A hitvesi szerelem legkitűnőbb alkotásai a negyvenes években születtek. A személyes élet intimitása és a történelem tragikuma emeli ódai magaslatra ezeket a verseket. Közülük is talán a legszebb a Tétova óda(1943), mely méltán állítható Petőfi Minek nevezzelek? című költeménye mellé.

A vers címében a „tétova” jelző bizonytalanságot, határozatlanságot jelez, melyben ott rejlik az esetleges kudarc lehetősége, a kísérlet sikertelensége is. A költő valójában lehetetlen feladatra vállalkozik: szerelmének „lényegét” szeretné egyetlen képben, egyetlen hasonlatban megragadni. A „mióta” kérdő névmás is arra utal, hogy többszöri próbálkozás előzte meg a mostanit, hiszen a Pogány köszöntőtől kezdve versek sokaságában énekelte meg hol játékos boldogsággal, hol himnikus hangon azt az érzelmet, melyet Fanni iránt érzett. Ez a szerelem a diákkori kamaszos érzésektől a felnőtt és a háború rémségeitől létében fenyegetett férfi áhítatos rajongásáig egyre gazdagodott,oly bonyolultan összetetté vált, hogy érthető a verset indító töprengő megtorpanás. A világirodalomban is ritkaságszámba megy az a szerelmi líra, melynek mindvégig egyetlen szeretett nő az ihletője. A vers forrása tehát nem pillanatnyi fellángolás, mint pl. József Attila Ódája esetében. – A „rejtett csillagrendszer” metafora a kozmosz és a szerelem bejárhatatlan és beláthatatlan végtelenségét sugallja, a világmindenség létének nyüzsgő és áradó mozgalmasságát, a „kőben a megkövesedett csigaház” pedig az előbbivel szemben a változatlan mozdulatlanságot, a szerelem biztos és örök voltát, halhatatlanságát. Ilyen végleteket összefogni egyetlen képben vagy hasonlatban valóban lehetetlen vállalkozás. A művészi erőfeszítés újabb kudarcának bevallása, de egyben az újrakezdésé is a következő néhány mondat:

„S még mindig nem tudom elmondani neked...”; „Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.”; „És holnap az egészet újra kezdem”. (Tanulságos elolvasni az 1941-ben írt Hasonlatokcímű verset.) – A költő azonban a szó művésze: a hétköznapi nyelven elmondhatatlan dolgok kimondója, a megfogalmazhatatlan megfogalmazója. A legtökéletesebb, a legpontosabb kifejezés megtalálása számára nemcsak szakmai becsvágy, hanem erkölcsi helytállás, élet-halál kérdése is. Ezért kerül a vers első részének lezárásába a költői elszántságot kifejező ars poetica:

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

A mű következő egysége az esti otthon meghitt intimitásába, a nehéz nap után hazatérő asszony közvetlen világába vezet. A „mit mondjak még?” elégedetlenkedő sóhaja után most a köznapi dolgok igézete veszi át a szerepet. A szerelmi érzés hallatlan gyöngédségét érzékelteti, hogy az átlelkesült tárgyak is a szeretett nőt dicsérik. Neki vall szerelmet a fél cukordarab, a méz színarany csöppje s az üres vizespohár, mert boldogok, hogy vele élhetnek. (Ugyanilyen motívumok találhatók az Együgyű dal a feleségrőlcímű versben is.) Az emberibb jövőben reménykedő költői tervezgetés után („S talán lesz még időm, hogy elmondjam...”) a fáradtságtól lassan elszenderedő asszony törékeny testi valójának szépsége lesz a csodálkozó ámulat tárgya. Az elalvásnak, az álomba merülésnek apró mozzanatai közvetítik most a testi-lelki vágyakozásból fakadó meghatódottságot. Az eddig keresztrímes jambikus verssorok „szabályossága” a költemény befejezésében rímtelen szabad versbe megy át: a vallomás túlcsorduló érzése szétfeszítette a forma kötöttségét. A versben beszélő már nem kívülről figyel, szemlélődik, hanem mindenestül azonosul a másikkal: egyek a szerelemben, benne alszik ő is, hiszen a kedves nem „más világ”. Az utolsó három sor sejtelmessége („hallani” a tenyér vonalainak „változását”) valami érzékek feletti szférába emeli a verset – így vallva a hitvesi rajongás kiismerhetetlen titkairól. A költemény – ha nem is egyetlen képben – mégis sokat tudott elmondani a szerelem „rejtett csillagrendszeréről”.

ars poetica: költészettan, költői mesterség (lat.); 1. olyan műalkotás, amely a költészetre vonatkozó szabályokat foglalja össze, 2. olyzn műalkotás, amelyban a költő a költészethez fűződő viszonyáról, az irodalom és művészet feladatáról vall

Baróti Dezső: Radnóti Miklós: Tétova óda, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1974 (In: Miért szép? Századunk magyar lírája verselemzésekben)