Nagybányán született 1901. április 18-án. Édesapja Németh József földrajz-történelem szakos tanár, akit 1914-ben behívtak katonának, a következő évben fogságba esett, és csak 1921-ben térhetett haza. Így hosszú éveken át édesanyja, Gaál Jolán nevelte. A nyári vakációk nagy részét a kisdiák Szilasbalháson (mai neve Mezőszilas), az apa jómódú parasztrokonainál töltötte, ezt a falut tekintette választott szülőföldjének. Művek sora tanúskodik az itt megtapasztalt életanyagról.

Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Szerepelt az önképzőkörben, olvasta a Nyugatíróit. 1919 tavaszán az iskolai diákdirektórium elnöke. 1920 elején, a csonka tanévben magyar­francia szakra iratkozott be, de néhány hét alatt kiábrándult a bölcsészkarból, s átiratkozott az orvosi karra. 1925-ben a János Kórházban kezdte meg az orvosi gyakorlatot, s megszerezte a fogorvosi képesítést is. Ugyanebben az évben jelent meg nyomtatásban első írása: megnyerte a Nyugat-pályázatát Horváthné meghal című elbeszélésével. Karácsonykor feleségül vette Démusz Ellát, egy vendéglős család lányát. Nászútra Bécsbe mentek, s innen írta Osvátnak a híressé vált mondatot: az az életcélja, hogy „a magyar szellemi erők organizátora” legyen.

1926-ban fogorvosi rendelőt nyitott, két év múlva iskolaorvos lett, s e minőségében dolgozott 1943-ig. Házasságukból hat lánygyermek született, közülük kettő kisgyermekkorában meghalt.

Tanulmányai, kritikái 1926-tól jelentek meg rendszeresen, főként a Protestáns Szemlében és a Napkeletben. Ez utóbbi közölte 1929-ben első regényét, az Emberi színjátékot. A következő évben Baumgarten-díjat kapott, de a sajtótámadások miatt lemondott róla. 1931-ben lett a Nyugat kritikusa, esszésorozatban mutatta be saját nemzedékének legjelesebb alkotóit.

E sorozat miatt romlott meg a kapcsolata Babitscsal. 1932 őszén indította meg egyszemélyes folyóiratát, a Tanút, amelynek 1937 tavaszáig 17 száma jelent meg, s amellyel tájékozódni és tájékoztatni kívánt:

„folyóiratom ihletője e kor igazi múzsája: a szorongó tájékozatlanság. [...] Nem akarok tanítani. Az esszét a nyilvános tanulás műfajának tekintem; egy lélek égtájakat keres, s közben égtájakat segít megtalálni; munkásságom meghívó egy tanácskozáshoz, melyet önmagammal folytatok” (Tanú).

1934-ben néhány hónapig az induló Válasznak is egyik szerkesztője, 1934–1935-ben a rádió tudományos és irodalmi osztályának vezetője, nagyszabású ismeretterjesztő és irodalmi műsorok elindítója. A népi írók mozgalmának aktív, számos esetben kezdeményező munkása.

A Tanú címlapja Közben megjelentek első regényei könyv alakban is: a Gyász (1935), a Bűn (1936), bemutatták drámáit: Villámfénynél (1938), VII. Gergely, Papucshős (1939). Gyűjteményes tanulmánykötetei: A minőség forradalma (1940), Készülődés (1941), Kisebbségben (1942). Ez utóbbi óriási vitát és felháborodást váltott ki, mert bár a német veszély elleni védekezés a fő témája, a képes beszédet kedvelő fogalmazásmód miatt a kirekesztő nemzetszemlélet is beleérthető a szövegbe. Hasonló felzúdulás követte 1943-ban a Második szárszói beszédet is, főként azok köréből, akik túlságosan konfliktusmentesnek képzelték el a háború utáni utat.

Németh László a gyakorlati tevékenységben is próbálta céljait megvalósítani, ennek érdekében anyagi áldozatot is vállalt. Természetesen ő teremtette elő a Tanú költségeit. 1935-ben felépült budai villáját felajánlotta népfőiskola céljaira, de az iskola működését nem engedélyezték. Cseresznyés (1942) című drámájának jövedelmét a hódmezővásárhelyi kollégiumnak adományozta, amelyet tehetséges tanyasi gyermekek számára hoztak létre. Móricz Zsigmondhoz hasonlóan, s az ő példája nyomán is, szorgalmazta a felnőtt falusi lakosság szakképzését.

Vekerdi László: Németh László alkotásai és vallomásai tükrében, Bp., 1970

R. Kocsis Rózsa: A minőségeszmény Németh László szépírói műveiben, Bp., 1982

Grezsa Ferenc: Németh László vásárhelyi korszaka, Bp., 1979

Füzi László: Szerepek és lehetőségek, Bp., 1990