Az Iszonyhárom szerkezeti egységre tagolódik. Az első rész címe: Az esküvőig, a másodiké A házasság története, végül az epilógus jellegű s tömör zárófejezetA történet végekövetkezik. A cselekmény nem sokkal Nelli és Sanyi megismerkedése után indul. Egy bálon együtt táncoltak, a fiú ott nézte ki magának a lányt. Újév délelőttjén öccsével együtt kiment Huszárpusztára köszönteni a lányt, aki ebből sejthette meg, hogy a számára semmit sem jelentő és első perctől viszolyogva fogadott fiatalember akar tőle valamit. Nelli ekkortájt 18-20 éves lehetett. Előéletéből nagyon keveset tart szükségesnek közölni a regényterjedelmű emlékezésben, aminthogy a házasság utáni történet is rövidre zárt. Maga az emlékezés tehát azt mutatja be, miként dúlatik fel egy személyiség, és miként nyeri vissza a kezdetihez hasonlítható állapotát, amelyben a megtörténteket igyekszik – a leírással is – végleg eltávolítani magától.

Az 1920-as években sem volt feltétlen szükségszerűség, hogy egy lány hozzámenjen ahhoz a férfihez, akit ki nem állhat. Volt mód ­ ha kevés is ­ a szakításra. Mi az, ami Nellit Sanyihoz láncolja, amíg csak meg nem hal? Paradox módon mindig egy-egy rokon halála. S ez mindig akkor következik be, amikor Nelli döntő elhatározásra jut sorsának rendezését illetően. Elhatározza, hogy megbeszéli a szakítást a fiúval: másnap váratlanul meghal az édesapja. Nelli édesanyjával együtt teljesen vagyontalan: a házasság nemcsak pillanatnyi gondjaikat rendezné el, hanem sorsukat is. Végül a lány kénytelen igent bólintani. Él benne a remény, hogy elviselhető lesz az életük, és ezt a kislány, Zsuzsika születése is táplálja. Egyévi házasság után azonban meghal Sanyi apja, s magától értetődő, hogy be kell költözniük a faluba a gazdaság miatt. (A másik Takaró fiú, Imrea fővárosban építészmérnök.) Nelli ellenzi e lépést, számára idegen a falu világa, fél, hogy köztük „el fog romlani minden”. E romlás fokozatosan be is következik, bár drámai fordulatot azután vesz, hogy Nelli és Imre beszélgetnek egymással. Imre úgy véli, hogy Nellinek jobb volt a pusztán, itt természetellenes életet él, s különben is „két ember viszonya nagyon sötét dolog”. Nelliben ennek hatására tudatosodik helyzete: „a férjét már biztos nem tudja megszeretni, de el sem szakadhat tőle: mi reménye van a boldogságra?” Ettől kezdve válik szörnyeteggé, olyannyira, hogy még a némán visszahúzódó anyós is kifakad ellene egy házastársi veszekedés után. Ez készteti Nellit a hirtelen szökésre: anyjához és annak lánytestvéreihez utazik Cencre. Azt reméli, hogy talál munkát, szó van róla, hogy Szeréna nénipostamesteri állását vehetné át, ha megtanulja a szakmát, azonban ekkor meg hirtelen Szeréna néni hal meg. Ezzel a három lánytestvér és Nelli sorsa ismét teljesen bizonytalanná válik. Három elvi lehetősége van az asszonynak. Álláshirdetésekre jelentkezik, de választ sem kap. Fölkeresi Jókuti doktor a faluból, hogy legyen a felesége, de Nelli őt is gyűlöli. A harmadik lehetőség: visszamenni Fáncsra. Környezete is ezt szeretné, és amikor Sanyi felkeresi haldokló anyjának a kérésével, nem mondhat nemet. Az anyós megköveti őt, Nelli pedig megígéri, hogy marad. Most már három halál köti Sanyihoz és Fáncshoz, a kör végleg bezárulni látszik.

A gazdasággal komoly bajok vannak, gyűlnek adósságaik. Nelliben ez ismét a munkakedvet ébreszti fel s az utolsó reményt: „...tán megint közelebb kerülhetünk”. Sanyi azonban másként dolgozik, mint Nelli, mások a tervei is, az asszony őrültnek tekinti őt a parcellázási tervével. Csak férje halála után kénytelen belátni, „a parcellázások jobban ütöttek ki”; „Sanyinak ebben mégis igaza volt”. Miután azt is megtudja, hogy férje a cselédlányokkal is kikezdett, végleg úgy érzi: „az emberszenny, a világpiszok, ami belémcsap, elönt.” Amikor néhány hónap múlva Sanyi tüdőgyulladást kap, rádöbben, örülne, ha meghalna. S amikor a lábadozó, de erőtlen szívű férj szerelmeskedni akar vele, dulakodni kezd, párnát kap maga elé, és azzal öntudatlanul is megfojtja a férjét.

Ezzel még nincs vége megpróbáltatásainak: maga sem tudja, gyilkos-e. Nem a kezelőorvost, hanem Jókutit hívja, aki átlátja a helyzetet. Félszavakból is értik egymást, az asszony és gyűlölt lovagja a lehetséges gyanú minden árnyékát elhárítja. Éppen emiatt vár Nellire még egy válságos helyzet: kapcsolatának tisztázása Jókutival. Ez a Nelli már nem a pusztai vadlány, ő már erélyesen és erőszakosan harcol megszerzett függetlenségéért. Közli az orvossal: „Előbb ölelem meg jószántamból az akasztófát, mint kényszerből magát.”

Nelli tehát először a cenci szökéssel kerül személyiségének megfelelő döntést hozó helyzetbe, másodszor az orvos határozott elutasításával. Ezek után már szinte természetes a harmadik döntés: a számára idegen falut el kell hagynia és végleg Cencre költöznie. Az örökség biztosíthatja a tisztes életszínvonalat családjának – lányának, anyjának is –, ő maga dolgozhat, jótékonykodhat a cenci gyermekkórházban és a kisváros szegénységének körében. Hogy Sanyi már nem él, a tulajdon lányát, Sanyinak ezt az alakmását is képes szeretettel nevelni, s a beteg gyerekekhez hasonlóan szemlélni őt is, mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, hiszen mindegyikük „egy darab rámbízott, szegény emberiség”.