A ló meghal a madarak kiröpülnek

Az idő nyerített akkor azaz papágájosan kinyitotta a szárnyait mondom

széttárt vörös kapu

szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába s 3

gyereket cepelt a kétségbeesésében

a gyárkémények alatt ültünk

tudtuk holnap a görbe vonalak

ho zsup ho zsup

azt mondta elmész Kasikám és én kiszáradok a pódiumokon s nádler úr

mázolmárnyaiban

nyilván

nyilván

az úristen megfeledkezik a szépasszonyokról

már jött is a félkrisztus faszobrász

fiatal volt és gyalázatosan igazságszagú

holnap túl leszünk a magyar határon

hát igen hm igen

nyilván nyilván

a város rohant mellettünk

ide-oda forgott és néha fölágaskodott

láttam az apám kajla szalmakalapját amint úszkál a hóüveg fölött a

patikától a szentháromság-szoborig és vissza

valamikor az hitte' az öreg 21 éves kórómban káplán leszek

az érsekújvári plébánián

de éppen tíz esztendővel előbb sporni úr lakatosműhelyében ettem

a füstöt

az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza

később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és kipisálta a sörrel

szerelmes lett egy öreg takarítónőbe

kihullott a hája s csak a cigányokkal barátkozott

1909 április 25

Párisba készültem gyalog a faszobrásszal

a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott

leveszem rólad a szárnyaimat ó szent Kristóf te sohse leszel az apád fia

egy részeg ember krokodilkönnyeket sírt,

az „Arany Oroszlán” szálló falának dűlten éreztem mindennek vége

keresztülszaladt rajtam egy vörös sínpár s a tornyokban harangoztak

galambok bukfenceztek a háztetők felett

jobban mondva galoppoztak a napkocsin

a ferenciek új harangja szinte énekelt már

aki aludni készül fényesítse ki az ólomrudakat

az órák fehér juhászkutyákon kísértenek

éreztem mindennek vége

pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat

csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez,

a kerekek többet nem fordultak visszafelé

az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol az élet beleharap

a saját farkába

a semmibe

ó dzsiramári

Ó lébli

ó Bum Bumm

a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony s a hátunk mögött

valaki összetolta a kulisszákat

ez volt az első keresztbevágott nap az életemben

fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek

papagallum

ó fumigó

papagallum

a partokon húszas csoportokban vörösréz madarak kukorékoltak

a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak

csak néha a víz fenekéről néztek felénk az elkomorodott hullák

de mi 21 évesek voltunk

a faszobrásznak csúnya rózsaszínű szőrök kunkorodtak ki az állából

különben jól éltünk

csak éppen a gyomrunk átlója

hiába húztuk meg a srófokat az ökrök újra meg újra nekiindultak

a tarlókon át

s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok bokáiról

ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok

Bécsben 3 napig az utcán aludtunk

aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból

mi is az hogy civilizáció

az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől

mi is az hogy családi kapocs

az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbítja a köldökzsinórját

mi is az hogy istentisztelet .

az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie

mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött velünk az űrben

arany mérföldlábakon

higgyétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha

a vörös nem vörösebb mint a fehér

s ha mégis mi azért mentünk

tovább kamaralógósz ha felállítjuk a mérleget, úgyis mi húzzuk a rövidebbet

és ekkor kinyíltak a szemeink

és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidékén

és mentünk és mentünk

13 angyal járt előttünk

szintén gyalog

és énekeltek nekünk a fiatalságunkról

már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal a hónunk alatt

szerettük az árokba hullott gyümölcsöt

a savanyútejét

és a zsidók hitközség kasszáit

s jöttek felénk innen és onnan is a testvérek

a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrű ábrázatokkal

speciális szaga volt valamennyinek

s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek még tejes volt

a szája az anyja csecsétől

az utak fehér dunnákban hevertek alattunk

a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat írtak az égre

este láttuk amint az asszonyok lába között kinyíltak a virágok

de mi növényevők és asszonygyűlölők voltunk

és áthúztuk magunkat Passaun

Aachenen

Antwerpenen

a faszobrász lesoványodott mint a szálka s a szakálla egészen megvörösödött

nekem versek és hadzsura erdők kezdtek nőni a fejemben

a fényfolyókon kétszer átúsztak előttünk a patkányok

nagy tutajokon amelyek nadrággombbal és madártojásokkal voltak

kimintázva

postafiókokban vártak rám a szeretőm levelei

de tudtam az éjszakák a legtetvesebbek

ilyenkor tehát a verseimen dolgoztam akik úgy jöttek

elő a fejemből mint valami aranygyapjas birkák

semmi kétség ezek a leggyámoltalanabb állatok

de ha valaki fülé mögé dugja a táblát

a redőnyök ijedten leszaladnak

ez a mi életünk

a vámőrök minden állomáson bélyegzőt ütnek a szívünkre

s mi csak úszunk tovább hajnal iránt

bizony okosabb lenne ha mindenki édesfagyökérrel vagy krumplicukorral

kereskedne

osszátok be a világot amiben éltek

nekünk könnyű naponta 50 kilométert megyünk belőle kifelé

alagutakban hegyek gerincén s a hallgatag német erdőkben

érezzük a friss trágya szagát a földeken

a hegyek néha megfordulnak s a fák citeráznák a szélben

a fák alapjábanvéve teherbe esett lányok

halkan beszélnek egymáshoz és azt mondják:

ha ő elmegy én öngyilkos leszek

tegnap egész nap pelenkákat szegtem arany fonállal

angyalkának keresztelem majd és gyémánt cseresznyét akasztok a fülébe

vagy egyszerűen csak ezt mondják:

a férfiak mind sánta kutyák

a hegyek már egészen fölénk hajolnak

az óriás kígyó pedig skrupulusok nélkül lenyeli a napot

még utóbb is költő lesz belőlem

csak jól felhúzni a kereplőket a legtöbb baj úgyis anna kisasszony

szelességén múlik

tegnap két verset küldtem haza a független magyarországnak

s megint visszaestünk Stuttgartba

ültünk a koldusok asztalánál lekváros lepényeket ettünk

s egy stájer paraszt szíve világított le a gerendákról

a szomszédház udvarán az ÜDV HADSEREG misézett

flóták és klarinétok visítottak a csillagok alatt

láttuk a sárga üvegbaglyokat amint áthajolnak a fiatal anyák fölött

ó isten báránya ki elveszed a világ bűneit

a faszobrászban megint cihelődni kezdett a félkrisztus és mindenáron

beszélni akart

fogd be a csuszalesődet ordított föl a stájer paraszt

egészen orrunk alá tolva a szívét

látjátok 7 rozsdás tőrrel van keresztül szúrva

a szeretőm 7 hazugsága ez bennem testvérkéim

látjátok ezt a zöld karimát itt a jobb oldalán

ez az én gazdám utolsó harapása rajta testvérkéim

26 esztendős vagyok s olyan tiszta volt az életem mint a reggeli harmat

télen egész nap a házunk előtt söpörgettem nyáron kövér gabonát arattam

hej haj de az ember sorsa olyan mint a

mindenkinek nyitva volt a szeme s a falka mögött láttuk amint a világ

kifordítja szűrét

budapest-páris-berlin-kamcsatka-szentpétervár

a faszobrász részeg volt már s a szemeiből mint valami kanálisokból

folydogált a szomorúság

a kiáltások egyre inkább a sarkok felé tartottak hogy elolthassák kanócaikat

esküdjetek meg hogy ezután csak a tiszta gatyamadzag varázshatalmában

hisztek

szólaltam meg egész váratlanul

s láttam amint a hangom erre felé jön a szomszéd udvarból

én költő vagyok

tehát csak tudom

a lámpások azért égnek jól, mert kétszer turatámó

és tele vannak petróleummal

szörnyen neki voltam keseredve szerettem .volna valamit adni ezeknek a

szegény embereknek

de a csillagok már leléptek strázsáikról

a l3 angyal most nyilván kinyitott szájjal alszik a padlás-grádicson

uram-isten

a falakról vörös seregékben lefelé masíroznak a poloskák

mindenki sózza be az orrahegyét

íme milyen rövid az élet

de belőlünk mégiscsak kanmacskák lesznek a párisi tűzfalakon

tente baba hát tente

az ember elalszik

így lesznek a vertikálisokból horizontálisok

és viszont

az égből kiléptek a téntagyerekek

gyertek át velem a kerten

a folyó túlsó partján Mária altatgatja fiát

mindenki kattantsa be esze fölött a reteszeket

a padlón sárga tócsákban foszforeszkáltak az emlékeim

a sarkokban kinyíltak a hátizsákok és veszettül ugatni kezdtek

mint Mária a fiát

az egész kertet az ölemben ringattam

és lejjebb

íme itt vannak 1 1/2 márkáikkal a sameszek

sóhajok üvegesednek

virágok virágoznak

ó hát itt vagy te is

én és te

rajtad

én

kösd csak rám a térdeidet

asszonykám

ezüst szalamander papagáj

vitézkötés az életemen

gyümölcsfa leszakított csillag

ó jaj jaj

mindenki csavarja meg az üvegdugókat

az órák kiléptek csillagketreceiből

s hosszú parafaorrukkal kelet felé fordultak az elefántok

az első hang amit hallottam egy gramofon ordítása volt a perifériákról

a faszobrász nem tudott fölkelni ezen a reggelen

meg fogok dögleni mondta meg fogok dögleni

a kolduskirálynő óriás mosogatódézsával állt a feje fölött

az órából kijött a csontfejű kakukk és alázatosan meghajolt

meg fogok dögleni sírta a faszobrász meg fogok dögleni

s mindenki látta a halált

amint kétszer végigment a szobán

de hát miért is mennél el testvérem

miért

a mezőkről még be sem terelted a nyájat

sárga hajadban meg sem gyújtottad a lámpákat

s a kígyók is mind alszanak a szemedben

ó ne törődj a csúnya kávéskannával ő megharapta a szolgáló köldökét

s most mind a ketten másállapotban fekszenek

meg fogok dögleni visított a faszobrász meg fogok dögleni

s a házak hosszú traktusban a templom felé hajoltak

egy kese csikó még betolta fejét az ablakon

és nyerített

ki veszi meg a kabátomat mondtam én is

5 korona senki többet 5 korona

s a hegyekről egyszerre lefelé kezdtek szaladni az utak

hát menni

megint menni

azóta sem láttam többé a szegény faszobrászt

pedig nagyon jó barátok voltunk s esténként úgy égett előttem a

szakálla mint a csipkebokor

2 hétig egyedül vándoroltam

szomorú voltam mint valami öreg szamár s minden

pocsolyánál megmostam a fejem

emlékeimet szerettem volna kimosni a fejemből melyek szörnyen

megülepedtek

és fekete zászlókat lobogtattak a partok felé

hogy miféle partok felé azt nem tudom

úgy éreztem valami rohanó folyó vagyok és partjaim vannak

lesorvadt pálmákkal és zöld békákkal

mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul

rendesén leveleztem a szeretőmmel

s tudtam csak föl kellene hasítani a szügyemet és tiszta

arany csurogna ki a szívemből

csak ezek a belga parasztok ne lennének annyira piszkosak

ezek a soviniszta állatok még mit se tudnak a világ folyásáról

hiába állok előttük

egyik sem látja meg homlokomon a csillagot

olyan voltam mint a 7 árva

de ezért mégis itt értek bennem össze a görbe vonalak

itt találkoztam össze szittyával aki zürichből jött és chilébe készült

vallásalapítónak

én komolyan hittem hogy lehet belőle valaki

nagyon különösen voltak megkoszosodva a fülei

kint hevertünk az antwerpeni rakodó parton s ő szónoklatot tartott

a gyapotbálákhoz és rusznishordókhoz

polgártársak énekelte polgártársak

a házinyulak a legszaporább tyúkok s a malmok patkányfogókat

csempésznek a gabonába

de azért őrölnek is és ez nem hiába történik

mitől félek gyámoltalanok

igéim virágokban lobogtak már a mezőkön

dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét

reggel mi elindulunk a nap iránt isten csárdája felé

szegény eszemben kinyíltak a liliomok

hát igen reggel elindulunk isten csárdája felé

krisztus könnyeit fogjuk inni a nádfödelű pajtában és szilvóriumot

ó de mindén jó ember sorsába belepottyan legalább egy krokodilus

s ő aki zürichi herbergből jött és chilébe készült vallásalapítónak

ezen az éjszakán trippert kapott a rivoli utcai matrózbordélyban

a kártyatornyok hangtalanul összeomlottak

kerítések nőttek föl körülöttünk mintahogy az állatkertben látható

egymásután még 21-szer az ég felé kiáltottam:

latabagomár

ó talatta

latabagomár és finfi

a lemezek csak szakadatlanul forogtak

le kellene fűrészelni a mesteremberek fekete kezeit

az asztalosok minden csomót kilöknek a helyéből

a lakatosok nem értenek a kattantyúk betevéséhez

s egy napon ezért összedűl a ketrecünk, .

látjátok Izabella is elvesztette egyik kesztyűjét

ó hát ki is törődhetne velünk szerencsétlen háromszeműekkel

a házak fölött csörömpölve más tájak felé röpültek a madarak

szittya az öltözőben felejtette az új vallás kulcsát

s az első napon hangosan sírt utána mint a gyerekek

aztán levazelinozta a füleit és elindultunk brüsszel felé

mint akiket kiraboltak

mindenről lemondtunk és tudtuk csak az idő ért meg minket

ő sohase fog bennünket kiejteni magából

este már a maison du peuple hosszú asztalainál ültünk

s szívtuk a jó belga dohányt

láttuk amint vandervelde átment a termen a szocialista titkárságba

más híres vezérek pedig a kasza előtt játszottak új francia kártyákkal

roppant gyűjtőmedencében a világ embercsuszpejza volt itt együtt

kék szemű oroszok kiket eljegyzett a forradalom

olajszagú hollandok

poroszok

sovány hegyvidékiek

magyarok lehervadt bajusszal

garibaldi patétikus rokonai

és mindenki itt volt, akit megvertek vagy akinek otthon

nem volt elég kenyere

némelyek vállán New York felhőkarcolói virrasztottak

mások szeméből vörösen kikönyökölt a gyűlölet

nézzétek a világ legnagyobb lendületei futnak ki az állomásról

viharok zúgnak

telefondrótok moszkva szívéből visítanak

elvtársnő üljön a zongorához

pincérek átszaladnak rajtunk a fekete levessel

mozik előtt gyülekeznek a proletárok

a szövetkezet embere tízes csoportokban osztja ki a jegyeket

kutyák fölszaladnak a repedt fogú falakon és énekelnek mint az

öregasszonyok

valaki azt mondta le az oligarchiával

és egyszerre:

róma

páris

tiflisz

stockholm

szamarkand

s a ruhrvidéki bányák

halljátok-e a müncheni városháza harangocskáit

florencben az apostolok vállán alusznak a galambok

mindenki tudta már nem lehet messze isten órája

a fanatikusok bőre érzékenyebb mint a szeizmográf

s mi valamennyien vakarództunk

elvtársnő üljön a zongorához

föl

föl

ó ha most ide tudnám kapcsolni a szeretőm gyémántszemeit

a középső lámpa mellett elhajóztak a szalamanderek

szittya már aludt vörös tócsákban

s most szép volt mint egy fiatal bulldog

mi mindennel gazdagodhatna az ember egy óra alatt

ha olyan okos lenne mint teszem egy fényképezőgép

de az ember mindig be van csukva s bőre fölött észrevétlenül

elszaladnak a világok

éjfélkor az orosz gyűlésre mentünk a petit passage-ba

egy szőke tovaris beszélt még egészen gyerek

lángok virágoztak ki a szájából s a kezei röpködtek mint vörös

galambok

hát igen mi rokonok vagyunk dosztojevszkij ördörigöseivel

mi leharaptuk magunknak a szentimentalizmus hetedik fejét

és mindent le akarunk rombolni

ó Oroszország te elátkozott föld

ki látná gyámoltalan szenvedésedet ha a te csillaggal megjelölt fiaid

nem látnák

európa leköpi bennünk az ázsiait

és mégis egyedül csak mi megyünk a hegyre fölfelé

semmi kétség az asztrakháni péklány vagy a szentpétervári szajha

egy napon meg fogja szülni az új embert

oroszország a forradalom vörös tavaszával viselős

de oroszország pusztáin még nem tudnak kifakadni a virágok

de oroszország hasonló a megműveletlen földhöz

segítsetek hát

testvérek

európa hozzánk hasonló szerencsétlen fiai

segítsetek segítsetek!

s mi láttuk amint öreg sapkája alatt meggyulladt a feje

valamennyien a tenyerébe ültünk

hurrá Oroszország! éljen! zsivió! hurrá! ,

az én hátamról akkor leesett egy púp

ablakokon kinyíltak a jégvirágok

és szittya akiből azsan provokatőr és rendőrkém lett később

megcsókolta az orosz kabátját

tiszta vagyok mint a gyermek

mondta - ha tripperem nem lenne elmennék carszkoje szelóba hogy

megőlhessem a cárt

ezen az éjszakán nem ittunk pálinkát

megmostuk a lábunkat és nem gondoltunk szerelemre

egy magyar nyomdász aki azóta 12 évet kapott lázadásért szerencsét

vetett a szobalány kártyáiból

és halkan és messzire hangzón énekeltünk

végre hát végre

eljött az idő s mi teljesek vagyunk mint a beojtott fák

azt hittük márciusok arany lobogói seregnek fölöttünk

a hattyúk fönt ültek a hintákon és két hangon nevettek

az eduard téren föl akartam ajánlani magam a szegények asztalára

de hajnalban eljöttek értünk a belga csendőrök még alig virradt

a pisáló szobor előtt még nem álldogáltak a bedekkeres idegenek

a piszkos utcák még azt hitték magukról hogy komolyan párisban

fekszenek

nevettek ránk a városháza arany cirádái

s mi mentünk láncba vert kezekkel és szakadó kékségben

lefelé a meredek lépcsőkön

a krumplisütők megvasalt kályhái előtt

kocsmák moslékjában

a halkereskedések hajnali bűzében

szegény csavargók kiket összecsordázott a rend s most haldoklik bennük

az isten

a rue mouffetar-ban kurvákkal találkoztunk

boldog voltam

nagyon örültem nekik hogy ilyen szépek a virradatban

a ferdére meszelt szélben ferdére állt a kontyuk

a nap gyémánt fátyol mögül kukucskált rájuk a tűzfalakról

egész éjszaka virrasztottunk mint a szentek

most nyálaztam a cigarettájuk után

ha csak megvakarhatnám a hátam nyöszörögte szittya

ki nem régen még chilébe készült messiásnak

valaki fehér ágytakarót lobogtatott egy balkonról

a szőke gyerekoroszra gondoltunk aki lángokból élt

mint marinetti futurista istene

és szerette oroszországot jobban mint fiú az anyját

most átdobják a belga határon s egy kék reggelen a kreml előtt

felakasztják

segítsetek hát

testvérek

európa hozzánk hasónló szerencsétlen fiai

segítsetek! segítsetek!

én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle

mit ér ha valaki papírkarddal leszúrja a tumaromi boszorkányt

12 napig ültünk az egérszagú toloncházban

105-en voltunk egyetlen teremben

nappal és éjjel

éjjel és nappal

éjjel az országutakra gondoltunk és poloskákat gyilkoltunk

reggel meleg vizet kaptunk délben hideg kását s egész nap imádkoznunk

kellett érthetetlen belga imákat hangosan a szakállás őr után aki fönt

ült egy magas pódiumon mint valami bálvány

aztán sötétzöld vagonokban elvittek bennünket a francia határig

9-féle tojást találtam a mádárfészkekben

uram isten

jön páris

akiről éneklő csodákat hallottam

s akit még nem ismerek

tudtam a franciáknak vörös kakas áll a címerükben

tudtam a francia föld lánnyal és művészettel áldott

zola parasztjai ezüst gitárokon úsztak hajnalban

kék hulláit gyepágyra fektette a szajna

szittya dunajecről mesélt a magyar tanítóról

aki most hegedűvirtuóz a chat noir-ban

9 szeretője van idegen francia lányok akik csatalovak

voltak a francia-német háborúban

megnéztem a jegyzeteimet: 3004 krisztusképet láttam idáig

9-féle tojást találtam a madárfészkekben

lütichnél elhajtottam 2 tehenet

tehát

300 kilométerre voltam páristól

s fejünk fölött mankón jártak a papagájok

Ó PARIS!

PÁRIS!

ady endre látott téged meztelenül s a te véres romjaid

fölött született meg guillaume apollinaire a szimultanista költő

tisztán éreztük hogy zarándokszagunk van

és mentünk naponta 60-70 kilométert

és mentünk a vastorony árnyéka félé

vegyétek meg a vízhólyagjainkat mondtuk az embereknek

vegyétek meg jókarban tartott vízhólyagjainkat

ha vékony tűvel szúrjátok föl meg sem érzitek utána az égetés ízét

a franciák azért mégis nagyon hasonlítanak a belgákhoz

bajorországban laknak a legemberségesebb fajankók

lehet hogy a malátasörtől ilyenek

de az is lehet hogy bennük valóban spanyolviaszra ült a keresztény

filozófia

megduzzadt könnyzacskóinkat állandóan a nyakunkban hordtuk

mint valami nehéz sós kolompokat

napokig sehol se kaptunk szállást

ó hát mért is szült minket az anyánk ha nem tudott

mindjárt házat is tojni a hátunkra?

egy börtönőr aki különben suszter is volt

12 órára bedugott bennünket a szalmába

a sárga csövekből lándzsákkal fogókkal és valóságos orosz pikákkal

vándoroltak felénk a tetvek

ez azonban nem jelentett semmit

messze holdhintánkon aludtunk furulyaszóval

valaki állandóan azt énekelte felettünk:

TI AZ ÉN KÉT MUTATÓ UJJAIM VAGYTOK

s reggel feketekávét ittunk a suszterné szoknyája körül

azt mondta nagyon szép hajam van

s ha jobban megnéz egy igor nevű legényre hasonlítok

aki 20 év előtt a szajnába ölte magát miatta

a feketékávé paposan szétkólikázott a gyomrunkban s éri megígértem

hogy Párisból küldök neki képeslapot

két összefont kézzel és egy turbékoló galambbal

PÁRIS Ó PÁRIS mennyi szép ember ölte meg ott magát

és ki tudja miért

és többé nem szakadt el tőlem a hangja

benne sírt a vámőrök sípjában

és nevetett Páris elektromos kürtjeiben

nevess hát te szamár

nem látod hogy az élet aranyfészkében ülsz

most Páris ringat bennünket mondta szittya egészen megfeledkezett a

tripperéről

egyszer már angyalvért fejtem itt a csillagokból

hozzáképest szódavíz volt az anyám teje

tűzd föl a szárnyaidat

holnap elmegyünk GRIZETTE-hez

holnap osztrigát fogunk enni a boulevard italien-en és mégnézzük

a villanyos madarakat

holnap átmegyünk a tuilleriákon

és a csillagbáron

hát igen

igen

nagyon szomorú voltam s éreztem beteg lábaimon hogyan nőnek a körmök

ó jaj

jaj

hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák

2x2=4

csipkebokor nyílik ki mindenütt

de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik

s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik

az a legboldogabb akinek kifordítható a bőre

mert ki is nézhetne túl önmagán

amit fölállítunk az nem jelent semmit

a folyók hajlandók darabokra törni ha sietni akarnak

az urak nem tudnak két lábbal lépni mint a verebek

tudjuk hogy az asszony elhagyja a párját

a majmok megnézték hátuljukat goldmann úr tükreiben és teljesen

boldogok

talán ha sakkozni tudnék

de én semmihez sem értek igazán

a levágott disznó combjai ringlispielen ülnek a kirakatokban

én láttam párist és nem láttám semmit

szeretőm másállapotban várt rám az angyalföldi állomáson

anyámnak már egészen citromfeje lett a szegénységtől

nevetni akartam előttük de nagyon szégyelltem hogy

két nadrág van rajtam gatya nélkül

bizonyos hogy a költő vagy épít magának valamit amiben kedve telik

vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek

vagy

vagy

madarak lenyelték a hangot

a fák azonban tovább énekelnek

ez már az öregség jelé

de nem jelent semmit

én KASSÁK LAJOS vagyok

s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.