Sokáig periferikus írónak tartották Mészöly Miklóst (1921–2001), a hatvanas évek végére azonban a marxistáknak is be kellett látniuk, hogy egy más világszemléletű alkotó is válhat meghatározó fontosságúvá. Ő írta meg a modern magyar epika több alapvetőnek bizonyult művét, s ezek hatása is erőteljes a rá következő nemzedékekre. Nemzetközi sikert is aratott, európai nyelveken kéttucatnyi kötete jelent meg.

Életpályája:

Szekszárdon született 1921. január 19-én, nemzedékekre visszamenően polgári- értelmiségi családban. Édesapja ármentesítő mérnök volt, édesanyja egy ügyvéd lánya, a család Babits szüleivel is baráti kapcsolatban állt. Iskolai tanulmányait Szekszárdon végezte, 1938-ban érettségizett, utána a fővárosban jogot tanult. 1942-ben végzett, majd szülővárosában lett ügyvédbojtár. A Sorbonne-on szeretett volna irodalmat és filozófiát tanulni, de a háború miatt erre nem volt módja.

A pécsi Sorsunkcímű folyóiratban jelent meg első novellája, még családi nevén (Molnár). 1944-ben behívták katonának, tüzérnek képezték ki, majd Németországba vitték alakulatával. Többször megszökött, többször elfogták, hadifogságban is volt, végül mégiscsak hazajutott.

1945-től a legkülönbözőbb munkákat végezte: „Voltam kétkezi munkás, malomellenőr, közben folytak a szovjet jóvátételi szállítások, s én terménybegyűjtési ellenőr voltam. Átmeneti kampányidőre még burgonya-biztosnak is tituláltak... Alakulása közben láttam a világot, az ideológiai zűrzavart, az állatiasnak és meghatóan emberinek abszurd keveredését...”

1947–1948-ban Szekszárdon a Tolna megyei Kisújságfelelős szerkesztője volt, szépirodalmi műveit itt már Mészöly néven közölte. 1948-ban Pécsett jelent meg első novelláskönyve, a Vadvizek. Ugyanebben az évben feleségül vette Polcz Alaine pszichológust, aki később nemcsak szakmájában, hanem íróként is ismertté vált Asszony a frontoncímű dokumentumregényével.

A Rákosi-korban többnyire munkanélküli volt, 1951–1952-ben az Állami Bábszínház dramaturgjaként dolgozhatott. 1955-ben mesekönyvei jelentek meg. 1957-es elbeszéléskötetét(Sötét jelek) a hivatalos kritika elutasítóan fogadta, a szerzőt rendszeresen zaklatták. Másfél évig félig-meddig illegalitásban dolgozott vidéken, majd szabadfoglalkozású író volt. A Kádár-korszak mindvégig elutasító vele, műveit nem akarták kiadni, drámáit bemutatni. Az 1968 után kibontakozó ellenzéki mozgalmakban nemcsak részt vett, hanem azok egyik vezető személyiségévé vált. A korszak fiatal írónemzedékei benne látták egyik legfőbb példaképüket. 1990-ben Kossuth-díjat kapott.

Posztmodern: egy olyan új kortudat fogalma, amely a kultúra legkülönbözőbb területeire hatással van. Elterjedése (1960-as évektől) kapcsolatba hozható az egész elvű gondolkodás válságával, a nyelv és a kommunikáció kérdésessé válásával, az európai értelemben vett emberfogalom átértelmeződésével, a másság szerepének kitüntetettségével s azzal a folyamattal, amelynek következtében a nyelv és a jelvilág vált a filozófiák tárgyává. Az irodalmi posztmodernség jellemzői: a történetközpontú elbeszélés felszámolása, a szövegek közötti kapcsolatok előtérbe kerülése, a nyelvi közegre való ráutaltság tapasztalata, a mű határainak feloldása, a befogadó szerepének hangsúlyossá tétele, az énen túli szövegszervező elvek játékának igenlése. Előfutárának Jorge Luis Borgest tartják, a magyar irodalomban az 1970-es években jelentkezett, elsősorban Esterházy Péter művészetében.

Thomka Beáta: Mészöly Miklós, Bp., 1995

Béládi Miklós: Az elbeszélő illetékessége; Az epika megtisztítása és felvezetése, 1983 (In: Válszutak 1983.)

Eisemann György: Abszurditás és tragikum vonzásában, Bp., 1991 (In: Alexa Károly-Szörényi László (szerk.)„Tagjai vagyunk egymásnak”.Mészöly Miklós emlékkönyv)