Az önéletírásnak kétféle változata van: az egyik a megtett életút végén tekint vissza, a másik viszont már sokkal korábban, egy fontosnak ítélt pályaszakaszt tesz mérlegre. Kassák Lajos munkája ez utóbbiak közé tartozik. 1923 őszén a Bécsi Magyar Újságkérte fel önéletrajz megírására, de aztán a közléstől elzárkóztak. Végül a Nyugatközölte 1925 májusától az elkészült részeket, amelyek azonnal nagy sikert arattak. A nyolcrészes mű első három része 1927-ben jelent meg könyv alakban, 1930-ban újabb három, majd 1935-ben további két rész készült el. Az író tervezte a folytatást, de egy bírósági hercehurca, a cenzúra fokozódó szigora, az elkészült részek újrakiadásának megtiltása elvette ettől a kedvét.

A ló meghal... kapcsán már esett szó arról, hogy 1922–23 táján Kassák világszemléletében, írói eszményeiben többféle egymásnak feszülő elképzelés, eljárásmód él együtt. Mind a szocializmus ideológiája, mind a munkásmozgalom, mind az avantgárd művészet döntési helyzetbe került: nyilvánvalóvá vált, hogy az addig járt úton változtatni kell, ha eredményesek akarnak lenni. A ló meghal... az avantgárd Kassák csúcsteljesítménye. Ehhez képest kifejezetten realista műnek tekinthető az Egy ember élete, méghozzá az első résztől kezdődően. Az ellentmondás csak a húszas években lehetett okkal meghökkentő. A mű előszavában az alkotó is szükségét érzi az önkommentárnak, s alkotását elsősorban nem művészi tettnek, hanem az önmagával való tárgyias szembenézésnek nevezi:

„– Ki vagy? És hogyan lettél azzá, aki vagy? És hangsúlyozom, hogy az én értelmezésemben most nem művészetet csinálok. Nem elsődlegesen teremteni akarok, csak egy megteremtett lénynek, magamnak a múltját akarom visszaidézni olyan eszközökkel, amilyenek a rendelkezésemre állanak. Speciálisan művész vagyok, s így az eszközeim itt is csak a művészet eszközei maradnak. Lesznek, akik velem ellentétben ezt a munkát is művészetnek fogják nevezni, én csak az élet reflexét akarom adni, szinte iskolázatlan egyszerűséggel és mechanikus pontossággal.

Mindig az embert kerestem, és bizonyos, hogy magamban is önmagam tiszta embersége érdekel a legjobban.”

Évtizedekkel később Kassák belátta, hogy azoknak volt igazuk, akik igazi műalkotásnak, önéletrajzi regénynek tekintették művét. Máig van igazság azonban abban is, amit az első kötet megjelenésének idején nyilatkozott: „Remélem, hogy azok, akik az önéletrajzomat olvassák, verseimet is meg fogják rajta keresztül szeretni. Az önéletrajzomból megismerhetnek engem, a verseim pedig azonosak velem.”