Edvard Munch: A kiáltás (Sikoly) Az expresszionizmus (latinexpressio=kifejezés szóból) az egyik legfontosabb avantgárd irányzat. Előbb a képzőművészetben, majd az irodalomban jelentkezett, és fontos szerepet játszott a színházművészetben, a zenében, az építészetben, a filmművészetben is. Az irodalmi exp resszionizmus központja Németország volt, a német szakirodalomban a fogalmat az avantgárd szinonimájaként is használják. Az irányzat fénykora 1910 és 1925 közé esik.

Az expresszionista művész tiltakozik a létező társadalom rendje ellen, elveti a hagyományos formákat, és újakat keres, de mindezt ­ szakítva a naturalizmus objektivitásával ­ nagyfokú személyességgel teszi. Ezt fejezi ki az irányzat elnevezése, de az alkotói vallomások, a programok sora is: „A világ középpontja minden egyes énben van”(Thomas Däubler). Többféle filozófiai néze t keveredik a szemléletmódban, a legmeghatározóbb Nietzsche: az érzelem, az akarat magasabbrendűségének, az ösztönök felszabadításának hirdetése; valamint Bergson intuíció-tanának hatása. Ez határozza meg esztétikai nézeteiket is, amelyek a valóság és a művészet ellentmondásos kapcsolatát rögzítik. E két szférát részben egymástól idegennek találják, részben úgy gondolják, hogy az alkotónak a műben megmutatkozó akarata változtathatja meg a világot. A művekben nem az értelmi, hanem az érzelmi és akarati elemek és az ezeknek megfelelő kifejezésformák uralkodnak, leggyakrabban a kinyilatkoztatás, az elragadtatás, a csalódottság, a kétségbeesés, az undorodás, az átok.

Témáikat a fogalmi elvontság és az általánosság jellemzi. Az alkotónak önmagában kell meglelnie és önmagából kivetítenie a lényeget. Központi gondolatuk az Ember, az Új Ember és a Tett. A Tett lényege, hogy az Új Ember hajtja végre, az Új Ember lényege, hogy Tettet hajt végre. Jellegzetes eszméjük a megváltó jellegű szeretetet, a testvériség. Ugyanakkor kiélezett társadalmi-erkölcsi ellentétpárokat állítanak fel: nemzedékek ellentéte, szegénység­gazdagság, önzés­önfeláldozás, törvény­szabadság, káosz­rend stb. E magatartás természetes következménye, hogy tiltakoznak a világháború ellen, részvétet éreznek a szenvedő emberiség iránt. Az irányzatot legtisztábban felmutató német irodalomban három szemléletmód különböztethető meg, főként a kezdeti szakaszban. Az egyikre az aktív és konkrét kritika a jellemző, a legközvetlenebbül ők kapcsolódnak a hagyományhoz(Heinrich Mann). A másik szemléletmódot a fenyegetettség érzése, a világot fenyegető veszélyek víziói, az emberi lét visszarettentő volta hatja át (Gottfried Benn). A legnépesebb és a legtisztábban expresszionista a harmadik csoport. Náluk a világ és a lét fenyegetettsége mellett az eszményi világ himnikus képzetei is megjelennek (Johannes R. Becher, Ivan Goll).

Az irányzat folyóiratok és könyvkiadók körül szerveződött, de ezeket megelőzték a mozgalmat életre hívó képzőművészeti csoportosulások. Közülük a legjelentősebb a Die Brücke(A híd), amely nevének megfelelően hidat kívánt verni a modern német és francia törekvések közé. 1906-ban szervezték első kiállításukat Drezdában. 1911-ben Berlinbe települtek át, s ez felbomlásukhoz vezetett (Emil Nolde, Axel Gallén-Kallelastb.). 1911-ben alakult meg Münchenben a Der blaue Reiter (A kék lovas) csoport, az elnevezés egy Kandinszkij-kép címéből származik. Vaszilij Kandinszkijmellett a csoport tagja volt Hans Arp, Franz Marc.

Az irodalmi folyóiratok közül kiemelkedik a Der Sturm(A roham, Berlin, 1910—1932), a Die Aktion (A Tett, Berlin, 1911­-1932) és a Die weissen Blätter(Fehér Lapok, Lipcse, Bern, 1913­-1921). Nemzetközi jelentőségű Kassák LajosMa című folyóirata is (1916­-1925, 1919 után Bécsben jelenik meg).

Az irodalmi expresszionizmus elsősorban a lírában és a drámában ért el eredményeket. Noha az epikában is kimutathatók expresszionista stílusjegyek, az ilyen művek nem bizonyultak maradandónak. A kifejező jelleg különösen a lírában érvényesülhetett jól. A lázas, nemegyszer lázadó hangot, a kétségbeesést, a himnikus vagy prófétáló jövőképet a poétikai szabályok átlépésével, a kifejezendő érzéseknek megfelelő szabadvers-formában fogalmazták meg. Az elvontság és az általánosság a lírában a legkevésbé zavaró, a látomásos képek ugyanis konkrétabbá teszik. A drámában látványosabban szorultak háttérbe a hagyományos elemek. A szerkesztés elve nem a konfliktus, hanem a tézis kifejtése, a szereplőknek nincs egyéniségük, a drámai nyelv lírai jellegű.

Az expresszionista stílust is az érzelmi jellegű kifejezés uralja: a szenvedélyesség, a szaggatottság, az erőteljes tartalommal felruházott szavak, a dinamikus képek kedvelése. Ennek megfelelően sokkal szabadabb ­ szabadosabb ­ a mondatépítkezésük, gyakran élnek rövid és hiányos mondatokkal, kedvelik az egyszavas és a tömör felkiáltó mondatokat, az igéket, a főneveket, a főnévi igeneveket, az indulatszavakat. Törekednek az elvont, általános fogalmazásmódra.

fauvizmus: francia festészeti irányzat; a Fauves (Vadak) gúnynévvel illetett, H. Matisse köréhez tartozó festőcsoport 1905-ben a párizsi Őszi Szalon kiállításán mutatkozott be. Keverés nélkül használt, tiszta színeket alkalmazó képeikkel iskolát teremtettek.

Koczogh Ákos: Az expresszionizmus , Gondolat Kiadó, Bp., 1967