Három legutolsó verse, a Karóval jöttél, a Talán eltűnök hirtelenés az Ime, hát megleltem hazámatmár a halál partjairól tekint vissza bevégzett életére. (E verseknek az első sorral címet az utókor adott. Ez indokolja az újabb kiadásokban a cím zárójeles közlését. Ugyanakkor e címek annyira elfogadottá váltak, hogy a zárójel zavaró, s inkább csak szakmai jellegű kiadásokban indokolt.) A versek jelenlegi tudásunk szerint 1937 novemberében Balatonszárszón keletkeztek.

A Karóval jöttélszintén önmegszólító vers s ezúttal is létösszegzés, amely a gyökerekig: a gyermekkorig, az ifjúságig nyúl vissza. A gyerekkor a szerepek felvállalásának kora, a felnőtt sorsa pedig az állandó csalódás, a kiábrándulás a szerepekből. Ezt az állapotot rendkívül nehéz elviselni („Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd”) – különösen az elemi létfeltételek hiányában („se késed nincs, se kenyered”; „örülj, ha jut tüzelőfára”). Ebben a léthelyzetben az egyetlen megoldás – önmaga s környezete számára is – a halál.

Az önmegszólítás sajátos esete ez a vers: a felnőtt szólítja meg gyermek- önmagát, a remény nélküli ember a reménykedőt. A gyermek-motívum tehát elsősorban nem életkorbeli, életrajzi értelemben fontos. Az életrajzra csak két elem: az „aranyat ígértél nagy zsákkal / anyádnak” reménykedő és az elemi létfeltételek hiányának reménytelen helyzete utal. Vagyis a gyerekkor nagyravágyó-ábrándos ígérgetése és vele szemben a jelenkor teljes nincstelensége. Ez utóbbi nyilvánvalóan egzisztenciális jellegű, talán mégis hiba volna nem látni mögötte e vershármasban a konkrét, az egész életen áthúzódó és 1937 novemberében kiélezetten átélt nincstelenséget. József Jolán emlékezései sokoldalúan dokumentálják a költő feleslegességtudatát, a „kegyelemkenyér” elutasítását, a munkára, önfenntartásra képtelenségből következő halálvágyat.

Összetett a gyermek-motívum is. Egyik vonulata a szerelem-szeretet utáni vágyódás, s ennek teljesen megszokott és kórosan felfokozott változatai is vannak. Egy másik vonulat kifejezetten életrajzi jellegű, s a szeretetnek és hiányának itt is meghatározó a szerepe. Az utolsó versekben inkább ezt észlelhetjük.

A gyermek-motívum hátterében azonban még egy másfajta életrajzi vonatkozása is lehet. Mivel a költő Szárszón két nővérével és három apró gyermekkel összezártan élt, nemcsak az életszámvetés igénye, hanem a mindennapok eseményei is rendre emlékeztették a gyermekire. Már csupán azzal is, hogy – mint a kezdetben – ismét együtt van a három testvér. Ez is indukálhatta, hogy oly sok gyermekkori emlék tolult fel időnkénti beszélgetéseikben. Maga a Hét Torony is – Gárdonyi Géza regénye nyomán – ilyen emlékképként villanhatott fel. S a három kisgyerek is arra emlékeztethette, milyen is volt a gyermeki lét. Akkor is, most is korlátozott az ő helyzete: („így van rád, akinek van, gondja”), régen azért, mert gyerek volt, most meg azért, mert súlyosan beteg.

A vershármas több eleme közvetlenül is vonatkoztatható a szárszói helyzetre, de a művek e háttér ismerete nélkül is teljes értékűek. Szorító anyagi gondok közt éltek, s a költő napjai nagyobbik részét ágyban töltötte: „örülj, ha jut tüzelőfára, / örülj, itt van egy puha párna”.

létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus

Bókay Antal: Karóval jöttél...-A gyermek és világa, Tankönyvkiadó, Bp., 1980 (In: Műelemzések kiskönyvtára)