Az antifasiszta népfrontosság, a demokratikus egyéni és társadalmi jogok védelme a jelen rendjének elutasítását újra és újra kimondatja a költővel. Az Ős patkány terjeszt kórt... (1937) általánosabb összefüggésekbe állítja a konkrét történelmi helyzetet, amelynek okát az emberiség felnőttségének hiányában, a „meg nem gondolt gondolat”-ban, a hamis tudat deformáló hatásában leli meg. Jelen van ez az aggodalommal teli felismerés más versekben is: „honnan uszulnak ránk új ordas eszmék, / fő-e új méreg, mely közénk hatol” (Thomas Mann üdvözlése); „fölvonul / az ember alja. Megriaszt / a buzgóság e söpredékben” (Március). Ugyanezekben a versekben mindig hangsúlyosan jelenik meg a jövő, a másfajta rend képe: „Majd a szabadság békessége / is eljön, finomul a kín” (Ős patkány terjeszt kórt...); „mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / s mind ember, mert ez egyre kevesebb...” (Thomas Mann üdvözlése); végül:

Mert mi teremtünk szép, okos lányt

és bátor, értelmes fiút,

ki őriz belőlünk egy foszlányt,

mint nap fényéből a Tejút, –

és ha csak pislog már a nap,

sarjaink bízóan csacsogva

jó gépen tovább szállanak

a művelhető csillagokba.

(Március)

A történelemben gondolkodó ember társadalomképének végső szintézise a Hazám(1937). A hét szonettből álló óda a Levegőt! és A Dunánálgondolatainak újabb szintézise, de közéletibb-agitatívabb azoknál. A szerkesztőtársak felkérésére készül ez is, a Szép Szó Mi a magyar most? című különszámában jelent meg. A költő számtalanszor végiggondolta már ezt a kérdéskört úgy, hogy az emberre, a magyarra, az osztályhoz tartozóra egyaránt gondolt, tehát az összekötő s az elválasztó jegyekre is.

A Hazámnagyszabású társadalmi körképe a nemzeti nyomor, a nép testi és szellemi pusztulásának állapotát festi tárgyias és mégis szívszorító módon. Szinte szociografikus módszerekkel él a költő, de ez sem szét nem feszíti a lírai kereteket, sem pillanatképekké nem tördeli a szonettfüzért. A leírás, a kijelentés mindig az értelmezéssel együtt jelenik meg, s az eszmélkedés, a töprengés lényegi eredményét már a 2. szonettkimondja. „Föl kéne szabadulni már!” De mert a nemzeti nyomornak azok a képei, amelyek e kijelentést megelőzték, talán nem elegendőek a meggyőzéshez, újabb érveket keres a költő, ezért bontja ki – a korábbi évek éjszaka-verseire is emlékeztető módon – a nyomornak történelmi, gazdasági, politikai, a társadalmi és az egyéni tudatban fellelhető okait. A jelenség – a nyomor, a pusztulás – mögött a lényeget, a társadalmi rendszert, az európai állapotokat mutatja fel. A 7. szonettrácsapó indítása, a dacos „mégis” ezt a valóságot, a „magyarnak számkivetve” állapotát vállalja – azért, hogy megváltoztatására szólíthasson fel.

A történelmi ember válasza

József Attila kései költészete hatalmas küzdelem az elmúlással. A személyiség lehetőségeinek egyre szűkebb köre sem feledteti el azonban vele, hogy az egyén a társadalom része, s hogy általános megoldást csak a társadalom radikális megváltoztatása adhat. Kései közéleti versei az egyéni és a társadalmi gondot egyszerre mutatják fel.

A fasizmus előretörése s ellenhatásként a népfrontgondolat kimunkálása következtében más módon jelenik meg a társadalom megváltoztatásának óhaja. Jelen van benne továbbra is a társadalmi forradalom, de most már nem az a hangsúlyos, hanem az általános emberi értékek védelme, az – akár polgári – demokrácia követelése. Már az Alkalmi vers... megfogalmazta ezt:

siratod [...] a munkát, a fölszabadulást,

magát az emberi alkotást,

a láthatatlant, mert rátipornak hitvány

és látható hatalmak.

szonett: 14 sorból álló jambikus lejtésű műforma; két négy és két háromsoros egységből áll, rímképlete többféle lehet, pl. abab abab ccd eef; abab abab cdc dcd. Jelentős szonettköltők: Petrarca, Michelangelo, Shakespeare, a magyar irodalomban: Babits Mihály, József Attila, Szabó Lőrinc stb. Speciális fajtája a szonettkoszorú: 15 szonettből álló verscsoport, amelyben az egyes szonettek utolsó sorai a következő szonett kezdősorai lesznek; a 14 „különleges” sorból épül fel a 15. ún. mesterszonett (pl. József Attila: A kozmosz éneke)