Sokan voltunk

Már harmadik hónapjá éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy márék, két falás, másnapig semmi: Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok,volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész náp a kis vékán a kályha mellett. Nagy néha odajött hózzánk, és mesébe fogott. De amilyeri hirtelen jött, olyán váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: "Majd holnap elmondom a többit." - Azzal ,ment vissza a maga gondolatához: Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.

Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt; ugrottunk le az : ágyról, ölbe vettük a nagy-lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal; ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk: Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig Voltunk elegen.

Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta;.mint a csirkék El sem gondolhattuk; s így szóval sem mondtuk, hogy rü lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: - azt bizony jól teszi: - Én gondoltam is; hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.

. - Gondolod, Ferkó?

- Én igen! -. válaszolta apám.

Anyám leejtette a nagy mosogatótálat; és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volha. Aztán tálálkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonyod, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, .csak ült ott magának; két kezét az ölébe engedte; szipákolt egyszer-kétszer; s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még.anyámra sem nézett, s még ránk sem.

Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük - s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csák azt, hogy minek; azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani;. ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.

Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton; mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette; s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz; mint aki éjszakától dolgozott: Pedig egész nap csak melegítette magát.

Amíg kész lett.a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vágdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.

Olyan szag áradt a fazék felől; hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkát, hogy legyen helye a lábasnak: Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind egy utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart, de apám úgy megfogta a kezét; mintha haragosa volna

- Őket csak hagyja, egye meg, mert az mind a magáé:

Ha nem lett volna minden; amit csináltak, olyan bolond és.értelmetlen, mint még soha; biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik a nagyapám; hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem; mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés: A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.

Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbliját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a.pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne,.hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám: Kinyitotta, már félig kint is volt; amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen; vagy mint ahogy~a siratóban szokták; igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s . onnan rám. Anyám hozzám jött: Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.

Kimentünk a setétbe. Csillagos,.nagy éjszaka volt: Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt; én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem, a nagy csuda dolgot; s valami sírás feszült a torkomba, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem a szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy; mint amikor medvétől tart az embert. Éppen úgy. Éppen olyan is volt: Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe:

- Holnap reggel gyertek ki. mert mindent otthagyok.

Apám csak a fejét mozdította az ég felé; mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.

- Isten áldjon benneteket; fiam!

Apám megmozdult; lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne: - Isten áldja.

S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt: - Aztán vigyázzon magára.

Én csak néztem nagyapám után, ahogy ment át az úton a sikátor felé, és akartam kiáltani neki, hogy el sem köszöntem, Isteri áldja. Már szaladni is akartam, mikor éppen megállt: Topogott egy kicsit,.de mégiscsak megfordult: Alig lehetett hallani a hangját:

- A Ferikét. .. Hadd jöjjön sze el velem egy kicsinykét! Mintha akkor vett volna észre, úgy rámnézett apám kucsmától a nagycipőig. - Eredj nagyapádhoz!

Ott állt egy helyben, s ahogy odaértem hozzá; megfogta a kezem. Úgy vitt; mint mikor málnázni mentünk, s útközben mondta a szép meséket, tanítgatott erre-arra, tojást szedni, mézt találni, bakszakállt s más, fűvet keresni. De most nem szólt. Nagy lassan lépegetett, meg-megszorította a kezemet, mint olyankor szokta, ha nagyot mondott a mésében: Én botladoztam mellette, mert néztem, és nem tudtam, hogy bolond-e; vagy ki bántotta, s akartam mondani, ne csinálja,, mert nekem sírni kell mindjárt. A kerítésnél megállt: Lekuporodott hozzám. Nézegetett egy darabig, aztán megköpdösött háromszor egymás után keresztre, ahogy az, újszülöttet vagy a kicsi beteg gyereket szokták; hogy ne fogjon rajta soha semmi rossz. Meg is csókolt, amit soha nem tett, és csúnya rekedt hangon azt mondta:

- Menj be;. s mondd meg anyádnák, ügyeljen rád, mert éngem többet nem látsz!

Olyan gyorsan felállott, mintha szólították volna. Többet nem is nézett rám, s ,mire észbe kaptam; csak épp hogy láttam a nagy hóban, ami közben. eleredt, hogy megy, és elvész a fák között; mert ott volt mindjárt az erdő.

Apám még ott állt, ahol hagytam. Ugyanúgy nézte az eget;,és beküldött egyedül.

A kisebbek aludtak, anyám nem volt a szobában. Leültem a nagyapám helyére, és hogy bejött apám, megkérdeztem, mert tovább már nem tarthattam magamban nagyapám mikor jön vissza?

"- Ő akkor, amikor te nem kérdezed! -mondta, és nagyon mérges volt. Húzta a szemét, járkált fel s alá, mint Iáncolt medve a botos ember kezén. Megfogott ezt, azt, le is tette mindjárt, míg végül leült a vékára: Elkezdte nézni a tüzet. Mikor anyám behozta az ágat, elkezdte rakni rá. Csak rakta; rakta. Akkora tűz lett, hogy olyant még nem láttam a kemencében. A lángja kicsapdosott a fejin, az ajtaján is úgy fújta ki magát, mint az istennyila, úgy forogtak, pattogtak a szikrái; mint a pokol tüze. És ropogott, nyöszörgött az egész alkotmány. Ő meg ott ült, és rakta olyan félelmetes arccal, hogy gondoltam; pisszenni sem volna jó; mert biztos agyonütne.

Valaki topogott az ajtóban, anyám kiment fogadni, és Csűrös Ignáccal jött vissza. Kelemen nagyapjával, az. én nagyapám komájával.

- Jó estét!

- Adjon isten -fogadta apám, de nem mozdult; csak a kályha, ajtaját csukta bé. Anyám széket törölt; s Ignác bá' botjára támaszkodva leült: Nem szólt hozzá senki, pedig láttam, erősen beszélni akar: Mozgolódott, köszörűlte a torkát; pislogott kis öreg szemeivel; és hogy sokáig senki sem firtatta; megszólalt:

- Hát apád hol van?

Apám most nem nézett rá: - Láthatjá, hogy nincs bent.

Ignác bá' elővette a dohányát, de mintha elfelejtette volna, mit akar, nem gyújtott rá. Körülnézett. Ránk is, anyám arcára is, végül a kicsi székre, ahol meglátta nagyapám levetett ciháját. Nyugtatta rajta egy darabig a szemét, elkezdte bocskorát piszkálni nagy, horgas botjával, s fel sem nézvé megkérdezte:

- Aztán igaz-e, hogy elment? -Apám felkapta a fejét.

- Hová? - kérdezte, és nézett Igriác bá'-nak a szeme közé. - Fel a Bűdösbe válaszolt az.

Akkorát lökött a szívem; mintha megütötték volna. Olyan száraz lett a torkom, mintha most hirtelen beléfúttak volna. Olyan forró lett a takaró, mintha tüzes vas volna.

Jaj, .a Bűdös. Aki csak belészippant, mind megfullad egy sorban. Onnan élő fia ki nem jön. Ha madár belérepül, ki nem száll, mert meghal. Nagyapám is meghal. Csak vigyázzon, baja ne essék, apám is mondta, mikor utána szólt: Pedig nem jön vissza. Hát éppenséggel odament, és apám akarta, anyám is hagyta, ha csak nem ők küldték. Jaj, édes Istenem; nagyapám! S utána sem mennek, nem is akarnak; én sem tudok. Volt már egy hónapja; hogy más mesélte, és azt mondta; ez a rendje. Csak azt, nem tudtam, hogy így csinálják, és így készítik. És éppen a nagyapámnak. Jaj, jó Istenem, merre tart már? Az unokán biztosan túl van. Biztos a fenyőpadján is. Farkasos vidék, baja ne essék, le ne üsse egy is közülük. Elöntött a sírás; csuda gyáva módon, de apám meg ne lássa, úgy vigyáztam. Apám Ignác bácsit nézte. - Maga azt honnan tudja.?

Egon mondta, a fiam: Beszélik, hogy kocsmában voltál pálinkáért. Tyúkot is láttak nálad.

- Az igaz-válaszolta apám, s már megint olyan volt, mint az előbb. Még a kályha ajtót is kinyitotta, hogy lássa a tüzet.

- Rég ment-é el?

Apám nem beszélt többet. Észre sem vette Csűrős Ignácot. Anyám szólt, de alig jött, hang a torkára.

- Úgy fertályórája, megvan.

Ignác bá' bólintott rá, felállt, és indult: A kinyitott ajtónál visszafordult, mireánk nézett; és azt kérdezte anyámtól:

- Őket megcsókolta-e?

- Egyet se mondta anyám; s kötényével a, szemét kezdte törölgetni. Mikor anyám visszajött, leült; és elkezdett varrni. Apámnak újból erősen jött a baja; mert lángoltatta a tüzet jobban, mint előbb. Nem szólhattam; és nem is szóltam. Úgy aludtam el a nagy sírásban.

Reggel apám keltett fel. Olyan volt, mintha le sem feküdt volna: - Készülj, mert megyünk az erdőre favágni.

Igaza volt; mert egy szem fa sem. volt a háznál, mind elégette az éjjel: Délig fát vágtunk, az én eszemben nagyapám járt, az apáméban nem tudom, mi, de egyszer sem ütött meg, pedig az ujjamba is belevágtam:

Mikor azt mondta; mehetünk; én nekifordultam az ösvénynek hazafelé. De visszaparancsolt: “Nem arra, te!” És nekivágtunk a köves partnak, fel a Bűdös felé: Kiabált a szívem; mint a vészben meghúzott harang. Lépkedtem apám nyomában: ő nem fogta a kezem, mint nagyapám szokta volt.

A barlang szájában megtaláltunk mindent. Szép sorjában rakva ing; gatya, kabát, a nagyapám holmija. Legfelül a kucsmája, lenyomtatva egy, nagy kővel. A fejszéjét elvitte magával. Olyan kicsi, semmi volt az a rakás ruha, mintha nem is a nagyapámé volna. Mintha bele sem férne egy ember.

Apám lehajolt, és elkezdett sorba adogatni mindent a karomra. Mikor a kucsmát adta volna, valami kiesett belőle, kigurult messzire a hóra, s mi megnéztük egyik combja volt a tyúknak. Nem, tudtam mozdulni érte. Apám vette fel. Méregette a kezében, s utána olyan gyöngéden, szelíden, mint valami kis madárfiókot, becsúsztatta a tarisznyámba. Közel lépett hozzám. Még sohasem tette, s most úgy a keze fejével, végigsimította az arcomat:

- Majd otthon megeszed - szólt - mert most fagyott.

Nem gondolt arra, s nem is mondta, hogy többen vagyunk otthon testvérek, mert tudta, én voltam nagyapám szíve kedvese.

Lejjebb, a barlang feneke felé még egy holmi feketéllett. Megismertem. . A Csűrös Ignácé volt. Azért még nem jött senki, s talán ezután sem jön majd, mert még így is látszott, lyuk lyuk hátán, egy garast sem adna érte senki.