A valószínűleg utolsónak befejezett vers az Ime, hát megleltem hazámat. Létösszegzés ez is, s a „puha párna” és az „eltűnő vadnyom” után szinte nyers szókimondással beszél sírjáról a költő. Ez a vers a személyes válságba és értelmezésébe ismét nagy erővel vonja be az objektív társadalmi körülményeket. Nem önmaga hibázta el életét, mert bár „így éltem s voltam én hiába”, mégis „mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen”.

Az indítás döbbenetes hatását a haza fogalmának leszűkítése okozza. Nem a költő, hanem a számára adott lehetőség végzi el e szűkítést: hazája csak a sírja lesz. A haza – az eszméltető, éltető közösség – teljes hiányával indul a vers, s a szűkebb közösség, a család teljes hiányával zárul. De a költő csak önmaga sorsát zárja le végérvényesen. Utolsó szava a reményé. Ha ő már nem tud virrasztani, ha el is vész, a többi ember, az emberiség nem pusztulhat el, s a nagy egészre nem várhat ugyanaz a kietlen sors, amely az ő létét meghatározta.

létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus