Szegeden „növelő közösségre”, barátokra talált. 1931 őszén alakult meg a baloldali szellemiségű Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumatizenöt taggal. Köztük az ismertebbek Radnóti Miklóson kívül: Baróti Dezső, Buday György, Hont Ferenc, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor. A Kollégium kiállításokat rendezett, könyveket adott ki, előadóesteken az irodalom, a néprajz, a művészet és a szociológia időszerű kérdéseivel foglalkozott. A költő a Kollégium révén került szorosabb kapcsolatba a szocializmus eszméivel és a hazai munkásmozgalommal. A „szegedi fiatalok” forradalmárnak és szocialistának tudták magukat. Bekapcsolódtak a munkás természetjáró- és kultúrmozgalomba. Radnóti nemcsak a szegedi munkásotthon szavalókórusában vett részt, hanem maga is írt verseket a munkáskórus számára. – Az egyetemen legkedvesebb professzorai közé tartozott a piarista szerzetesSík Sándor(1889–1963), aki maga is költő, műfordító volt.

1931 tavaszán már második könyve hagyta el a sajtót, az Újmódi pásztorok éneke. Április 11-én a királyi főügyész elrendelte a kötet elkobzását, és bűnvádi eljárást indított a költő ellen „szemérem elleni vétség és vallás elleni kihágás” miatt. A bíróság végül elejtette a szeméremsértés vádját, a vallás elleni kihágást viszont fenntartotta, és nyolcnapi fogházbüntetést szabott ki az Arcképés a Piroslik a naptól már az őszi bogyócímű versekért. Fellebbezés után a királyi tábla az ítélet végrehajtását felfüggesztette (1932. május 18.).

1931 júliusában és augusztusában Párizsban tartózkodott „a szegénynegyedek árnya alatt”. Útjának célja franciatudásának bővítése volt, de különböző művészi, politikai hatások is érték. Sok időt töltött a Gyarmatügyi Kiállítás látnivalói között, s tanulmányozhatta a primitív népek életmódját, szokásait, művészetét. Versek őrzik ennek emlékét, pl. Ének a négerről, aki a városba ment.

1933 tavaszán újabb verskötete látott napvilágot, a Lábadozó szél. Szeptemberben rövid ideig a dalmát tengerparton pihent Fannival. – 1934-ben letette a bölcsészdoktori szigorlatot; disszertációjának címe: Kaffka Margit művészi fejlődése. Ennek kinyomtatott példányain szerepel egyedül „hivatalos” neve: Radnóczi Miklós. 1935-ben szerzett tanári oklevelet, de katedrához, tanári álláshoz zsidó származása miatt nem juthatott. Szerény írói tiszteletdíjakból, magánórák adásából élt.

1935. augusztus 11-én kötött házasságot Gyarmati Fannival. (Leveleiben, naplójában feleségét Fifinek, Fifnek hívta.) Ugyanebben az évben, 1935. május elején, huszonhatodik születésnapján jelent meg Újholdcímű kötete.

Hitler hatalomra jutása után (1933. január) már tudta, hogy „halálraítélt”. Az új háború felé közeledő Európában, a fasizálódó Magyarországon sorsa egyre inkább megpecsételődött, a költő mégsem zuhant a végső pesszimizmusba, a teljes lemondásba. A kétségbeesésen is diadalmaskodó erkölcsi erő, a lélek energiáit újra meg újra mozgósítani képes magatartása személyisége legállandóbb tulajdonságának tekinthető. Ennek a lelkierőnek egyik legerősebb támasza volt a humánumot megőrző boldog hitvesi szerelem, az otthon derűs idillje, az istenhegyi kert nyugalma. Ezek táplálták az embertelen korral szembenéző lélekben az élet rajongó szeretetét, a túlélés konok reményét a legreménytelenebb helyzetekben is. A haláltudat és az életöröm egyszerre van jelen életében és az utolsó évek költészetében is. – 1936-ban adta ki Járkálj csak, halálraítélt! című verskötetét. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. 1938-ban jelent meg életének utolsó verseskönyve, a Meredek út.

Az élet megajándékozta azzal, hogy még kétszer eljutott Párizsba, 1937-ben és 1939-ben. – Ikrek havacímű lírai naplója 1940-ben látott napvilágot. Verseinek cenzúrázása miatt többet kellett foglalkoznia műfordításokkal. Vas Istvánnal közösen kiadta Apollinaire válogatott költeményeit (1940), megjelentette La Fontaineválogatott meséit (1943) s Orpheus nyomábancímmel összegyűjtött műfordításait (1943).

A költő igazi szenvedéstörténete a háború éveiben kezdődött el a munkaszolgálattal. 1940. szeptember 5-én kapta az első behívó parancsot, s decemberig dolgozott. 1942 nyarától 1943 májusáig újra munkaszolgálatos volt. Egyre nehezebben viselte a kényszerű és megerőltető robotot, a megszégyenítő megaláztatásokat. – 1943. május 2-án áttért a katolikus vallásra: a keresztséget a budapesti Szent István Bazilikában vette fel Sík Sándor kezéből.

1944. május 18-án kapta az utolsó behívót. Társaival együtt vasúton szállították a szerbiai Bor bányavárosba. Innen került a Lager Heidenauba. A magyar foglyoknak a vasúti pálya alapozásán kellett dolgozniuk. A táborban viszonylag elviselhető körülmények uralkodtak. Radnóti a nyári hónapokban még őrizte életkedvét, s a rabságban halhatatlan remekművek születtek. Verseit egy kockás iskolai füzetben gondosan leírta, a másolatokat egyik rabtársára, Szalai Sándorra (1912–1983; szociológus, később egyetemi tanár) bízta. – Mikor a németek a szovjet csapatok balkáni közeledésére felszámolták táboraikat, a Lager Heidenau foglyai augusztus 29-én indultak „erőltetett menetben” a Borban elhelyezett központi láger felé. Az itt összegyűjtött munkaszolgálatosok között az a rémhír terjedt el, hogy akiket a második csoportba osztottak be, azokat a németek legyilkolják. A költőnek – bár a második turnusba került – sikerült az első lépcső soraiba jutnia, s ez vezetett a tragédiához. A második csoport tagjait pár nap múlva a szerb partizánok kiszabadították.

Radnótit háromezer társával együtt szeptember 17-én indították el gyalogmenetben Borból a magyar határ felé. Az út egyes állomásain születtek a Razglednicák. A költő a többhetes kínlódás vége felé teljesen legyengült, mozogni és beszélni is alig tudott. November 6-án Győrszentmártonnál huszonkét járóképtelen beteget kocsira raktak, hogy kórházba vigyék őket. A győri kórház túlzsúfoltságra hivatkozva nem tudta fogadni őket. Magyar kísérőik két osztrák SS-katona segédletével a Győr utáni Abda határában sorra agyonlőtték az elgyötört embereket – valószínűleg 1944. november 9-én. – Mikor 1946 tavaszán Tajtékos égcímű posztumusz kötete megjelent, még senki sem tudott Radnóti haláláról: hozzátartozók és barátok még reménykedtek abban, hogy életben van s hazatérhet.

A Tajtékos égben már olvashatók voltak a bori versek (Szalai Sándor hazahozta őket) a Razglednicákkivételével. Ezek csak a tömegsír exhumálása után, 1946 nyarán kerültek elő a Bori noteszből, amelyet a költő viharkabátjának zsebében találtak meg.

Z.Szabó László (összeáll.): Radnótitól – Radnótiról , Tankönyvkiadó, Bp., 1987

Baróti Dezső (szerk.): Radnóti Miklós 1909-1944, Bp., 1959

Madácsy László: Radnóti Miklós, Szeged, 1954

Nemes István: A képszerűség eszközei Radnóti Miklós költészetében, Bp., 1965

Bori Imre: Radnóti Miklós költészete, Újvidék, 1965

Vasvári István (szerk.): Radnóti Miklós bibliográfia , Bp., 1966

Kőszegi Ábel: Töredék , Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1972

t: A 2*2 józansága. Emlékezések Radnóti Miklósról, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1975

Pomogáts Béla: Radnóti Miklós , Gondolat Kiadó, Bp., 1977

Pomogáts Béla (szerk.): Emlék és varázslat. Vallomások Radnóti Miklósról, Kozmosz Könyvek, Bp., 1984