Illyés szépprózai alkotásai nehezen sorolhatók be a hagyományos műfajok közé: esszét, tanulmányt, tiszta epikát, vallomást és tárgyias tényközlést, önéletrajzot és szociográfiát vegyítenek. Egyértelműbben epikus műveinek nagyobb része beilleszthető egy laza önéletrajzi sorozatba. A Puszták népe(1936) a kezdetekről, a Kora tavasz(1941) a világháborús évekről, a Beatrice apródjai(1979) a forradalmak utáni korszakról, a Hunok Párizsban(1946) az első párizsi esztendőről szól. A Kháron ladikján(1969) esszéregény „az öregedés tünetei”-t boncolgatja. Az Ebéd a kastélyban(1962) bizonyos mértékig a Puszták népesajátosan illyési folytatásának is tekinthető: az 1945 utáni megváltozott világot a korábban a pusztán is tulajdonos grófi család sorsában mutatja fel.

A harmincas években a szociális érzékenységű írók egyre inkább feladatuknak érezték, hogy a közvéleményt megismertessék a hazai társadalom valóságos állapotával, egyes néprétegek életének tarthatatlanságával. A földművelő lakosság különböző rétegeinek állapotáról még mindig elnagyolt kép élt a köztudatban. A népi írók mozgalma ezt a képet is hitelesebbé és árnyaltabbá kívánta tenni.

E cél eléréséhez különösen alkalmas műfajnak bizonyult az irodalmi szociográfia, amely átmeneti műfaj a szociológia tudománya és a szépirodalom között. Olyan társadalomrajzot ad, amely a tudományos leírás és a művészi megjelenítés elemeit egyaránt magában foglalja. Az átmeneti jellegből következik, hogy az egyes művek hol a tudományhoz, hol a szépirodalomhoz állnak közelebb. Nagy LajosKiskunhalomés IllyésPuszták népecímű munkája „igazi” szépirodalmi alkotásnak is tekinthető. Tudományos jellegű viszont Erdei Ferencmunkássága. Az irodalmi szociográfia további jeles szerzői: Darvas József, Féja Géza, Kodolányi János, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Veres Péter.

Szociográfia: olyan társadalomtudományi mű, amely a szociológia tudományának eszközeit és módszereit használja fel, pl. szociológiai törvényszerűségeket vizsgál egy adott közegben. Mint irodalmi műfaj (irodalmi szociográfia) a dokumentum- vagy tényirodalom része, a tudomány és a szépirodalom határán áll. A magyar irodalomban a 30-as években virágzó műfaj; legjelentősebb képviselői: Illyés Gyula: Puszták népe, Nagy Lajos: Kiskunhalom, Féja Géza: Viharsarok című műveikkel, illetve, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc, Veres Péter stb., a népi írók csoportjának tagjai.

Irodalmi szociográfia: átmeneti műfaj a szociológia tudománya és a szépirodalom között. Olyan társadalomrajzot ad, amely a tudományos leírás és a művészi megjelenítés elemeit egyaránt magában foglalja. Az átmeneti jellegből következik, hogy az egyes művek hol a tudományhoz, hol a szépirodalomhoz állnak közelebb. Nagy Lajos Kiskunhalom és Illyés Puszták népe című munkája „igazi” szépirodalmi alkotásnak is tekinthető. Tudományos jellegű viszont Erdei Ferenc munkássága. Az irodalmi szociográfia további jeles szerzői: Darvas József, Féja Géza, Kodolányi János, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Veres Péter.