Hexameterekben írta 1944. augusztus 17-én a heidenaui táborban À la recherche... (a la rösers) című költeményét is. A francia cím Proust Az eltűnt idő nyomában(À la recherche du temps perdu) című regényére utal. Az eltűnt időt, az emlékké vált idillt, a régi barátokat keresi, kutatja a magyar költő is. – A hexametereket – szokatlanul – ötsoros versszakokba rendezte.

Még csak 35 éves, s már számba veszi a múltat, leltárba szedi a régi emlékeket. A jelen szenvedései és a közeljövő még iszonyúbbnak ígérkező rémségei kényszerítik erre. Nem egyszerűen az eltűnt idő, a megszépítő messzeség teszi oly vonzóvá a régi, szelíd estéket, a költői eszmecseréket, a bölcs borozásokat, a fiatal feleségek vonzó körét: a halál közeléből visszatekintve nyernek ezek új értelmet, nő meg a jelentőségük. A régi idill értékeit növeli az a tudat, hogy akkor még „éltek a holtak s otthon voltak a foglyok”. A 2. szakasz végén feltör a fájdalom azokért, akiket elragadott és szétszórt a háború.

A 3–4. strófa számvetése – az előző gondolatot folytatva – arra a kérdésre keresi a választ: hová tűntek a drága barátok? Az Apollinaire-t fordító Radnóti emlékezetében élénken él a francia költő híres-szép képverse: A megsebzett galamb és a szökőkút. Ebben Apollinaire melankolikus rezignációval szólongatja régi szerelmeit, az első világháborúban eltűnt, szétszóródott barátait. Hasonlóképpen siratja el a magyar költő is mindazokat, akik ártatlanul pusztultak el, akiket kiűzött a háború otthonukból, mely menedék, „sziget és barlang volt nékik”. Számba veszi a harcra kényszerített katonákat, akik akaratuk ellenére lettek a háború eszközeivé és áldozataivá; a lepecsételt marhakocsikban az aknamezőkre hurcolt fegyvertelen rabokat; voltak olyanok is, akik önként mentek a harcba, fegyveresen, a szabadság védelmében, mert tudták, az az ő ügyük „ott lenn”, spanyol földön vagy a földalatti ellenállási mozgalomban.

A következő versszak úgy indul, mintha folytatni akarná a reménytelen számvetést, de egy lemondó gesztussal megszakad a mondat folytatása. Hiszen végeredményben „mindegy”, hogyan tűntek el a régi, vidám barátok. A háború pusztításai nyomot hagytak az élőkön is. A szép mosolyú fiatal nők, a tündérléptű leányok is megváltoztak: az aggodalom, a szomorúság megtörte szépségüket.

A múltat egyre türelmetlenebbül idéző kérdéssorra („hova tüntek”; „hol van az éj...”; „hol vannak...”) a válasz kétségbeesetten kiábrándító: „az az éj már vissza se jő soha többé.” A régi idill a borzalmak elmúlása után sem ismételhető meg: a meghalt barátok emléke be fogja árnyékolni a jövőt. A vers befejezésének látomásában a költő önmagát is a túlélők közé számítja. Ez is bizonyíték arra, hogy még a legtragikusabb körülmények között is élt benne a hazatérés reménye.

hexameter: „hatmértékű” (gör.) szóból; a klasszikus időmértékes verselés egyik alapsora, spondeusokból és daktilusokból állhat, az 5. versláb mindig daktilus, az utolsó versláb trocheus; az eposznak is jellemző versmértéke

Vargha Kálmán: Radnóti Miklós:A la recherche, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1974 (In: Miért szép? Századunk magyar lírája verselemzésekben)