Kodolányi János (1899–1969) az ormánsági parasztság deformálódott sorsát bemutató, naturalista jellegű elbeszélésekkel indult, majd a realista társadalomrajz mestere lett. Erőteljes társadalomjobbító indulat formálta írói világát. A harmincas évektől mindinkább megmutatkozott szocializmusának utópikus jellege, felerősödött a misztika és a mítosz iránti érdeklődése. A magyar középkor világát ábrázolta nagy sikerű történelmi regényekben (Boldog Margit, 1937; Julianus barát, 1938). A negyvenes években – részben Várkonyi Nándor művelődéstörténeti munkáinak hatására – az archaikus korok felé fordult, az emberiség nagy mítoszait teremtette újjá, a vízözönt (Vízöntő, 1948), a Gilgames-mondát (Új ég, új föld, 1958), felidézte Mózest (Az égő csipkebokor, 1957), Jézust (Én vagyok, 1972).

Szociográfia: olyan társadalomtudományi mű, amely a szociológia tudományának eszközeit és módszereit használja fel, pl. szociológiai törvényszerűségeket vizsgál egy adott közegben. Mint irodalmi műfaj (irodalmi szociográfia) a dokumentum- vagy tényirodalom része, a tudomány és a szépirodalom határán áll. A magyar irodalomban a 30-as években virágzó műfaj; legjelentősebb képviselői: Illyés Gyula: Puszták népe, Nagy Lajos: Kiskunhalom, Féja Géza: Viharsarok című műveikkel, illetve, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc, Veres Péter stb., a népi írók csoportjának tagjai.