A Ravensbrücki passió(1958) már címében is jelzi a tragikus lágerélmény és a krisztusi szenvedéstörténet (passió) ötvözését, egymásra vetítődését: a haláltábor egy névtelen áldozatának kivégzését, „keresztre feszítését” az evangéliumi-keresztény mítosz szimbolikus jelentésvilágába emeli. A címen kívül erre egyébként nincs semmiféle utalás a szövegben. – Ravensbrücknémet város Potsdam mellett; 1938-ban a németek itt női koncentrációs tábort alakítottak ki.

A kiszolgáltatott és elítélt rab halálpillanatát jeleníti meg a költemény. Előadásmódja balladisztikusan szaggatott, erősen sűrítő, valósággal szenvtelen. A lírai személyesség közvetlen formában nem is ad hírt magáról, csak közvetett módon fejezi ki a szöveg tömörsége az író megrendültségét. – Az alakrajz elnagyolt, csupán két metonímia – „rabruha és fegyencfej” – utal a vértanúságot elviselő személyre. A jelen idejű leírás elsősorban az áldozat roppant magányát, végzetes kiszolgáltatottságát s a rémült csendet emeli ki. A második strófa közelképe – a filmművészet eszközeivel élve – előbb kinagyítja a részleteket („a pórusait látni”), majd a távoli kép az egész alakot végtelenül parányinak láttatja, s ezzel még inkább félelmetessé fokozza a végkifejlet előtti rettenetet, a dermedt némaságot. A megkövesült jelent a harmadik szakasz mozgást jelző múlt ideje váltja fel: lezárja, befejezetté teszi a történést a kiáltás nélküli földre roskadás rögzítésével. A félrímes, négysoros strófák áthajlás nélküli sorai a kikerülhetetlen végzetszerűséget sugallják, s egyúttal a néma tiltakozásban megnyilvánuló erkölcsi nagyságot is közvetítik.

passió: kínszenvedés (lat.) szóból; szenvedéstörténet; Krisztus kereszthalálának dramatizált előadása, a középkori misztériumjáték egyik típusa; a leghíresebb magyar változata a csíksomlyói passió