Kassák Lajos: A ló meghal..., a vers kezdőoldala A ló meghal... eposzi jellegű költemény, amelyben epikus és lírai elemek alkotják a különös egységet. Az epikus elem alapja a valóságos életrajzi tény, az 1909-es nyugati csavargás, az út Párizsba és a hazatérés. Mindezt az az emlékező tudat idézi fel, amelyik ismét külföldön van, de nem szabad elhatározásából, hanem kényszerből, emigránsként. A brüsszeli forradalmi látomásra 1909-ben Párizs következett – majd a hazatérés. Az 1919-es forradalmi látomásra a bécsi emigráció következik – egyelőre a hazatérés reménye nélkül. Párizs – a brüsszeli álomhoz képest – e mű világában kiábrándulást jelent, a minősítés feltűnően sommás: „én láttam párist és nem láttam semmit”. Életrajzi és történelmi szempontból sokkal hitelesebb lenne a kijelentés 1919 Budapestjére vonatkoztatva, ám a vers világában így is megtörténik e vonatkoztatás. Párizs a régi, Moszkva az új típusú forradalom szimbólumaként is értelmezhető, Párizs ugyanakkor a bukás, „az álom álom marad” képzeteit is hordozza (Madách Imre műve!): „PÁRIS Ó PÁRIS mennyi szép ember ölte meg ott magát és ki tudja miért”.

Más szinten Párizs a művészet fővárosa, s Kassák műve a vándorló személyiség fejlődéstörténete szempontjából a költővé válás következetes rajza is. Nem Párizs önmagában, hanem a tapasztalatok sora teszi éretté, s még mielőtt ábrándjai városába elérne, költőnek tekinti magát: „én költő vagyok”; „mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul”. Ez az 1909-es szint azonban még inkább csak a lehetőséget erősíti meg, a születés pillanatát mutatja. A végérvényes bizonyosságot a zárórész mondja ki, előbb azzal, hogy a költői mesterséget olyan szakmának tekinti, amelyikben különleges teljesítményt kell nyújtani: „bizonyos hogy a költő vagy épít magának valamit, amiben kedve telik / vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek”, majd az önazonosság kijelentésével: „én KASSÁK LAJOS vagyok”.

A költemény életrajzi anyagát sokkal részletesebben megismerhetjük az önéletrajz – Egy ember élete– harmadik könyvéből, a Csavargásokból. Az összevetés azt is bizonyítja, hogy A ló meghal... valóban költői mű, amely a maga egyszeri céljainak megfelelően válogatja, részletezi, nyomatékosítja a vándorlás eseménysorát. A két útitárs természetesen azonos. Előbb a Gödrösnevű faszobrásszal utazik Kassák, majd elválnak útjaik ­ a költeményben a faszobrász jelképes halálával. Ezután találkozik Szittyával, aki szintén valóságos személy, s feltehetően nem „avanzs provokatőr és rendőrkém lett később”, hanem ­ s ezek tények ­ az európai modern mozgalmak egyik sokfelé megforduló képviselője. Szittya Emil(1886-­1964) irodalommal és képzőművészettel is foglalkozott. Közös csavargásuk idején sokat segített Kassáknak: nemcsak a csavargásban, hanem a művészetek világában is tájékozottabb volt. Pozitív szerepét az önéletírás részletesen beszéli el, de a költemény is elismeri. (1915-ben Budapesten ismét találkoztak, de később eltávolodtak egymástól, és kölcsönösen fenntartásos véleményt formáltak a másikról.)

A költemény alapmotívuma, szervező elve maga az utazás: a térbeli, a szellemi és a politikai. E három szint szétválaszthatatlanul eggyé fonódik. A vers mintái közt két híres francia művet említhetünk: ApollinaireÉgöv(1912) és Blaise Cendrars (blez szandrár) Transzszibériai expressz(1913) című művét. (Idős korában Kassák fordítja is Cendrars alkotásait.) Az utazás mindkét műben alapmotívum. Az Égövugyanakkor a szimultanizmus programadó műve is. Az utazás, a csavargás központi elem Jack London és Makszim Gorkij írói világában is, amelyek szintén hatottak Kassákra.