Vlagyimir Majakovszkij A grúziai Bagdadiban született 1893. július 19-én orosz családban. Édesapja erdész volt. Az elemi iskolai ismereteket szülei és nővérei segítségével sajátította el. 1901- ben édesanyjával Kutaiszibe költözött, itt kezdte meg a gimnáziumi tanulmányokat. Az 1905-ös forradalom híre lázba hozta a kisdiákot is, már ekkor forradalmárnak készült, szocialista írásokat olvasott.

1906-ban meghalt az édesapja. A család Moszkvába költözött, nehéz körülmények között éltek. Az eddig kiváló diák elhanyagolta tanulmányait. Belépett a szociáldemokrata pártba, illegális pártmunkát vállalt. Többször letartóztatták, fél évet börtönben is töltött, de mint kiskorút, szabadon engedték. Ekkor, 1910-ben abbahagyta a pártmunkát, hogy tanulhasson. Művésznek készült. 1911-ben fölvették a moszkvai képzőművészeti főiskolára, ekkor már verseket is írt. Megismerkedett David Burljukkal (1882–1967), az orosz futurizmus atyjával, aki zseniálisnak tartotta írásait. 1912 decemberében jelent meg első antológiájuk, a Pofonütjük a közízlést, élén a futuristák manifesztumával. Ars poeticájuk lényege a szembefordulás a múlttal és annak értékeivel, az új hangsúlyozása: „A mi új Első Váratlanunk olvasóinak. Csupán mi vagyunk Korunk arca. A kor kürtje harsonázik általunk a szó művészetében.”

1913-tól sorra jelentek meg önálló kötetei. 1914-ben Péterváron bemutatták első színpadi művét, amelynek címe a szerző neve volt, ő rendezte a darabot, ő játszotta a főszerepet is. Ellenezte a háborút, mégis jelentkezett katonának, de megbízhatatlansága miatt elutasították. 1915 és 1917 között Péterváron élt. Itt került kapcsolatba a Brik házaspárral. Oszip Brik(1888–1945) író, irodalomtudós volt, aki Majakovszkij lelkes híveként műveinek kiadását anyagilag is segítette. Felesége, Liliés a költő között szerelem bontakozott ki, de a munkakapcsolat ezután is megmaradt a három ember között, s Lili lett a költő hagyatékának gondozója is.

1915–1916-ban Majakovszkij polgári alkalmazottként szolgált a hadseregben. Az 1917-es februári, majd az októberi forradalom híve és harcosa lett. Visszaköltözött Moszkvába, s a többi futuristával együtt részt vállalt a forradalmi munkában: író, filmszínész, agitátor, a kulturális élet politikusa, plakátrajzoló és bökversszerző. Ez utóbbiakat a távirati iroda, a ROSZTA részére készítette: annak kirakataiban jelentek meg a papírínséges időkben az aktuális plakátok a mozgósító szövegekkel. Maga Majakovszkij mintegy négyszáz plakátot rajzolt 1919–1922 között, s legalább ugyanennyi bökverset írt.

1918-ban mutatták be az első szovjet drámát, a Buffo-misztériumot, amely „heroiko-epiko-szatirikus” képet mutatott a régi társadalom haláláról és az új születéséről. Színpadi művei közül a Poloska(1928) a kispolgáriságot, a Gőzfürdő(1929) a szűk látókörű bürokráciát támadja szatirikus módon.

Nagy terjedelmű epiko-lírikus műveket, ún. poémákat is alkotott. A 150000000(1920), a Vlagyimir Iljics Lenin(1924), a Csudajó! (1927) elsősorban a forradalommal és a formálódó új társadalommal foglalkoznak, politizálnak és agitálnak. Az Erről(1923) viszont a szerelemről, a forradalom mellett élete másik alapélményéről szól.

Folyóiratot is szerkesztett. A Balfrontmozgalom és az azonos nevű lap célja szerint „a Kommün eszméivel agitálja majd meg a művészetet, és utat nyit a holnap felé” (1923–1925). 1927–1928-ban Novij LEFcímmel ismét lapot adtak ki, most már az építőmunkát, a dokumentálást állítva a középpontba.

1922–1927 között többször töltött hosszabb időt külföldön. A legfontosabbak berlini, párizsi és amerikai útjai, ahol a kortárs művészet számos jeles alkotójával ismerkedett meg. Szovjet-Oroszországban is rendszeresen tett előadó körutakat. A magas termetű, jó hangú férfi verseinek szuggesztív előadója volt, valóban tömegek hallgatták és éljenezték meg.

1929–1930 fordulóján egyre hűvösebb lett körülötte a légkör. Csatlakozott a proletárírók szövetségéhez, de ezt is gyanakodva fogadták, műveit bírálták, nem közölték, elhallgatták, útlevelet nem kapott. Egy újabb szerelem konfliktusait is élesnek érezte. S így az a költő, aki néhány évvel korábban egyértelműen elítélte Szergej Jeszenyin(1895–1925) öngyilkosságát („Ebben az életben / meghalni / nem nehéz. / Élni az életet / sokkal nehezebb”), s búcsúlevelében leírta, hogy „ez nem megoldás (másnak nem tanácslom), de számomra nincs más kiút” – maga is öngyilkos lett 1930. április 14-én.

Halála után évekig ellentmondásos volt megítélése, mígnem 1935-ben Sztálin – Lili Brik segítséget kérő levelére reagálva – úgy nyilatkozott, hogy Majakovszkij „volt és marad szovjet korunk legjobb, legtehetségesebb költője”. Ezzel kezdetét vette az életmű kanonizálása, „államosítása”. Maga az életmű azonban időtállónak bizonyult: ezt is túlélte.

futurizmus: futuro = "jövő" (ol.) szóból; XX. századi avantgárd irányzat, a sebesség, lendület, az erő, a dinamizmus, a technika és a jövő hirdetője; mindennel szemben áll, ami múltbéli vagy a jelen világával kapcsolatos, a modern élet dicsőítését tartja feladatának; a futuristák nézeteiket kiáltványokban (manifesztum) adták közre. Olaszországban és Oroszországban szinte egyidőben induló irányzat. Legjelentősebb képviselői: Boccioni, Marinetti, illetőleg Majakovszkij.

poéma: 1. hosszabb lírai költemény; 2. verses költői elbeszélés, a romantika korában kedvelt irodalmi műfaj. Legjellemzőbb példái Byron Don Juan vagy Puskin Anyegin című művei.

depoetizált költészet: a hagyományos poétikai eszközöket elvető líra