József Attilának költői tanulóéveiben is ritkán vannak „egyértelmű” szakaszai. Az avantgárddal egy időben hat rá például az újnépiesség áramlata. Az ortodox avantgárdisták szerint ez elképzelhetetlen, a fiatal költő viszont minden szóba jöhető irányt meg kívánt vizsgálni a hasznosíthatóság szempontjából. A népköltészet, a népdalszerű hangvétel eleve hatással volt rá, minden koráramlattól függetlenül. Mégis szerepe volt a húszas évek elején feltűnt Erdélyi Józsefnépies hangvételének, „szegény ember”-verseinek is abban, hogy tudatosította ezt a József Attila költői személyiségében meglévő adottságot. Bizonyság erre a néhány szegényember-vers, amely az önálló világkép kialakításában is szerepet játszott (Szegényember szeretője; Aki szegény, az a legszegényebb). Hatással lehettek rá az ősi, a primitív művészet felé forduló korabeli törekvések is.

Erdélyi József: (1896­1978) költő. 1922-ben megjelent Ibolyalevél című kötete az új népies hang sikeres jelentkezése. Nemzedéke egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, a népi írók mozgalmához kötődött. 1937-ben antiszemita verset publikált, fokozatosan szélsőjobbra sodródott, ezért 1947-ben háromévi börtönre ítélték. 1954-től ismét publikált, de lírája csak a húszas-harmincas években jelentős. Fontosabb költeményei: Farkasverem; Fekete-Körös; Cölöpverők; Lovaspóló a Vérmezőn.