Ha nagy kihagyásokkal is, Márai egész életében alkotott lírai műveket. Válogatott verseit először Münchenben adták ki A delfin visszanézettcímmel (1978). Leghíresebb költői alkotása a Halotti beszéd(1950), amelyben az emigráns lét keserveit sorolja és summázza. A mű címe a legelsőként megmaradt magyar nyelvű műre és Kosztolányi Dezső költeményére is utal. Megrendítő hatásának titka talán abból sarjad, hogy a gyász mindig erősíti a közösséget, s az emigráns lét eleve gyászos, hiszen valójában jövőtelen. A fiatal Márai tanulmányúton járt, s ott élhetett, ahol akart, de ekkor emigráns, aki tudja, hogy nincsen visszaút: sem a bolsevik rendszer jellege, sem az ő öntudatossága nem teszi ezt lehetővé. A Halotti beszéd lírai hőse nemcsak önmaga, hanem minden sorstársa nevében szólal meg. Váltogatja a mi, a tegező és az önmegszólító te nyelvi formáit, s e kétféle te hullámmozgása különös feszültséget teremt. Ezzel szemben, ettől függetlenül létezik az idegen, az ő: a pap, a konzul, a tudós, a pribék, a boss. A Halotti beszédnem személyekért, hanem személyiségekért szól, hiszen az emigráns mindenképpen személyiségváltásra kényszerül: vagy nyelvet és hazát cserél, vagy belezuhan emlékeibe, s egy álomvilágban él. Az írónak kivételes a szerepe, az anyanyelv őrző papjaként ő elmondhatja a halotti beszédet.

utalás: allúzió; a szerző szándékos rájátszása más költői magatartásra vagy más költő ismert művére; az utalás kitágítja a mű értelmezhető világát az asszociációk segítségével