Érsekújváron született 1887. március 21-én. Szlovák származású apja gyógyszertári laboráns, édesanyja, Istenes Erzsébet, mosónő. Apja urat szeretett volna nevelni fiából, de ő más terveket forgatott magában. A gimnázium második osztályában szándékosan megbukott, hogy inas lehessen. A lakatosszakmát tanulta ki, tehetsége is volt hozzá, a vassal való nehéz fizikai munkát igazi alkotásnak tekintette. Előbb szülővárosában, majd Győrben dolgozott. 1904-ben felutazott Budapestre. Különböző munkahelyein hamar megismerkedett a munkásság szakszervezeti mozgalmával, részt vett a politikai küzdelmekben és a munkásegyletek kulturális munkájában. Sztrájkok szervezéséért feketelistára került, így tartósan munkanélkülivé vált.

Fokozatosan felébredt benne az olvasás, az önművelés iránti igény. Első irodalmi eszményei Petőfi Sándor, valamint a Népszavaosztályharcos szocialista költője, Csizmadia Sándor. Kezébe kerültek Berzsenyi Dániel versei, majd a Holnapantológiája, s rádöbbent, hogy nem munkásirodalmat, hanem olyan irodalmat kell létrehozni, amely kifejezi a munkásságot.

Megismerkedett Simon Jolánnal (1885—1938), egy háromgyerekes, elvált fiatalasszonnyal. Az ő tanácsára vágott neki 1909 tavaszán egy barátjával a párizsi útnak, néhány krajcárral a zsebében. Ausztrián, Németországon, Brüsszelen át jut el Párizsba. A párizsi művészeti életben új hullám jelentkezett, amelyre ő nyitottan figyelt fel:

„Mint megmunkálatlan fatuskó érkeztem ide, és néhány hónap alatt megcsiszolódtam, érdeklődővé lettem a világ dolgai, az emberi alkotások iránt. Most hallottam először Guillaume Apollinaire-ről, Pablo Picassóról, Henri Rousseau-ról. Apollinaire égig magasztalt verseihez nem tudtam hozzáférkőzni, de amit hallottam róluk, az is elég volt, hogy mélyen felzaklasson, hogy letérjek a járt utakról, s mint a vak elinduljak, mit tudom én, merre, hová. [...] Picasso képeit egy műkereskedés külön szobájában (nem termében) láttam, Rousseau két képével pedig valami üzlethelyiség kirakatában találkoztam. [...] Éreztem, hogy percek alatt más emberré lettem, következésképpen hinni kezdtem a magam zöldülő kis tehetségében is. Ezekben a napokban született meg az első „szabad versem”, mely később a Renaissance című folyóiratban jelent meg. Egy út végére értem, s egy kapu kinyílt előttem.” (Az izmusok története. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1972. 166. o.)

A párizsi hónapok után végérvényesen eljegyezte magát az irodalommal. Jövedelme ugyan alig volt, anyja és Simon Jolán tartotta el, akivel összekötötte életét. E két nő a magyar irodalom legnagyobb mecénásai közé tartozott. Az édesanya áldozatvállalása tette lehetővé, hogy Kassák íróvá váljon, a feleségé pedig azt, hogy íróként és szerkesztőként megmutatkozhasson. Simon Jolán színésznő, szavalóművész lett, központi szerepet játszott a munkás szavalókórus mozgalomban. (1938-ban öngyilkosságot követett el.)

Ferenczi László : Én Kassák Lajos vagyok , Bp., 1987

Bori Imre-Körner Éva : Kassák irodalma és festészete, Bp., 1967

Rónay György : Kassák Lajos alkotásai és vallomásai tükrében, Bp., 1971