József Attila akkor halt meg, amikor költészete csatát kezdett nyerni. Bizonyos, hogy tragikus halála is közrejátszott 1938 után viharos gyorsasággal terjedő népszerűségében, de az is bizonyos, hogy ekkorra érett be az idő e költészet befogadására. A Nagyon fájcímű kötetet 1936-ban még szinte senki sem vásárolta meg, az 1938-as összes versek már a korszak egyik legnagyobb könyvsikere lett. A különféle, több ízben megjelent Cserépfalvi-féle kiadások terjesztették el a költő verseit. Megismerkedtek vele azok a fiatalok, akik az 1940-es évek pályakezdői, majd az újabb korszak legjelentősebb költői lettek (Pilinszky János, Nagy László, Juhász Ferenc stb.).

A költő halála után nemcsak műveinek kiadása indult meg, hanem a vele való foglalkozás is. Először testvére írt róla irodalmi értelemben is maradandó könyvet (József Jolán: József Attila élete, 1940), majd egyik barátja, költészetének korai méltatója, Németh Andor (József Attila, 1942). Az ötvenes években eleinte egyoldalúan torz, osztályharcos költőt faragtak belőle, majd lassan megindulhatott a teljesebb életmű számbavétele. Elkészült az életmű kritikai kiadása, majd a nyolcvanas években a lírai művek modern kritikai kiadása is. Gazdag válogatás jelent meg a levelezéséből. Dokumentum értékűek a kortársak visszaemlékezései: Szántó Judit, Vágó Márta, Illyés Gyuláné (Flóra) könyvei és mások munkái. Összefoglaló pályaképet Balogh László, nagymonográfiátSzabolcsi Miklósírt róla (eddig ennek három kötete jelent meg). Szemléletet megújítóak voltak Németh G. Bélatanulmányai-verselemzései, újabban pedig Tverdota György munkái.