A harmincas évek felől nézve az Egy ember életének első könyvei még feltételesen sem mutatkoznak a nem művészi szférába tett kiruccanásnak. Sokkal inkább azt bizonyítják, hogy a prózaforma segített abban, hogy Kassák helyes választ adhasson a változó kor kihívásaira. Erre az évtizedre egyrészt az avantgárd felszámolódását kellett megérnie, másrészt viszont azt tapasztalhatta, hogy az avantgárd beépült a magyar irodalomba: Kosztolányi Dezsőtől az ifjú Radnóti Miklósig megannyian megmerítkeztek benne. Az avantgárd hőskora elmúlt, de a hagyomány szerves részévé vált. Az újító művésznek természetesen joga van élete végéig a megtalált hangon szólani, de az igazán jelentős alkotók érett korukban is válaszolni tudnak az újabb korszakok másfajta kihívásaira. Így egyrészt annak a szokásos folyamatnak is tanúi lehetünk Kassák munkásságában, hogy minden művészeti forradalom lehiggad, s ebben az értelemben klasszicizálódik, s annak is, hogy Európa-szerte uralkodó tendenciává válik a klasszicizálódás, ami hatással van Kassákra is.

A harmincas évek a folyamatos átváltozás éveit jelentik. Némiképp kiélezően szembeállítva: a hangsúlyosan közösségi beszéd helyett egyre inkább magánbeszéddé válik lírája. A korábbi dinamizmust, tett-központúságot a szemlélődés, a meditáció, a fejlődés elvet a szkepszis, az ódai hangnemet az elégikusság váltja fel. Emögött ott van a fiatal férfi és az öregedő ember kettőssége, de alighanem még döntőbben a célelvű forradalmi kor és a történelem lényegi fejlődésében kételkedő kor ellentéte. S mindebből következik, hogy a radikális újító klasszicizálódik.

Fújjad csak furulyádat

A klasszicizálódás egyik jellegzetes, újfajta programot is adó alkotása a Fújjad csak furulyádat, amely kötetcím is (1939). A vers csak a kötet megjelenése előtti hónapokban keletkezhetett, hisz életrajzi háttere a feleség halála. Az alkotó elmagányosodását nemcsak ez sietteti, növeli, hanem folyóiratának ekkortájt bekövetkező megszűnése s mindennek hátterében a fokozódó világháborús veszély és a baloldali-szocialista mozgalmak válságosabb helyzete. Általános, Európa-szerte és nálunk is érvényesülő tendencia az adott társadalmi helyzetre reflektálva a csalódás a politikában, az egyetemes, az örök értékek felmutatása, az ezt hangsúlyozó humanizmus hirdetése. Thomas Mann és Bartók Béla, Babits Mihály és József Attila művészete egyaránt példa erre. S Kassák Lajosé is.

A Fújjad csak furulyádatmár címével is kifejezi a dacos helytállás változatlan igényét, követelményét, de a költő most már nem eposzt akar írni Wagner maszkjában, hanem elégiát furulyaszóra. Nem menekülés, nem kibékülés ez elsősorban, hanem az „ahogy lehet” életigazságának felismerése. Az éjszaka képe két ellentétes arculatával jelenik meg a költeményben. Az első két versszakban a békésen alvó embereké és környezeté a meghatározó, előbb egy érzékletes és poétikus pillanatképben mutatva fel mindezt, majd kitágítva és az idő képzetét is bekapcsolva, a lét időbeliségét hangsúlyozva. A harmadik és a negyedik versszakban a békés éjszaka-kép mögött fölsejlik határozottan a diszharmonikus is:

láthatod a nehéz gyász lobogóit lobogni

s a zaklatott madarakat, amint vergődnek a szélben

Ez a „pillant kép” is időbelivé tágul, sőt az idő végtelenébe tagolódik be, „gyilkos napok és gyászos esztendők végtelenjében” kell létezni és alkotni. „Viharban”, de ott is és „azért is, zengjen a lant és szóljon a furulya”.

A bukolika tehát valójában csak látszólagos: nem a világ meghatározó vonása, hanem ellenerő a világ gonoszságával szemben. A pásztor, a megszólított valójában a megszólalóval azonos, önmegszólításról van tehát szó, s mindez az oly igen szükséges önbiztatást fejezi ki. Az éjszaka kétarcúsága, a pillanatképek és az időbeliség egymásra következése mellett még számos ellentét szövi át a verset: a hajnal és az éjszaka, a kezdet és a vég, az élet és a halál, az alvás és az élet, a magasság és a mélység, a hegy és a völgy, az emberi és az isteni, a reális és a misztikus, a gyász és a jókedv. S a verset az életműbe építve be: a korábbi harcos költő-képzet helyett itt a pásztoré a meghatározó.

bukolika: a pásztori művek közös neve; a pásztorköltemény (pásztoridill) a természetben élő emberek békés, harmonikus világát megéneklő lírai költemény; fő témája a szerelem és a természet dicsérete; jellemző alkotásai: Theokritosz, Vergilius (eklogái), Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Radnóti Miklós (eklogái) stb.

újklasszicizmus: a XX. század első felében, az avantgárd után kialakuló művészeti irányzat; legfőbb jellemzője a letisztult, hagyományos formákhoz való visszatérés