A költői fordulat igazi kulcsverse, az első szintézis a Külvárosi éj(1932, az ez év őszén megjelent azonos című kötetben olvasható először). Nemcsak a kidolgozott költői eszközök, motívumok találnak itt egymásra úgy, hogy új költői minőséget hoznak létre, hanem ezzel egy időben a szemlélet is átvált.

A húszas-harmincas évek fordulóján Európa-szerte kibontakozó forradalmi hullám elapadása, az átmenetinek mutatkozó vereség, a forradalmár költő elmagányosodása teremtett új helyzetet.

Egyszerre tájleíró és a sötétedést bemutató verset ígér az indítás. Az Elégiamár idézett komplex költői képével rokon szemléletű és technikájú az első szakasz. A költemény építkezése szinte a szerpentin-hasonlat illusztrációja is lehetne: a „csupaszem utas” mind többet és többet láthat meg a tájból is, a benne élő emberekből is, az ő sorsukból is, s így mind több és helytállóbb ismeretre tehet szert a társadalommal és az önnön létével is viaskodó személyiségtípusról. A társadalom és az egyén léte „pihen” éjszaka, mégis megmutatkoznak a különböző magatartásformák. Az egyik ember kikapcsolódik, a másik végzi a munkáját, hogy a rend fennálljon (rendőr), a harmadik azért, hogy megváltozzon (elvtárs). Sokan alszanak, de az alvás is sokféle. A korcsmáros csak szundít, álomtalanul alszik, a szövőnőknek „mogorván” szőtt „omló álmai” vannak, a vasöntő viszont a jövőt, a piros kisdedet álmodja meg. Álmodik a versbeli „csupaszem utas”, a költő is: éberen egy forradalmi látomást, hogy utána a biológiai álom nyugalma is megadassék számára. A látomás utáni verszárás „mellékdal”, amely visszaránt a nyers valóba. Nemcsak kibékíthetetlennek mutatkozó ellentétet élez ki e kettősséggel az alkotó, hanem azt is nyomatékosítja, hogy a látomás valóban „csak” látomás, hogy azt nem szabad készpénznek venni. Ugyanakkor e látomásban önbuzdítás és a „szegények” buzdítása is benne rejlik: bár minden „nehéz” és szenvedésben gazdag, él a remény a változásra. A tényszerűen megragadható valóság és a látomás ugyanúgy szétválaszthatatlan egymástól, mint az éber és az álmodó ember.

Fontossá válik a csönd motívuma, amely rendszerint a sötétedéssel együtt jelenik meg, hiszen a vizuális észlelés korlátozottsága megnöveli az akusztikai érzékelés szerepét. Amikor minden és mindenki alszik, nagyobb a csönd, s mind a zajok, zörejek, mind a teljes csönd hatása félelmetes lehet. A teljes csönd a halál birodalma. A csönd a sivárság élményét színező motívum, ugyanakkor az eszmélkedés alkalma is.

Egy másik jellegzetes motívum a vízé, az áramlásé. E vers ennek egyik legszebb példája. Jelen van itt a nedvesség, nyirkosság képzete is, amely a szegénység, a kifosztottság motívumához kapcsolódik. De jelen vannak a csattogó vizek is, s e ponton a víz és az éjszaka képe egymásra rétegződik: „az éjjel árján” úszik az egész éjszakai világ. A vízképzet tudja a legszemléletesebben egybefogni a forradalom elodázásának és szükségességének feloldhatatlan ellentétét, s egyúttal arra is alkalmas, hogy mozgalmasságával, változásaival a történelem menetére, illetve az emberi létre utaljon általánosságban is. Ha a vers utolsó harmadát olvassuk, mindenütt a mozdulni akaró mozdulatlanság képeire bukkanunk. Ezek sorát a „merevek a csattogó vizek” kép vezeti be. A „megfeneklett” üzemben álmodik a vasöntő a jövőről. A réten a papír „mocorog s indulni erőtlen...”. Az éj „csüng” az égen, és csak a végső látomás változtatja harcra mozgósító erővé.

A vízképzettel párhuzamosan bontakozik ki az érc, a vas motívuma. Mint a vízképzetnek („mint gödör a víz fenekén”), ennek is van előképe (vasgyár). A két képzet egy hasonlatban épül együvé: „Akár a hűlt érc, merevek / a csattogó vizek.” Ez folytatódik az öntőműhely képében, majd a vasöntő jelképes álmának „piros kisdedét” kibontó költői látomásban:

olvaszd ki bennem a vasat,

álló üllőt, mely nem hasad,

kalapácsot, mely cikkan pengve,

–sikló pengét a győzelemre–.

Ez is egymásra rétegződés, csak most nem a szilárdság, hanem a folyékonyság rokonít. Az üllő, a kalapács, a penge egyaránt vasból van, a vas a lényeg kifejeződése lesz, a megnevezett tárgyak pedig e lényeg hasznos formákban való megjelenítődései. Utalnak a nehéziparra, a munkásságra, ugyanakkor a győzelem e képsorban elsősorban nem fegyveres harc, hanem szívós munka eredményeként mutatkozik lehetségesnek. Hasonló képzetek jelennek meg majd A város pereméncímű költeményben is a szén, a vas, a társadalom öntőformáinak fogalmaiban. A szilárdság és a folyékonyság – akárcsak a mozgás és a mozdulatlanság – a természet állandó változásaira és a rokon társadalmi tendenciák szükségességére utal.

Csak a legfontosabb motívumokat sorra véve is látható, hogy megszervezett szövevényként hálózzák be az egész verset: sokfelől nyílik rálátás, s az egyes nézetek egymás jelentéskörét gazdagítják, segítik értelmezni.

komplex kép: több valóságsíkból építkező költői kép; a valóságsíkok egyszerre jelennek meg, s az ezek közti feszültséget érzékeli a tudat

Fodor András: Külvárosi éj, Gondolat Kiadó, Bp., 1974 (In: Miért szép?Századunk magyar lírája verselemzésekben)