan darabokban, mint a Varázsének (Csiribiri csiribiri...), a Szán megy el ablakod alatt, a Valse triste, A tündér (Bóbita), A paprikajancsi szerenádja, az Őszi éjjel izzik a galagonya. Az egyes művek az idők során más és más címeket is kaphattak, s más összefoglaló címmel, más ciklusokba soroltan is megjelentek. A paprikajancsi szerenádja például a Medúza Rongyszőnyegciklusában (Gyönge fuvallat a tóba zilál) a 85. darabként jelent meg, az Egybegyűjtött írásokban a Huszonnégy melódia ciklus része, A teremtés dícséretekötet anyagában.
A valószínűsíthető, tagolatlan ősi egységet példázza ez is: kialakulásakor és még utána is nagyon sokáig versszöveg és dallam együtt született és élt. Az ősi nem feltétlenül primitívebb, de egyértelműbb és ártatlanabb, ezért és így válhatott e művek egy része gyermekverssé is: hiszen felidézi és éli azt a gyermeki világot, amelyben még szintén az ősi egység munkálkodik, s amelyben a „játéknak” nagyon komoly szerepe van. A játék azonban nem gyermeki privilégium, a felnőtt ember életének is szerves része: felszabadít és bizonyos értelemben gyermekké is tesz, azaz a megosztott és széttagolt világhoz és személyiséghez képest felidéz egy harmonikusabb és egészségesebb állapotot. Ebben az értelemben a játékversek már nem kiegészítő elemei Weöres Sándor költészetének, hanem szerves alkotórészei.
A játékverseken senki sem akadt fenn, ellentétben azzal a típussal, amelyet versjátékoknak nevezhetnénk. Ide sorolhatók az ún. értelmetlen versek, amelyek kiindulópontja a nyelvvel való szélsőségesebb játék. Ilyen Az áramlás szobra, amely így kezdődik: „nyugmozgás siethez indul sietben ablakik / feje istenek árnyékszéke vágtat / árnyékvillámszék nyers tündérhús csepeg”. Ilyen a nyilvánvalóan ritmusjáték Táncdal: „panyigai panyigai panyigai / ü panyigai ü.”
Versjátékok, de egyúttal aforisztikus bölcsességek is az Egysoros versek, melyek leghíresebbje mindössze ennyi: „Tojáséj”, s ez feltehetően a legtömörebb magyar nyelvű költemény. Versjátékok a Harminc bagatelldarabjai is. Közülük különösen szép a vízszintesen és függőlegesen olvasva is lírai képet festő Keresztöltés.
Kenyeres Zoltán: (1939): irodalomtörténész, egyetemi tanár
játékvers: Weöres Sándor verseinek csoportja; lényege a ritmusnak és a képeknek sajátos zeneiségben való eggyéolvadása. A költő igen változatos és általában szimultán ritmusokat alkalmaz, s többnyire a zeneileg is leírható dallam vonz magához a ritmusnál konkrétabb képeket, versszövegeket. A tartalom és a jelentés nagyobbrészt a hangzás, a ritmus és a dallam révén érvényesül.