Következő köteteiben folytatódott és ki is teljesedett az a művészi-stílusbeli átalakulás, mely már az Újholdban megkezdődött. Radnóti visszatért a kötött formákhoz, a szabályos strófaszerkezethez s a nyugat-európai verselés többé-kevésbé szabatos használatához. A Járkálj csak, halálraítélt! (1936) és a Meredek út(1938) szinte kivétel nélkül szabályos, rímes jambusokban írt verseket tartalmaz (egyetlen kivétel a hexameteresElső ecloga). Ezt a fajta „klasszicizálódást” a kor legtöbb költőjénél megfigyelhetjük: az avantgárd írók többsége egymás után elfordult az izmusoktól, s az ordas eszmék világában a humánum értékeit őrző veretes formákhoz tért vissza. A képek természetesebbek, könnyen érthetők lettek, jobban szolgálták a mondanivalót.

ekloga: válogatás" (gör.) szóból; többnyire pásztori környezetben élő vagy oda vágyó emberek szelíd világát, illetve a nyugodt és békés életre való vágyakozást kifejező költemény; az antik ecloga gyakran párbeszédes formájú, epikus és drámai elemeket is tartalmazó költemény, szereplői rendszerint allegorikus alakok; később érzések és gondolatok szembesítésére alkalmazott versforma, melyben a pásztori elemek szimbolikus jelentésűek (pl. Radnóti költészetében)

nyugat-európai verselés: a rímes időmértékes verselés egyik elnevezése

hexameter: „hatmértékű” (gör.) szóból; a klasszikus időmértékes verselés egyik alapsora, spondeusokból és daktilusokból állhat, az 5. versláb mindig daktilus, az utolsó versláb trocheus; az eposznak is jellemző versmértéke

Lator László: Radnóti Miklós költői fejlődése, 1954 (In: ItK.1954.3.sz.)

Nemes István: A képszerűség eszközei Radnóti Miklós költészetében, Akadémiai Kiadó, Bp., 1965

Nemes István: Radnóti Miklós költői nyelve, Akadémiai Kiadó, Bp., 1979