A közvetlen látvány s ennek makacsul vissza-visszatérő emléke az ihletforrása a Francia fogoly(1947) irtózatos életképének. A lágerből szökött francia rab iszonyatos éhségében egy rejtekhelyre húzódva mohón, állatian makogó örömmel, fuldokolva fal egy nyers marharépát. Az emlék és a jelenet visszataszító borzadályát az a döbbenet váltja ki, hogy a zsarnoki erőszak, a gátlásokat nem ismerő hatalmi téboly a megalázottság milyen mélységeibe tudja taszítani az embert. A költemény úgy láttatja a szerencsétlen foglyot, mint akinek már fizikai-biológiai értelemben sem volna emberi személyisége: testileg is széthullott „az egymás ellen keserülő szervek” harcává. – Az állati éhség miatti emberi lealacsonyodás ijesztő, félelmetes képe van jelen Frankfurt(1948) című költeményében is.