A népies hang 1924­-1925 táján számos szép verset eredményez (Kertész leszek; Istenem; Mikor az utcán átment a kedvesstb.). Kiemelkedik közülük a költő egyik leghíresebb verse, a Tiszta szívvel(1925). Nemcsak híres, de hírhedt is a vers a Horger-ügy miatt.

A Tiszta szívvelaz alig húszéves fiatalember léthelyzetének és ebből fakadó életérzésének pontos megörökítője. De nem magán vallomás csupán: kifejezi a háború utáni fiatal nemzedék kilátástalan sorsát és az ez ellen tiltakozó anarchista szenvedélyű lázadást is. A vers valódi hitelét attól kapja, hogy ­ bár tipikus életsorsot rajzol ­ mégsem a föld „dübörgését” visszhangozza, hanem maga a költő „kiált”. A nagyfokú személyesség a léthelyzet leglényegesebb vonásait emeli ki: a lírai hős teljesen magára maradt, nincsen a társadalomnak olyan értéke, amellyel ő is rendelkezne, illetve amelyet a magáénak érezhetne. A hiány leltárával indul a mű, az életrajzi elemek és a világnézeti fejlődés életrajza szétszakíthatatlan, jelképes egységgé olvadnak össze. Ebben az időben már zajlik a költő első pere közbotrányokozásért és istenkáromlásért a Lázadó Krisztuscímű verse miatt. A hiány számbavétele egyúttal tagadás is: az adott társadalom teljes megtagadása. Ezért lesz jelképes ereje már a vers indításának is. A költő először az érzelmi és a tudati értékek nemlétét panaszolja. Az 5­6. sor a legelemibb biológiai lét veszélyeztetettségét sikoltja világgá. Az éhezés József Attilának kisgyermekkorától szinte mindennapos tapasztalata. Szegeden is sokat nélkülözött. Az éhezés a hangsúlyos életrajzi elem a versben, ez a tény magyarázza a korábbi és a későbbi sorokat is.

A tagadást rendkívül nyomatékosan fejezi ki a vers. Az első hat sorban tizenegy tagadás van (kilenc tagadószó, egy tagadott ige és egy tagadó ige). A tagadás határozza meg a mondatok felépítését, a sorok ritmusát, dikcióját is. A társadalom kisemmizettje anarchista módon lázad fel, a személyes igazságszolgáltatást választja. A vers lázadó hőse még halálában is hat: a halált hozó fű gyilkosainak hozza a halált.

A vers nem a tárgyias leírást, hanem az adott helyzetből következő létállapot jellemzését emeli az élre ­ szinte mottóként. A hiány leltára és az éhezés ténye kölcsönösen magyarázzák és értelmezik egymást. Mert nincsen senkije, akire támaszkodhatna, azért éhezik a fiatalember, s az éhezik, akinek nincsen senki gondviselője. A 2. versszaka lírai hős helyzetének előbb tárgyias, majd jelképes megjelenítése. A 3. szakasza lehetséges „megoldást” rögzíti, a 4. pedig ennek következményeit.

A verset elutasítók erkölcstelennek, nihilistának tartották a fiatal költő szemléletét. A maguk szempontjából igazuk volt: a költő az ő erkölcseiket utasította el. Az „ördöggel” szövetkező fiatalember vallomásában azonban éppen a tisztaság a hangsúlyos motívum. Nem az adott társadalom konvenciói, hanem az általános emberi értékek felől nézi a világot a vers lírai hőse. Igazságszolgáltató indulata nem a reális utat mutatja meg, hanem egy jelképes-meseit, s ezt is a népköltészettől tanulta mind a formát, mind a tartalmat illetően. Modern kis ballada ez a vers a magára maradt és a maga jussát perlő fiatalemberről. Arra is figyelnünk érdemes, hogy a 3. és 4. szakasz nemcsak jelen időben, hanem feltételes jövő időben is értelmezhető. Fenyegető hangsúlyú figyelmeztetés is van ebben, egy kissé a „még kér a nép” helyzete ez. De mivel a jövőidejűség jelöletlen, a versben benne van ennek a jövőnek a bekövetkezése, jelenné válása is. Hiszen a „vásáron” a költő húsz esztendejét megvenni csak az „ördög” jelenik meg.

A Tiszta szívvelhatására nemcsak a tanári pályától tanácsolták el a fiatal költőt, hanem egyúttal költővé is avatták. A vers több helyen is megjelent, cikkeket írtak róla. A legfontosabb bizonnyal Ignotusnak, a Nyugatbécsi emigrációban élő kritikusának írása volt. Gyönyörű szépnek nevezte a verset, az újabb magyar líra jellegzetes eredményének tartotta: „ez a vers nem lett, nem lehetett volna meg, ha előtte nincs népdalés expresszió, verses vers és szóval mondó vers. Íme, a verses vers visszatértét nem is kell kivárni, mert mire megjósoltam, már el is következett” (Nyugat, 1926. szept. 15., ill. Kortársak József Attiláról. Akadémiai Kiadó, Bp., 1987. I. 95. o.).

A „verses vers” ez esetben ütemhangsúlyos, akkortájt gyakran „magyarosnak” is nevezett ritmusú. A kétütemű, hét szótagú sorok következetesen 4/3 vagy 3/4 osztásúak, s a 3. szakasz kivételével mindig egybeesik a nyelvi- verstani és az értelmi nyomaték, azaz az ütem első szótagján van. A harmadik szakasz közli a lázadás lényegét, ezért is több az erős nyomaték az ütemek belsejében is (nem, ördög, embert).

ütemhangsúlyos verselés: a hangsúlyos vagy magyaros verselés elnevezése; elve: a szavakban rendszerint az első szótag a hangsúlyos, a sorok kötött szótagszámúak, a sorok vége és a sorokat tagoló sormetszetek után mindig hangsúlyos szótag áll, s a periodikusan visszatérő hangsúlyos szótagok lüktetése teremti meg a ritmust. Hosszabb szó esetén a szó belsejében is lehet ütem, ilyenkor általában a hosszú szótag kap hangsúlyt. Alapegysége az ütem, egy hangsúlyos és több hangsúlytalan szótag kapcsolata (bár létezik egy szótagos ütem is). Gyakori sorfajtája a magyar költészetben a kétütemű (felező) nyolcas (a magyar népdal alapformája is), tízes, tizenkettes; jelölése: 4/4, 5/5,6/6 stb., de eltérő szótagszámú egységek is előfordulnak, pl. 3/4, 4/3, 4/2, illetőleg háromütemű sorok is léteznek, pl. háromütemű tízes: 4/4/2. Az ütemhangsúlyos verselés általában rímes sorokból építkezik.

Szabolcsi Miklós: Tiszta szívvel, Tankönyvkiadó, Bp., 1980 (In: Műelemzések kiskönyvtára)