A Szeszekcímű kötetben olyan versek is találhatók, amelyekben Apollinaire a francia chansont, az egyszerű dalformát teremti újjá – folytatva a trubadúrok, Villon, a romantika, a német Lied, Heine s Verlaine örökségét.

A Kikericsek(1902) című vers megértéséhez tudni kell, hogy az őszi kikericshegyi, mocsaras réteken, kaszálókon termő, lilás virágú, mérgező (gyógy)növény. – A költemény élményi hátterében a szépséges Rajna-vidék s az angol nevelőnőhöz, Annie-hez fűződő reménytelen szerelem húzódik meg. ­ A páros rímű dal megejtő, álmatag zeneisége bonyolult érzelmi-hangulati-lelki tartalmakat sugároz: az élet, a szerelem szépségét, örömét és ezek elmúlásának fájó mélabúját. A halni készülő őszi rét kék és lila virágai a tavaszt, a szépséget, az ifjúságot ígérik, s ez a közvetlen látvány idézi fel a tudatban a szerelem motívumát. A megszólított kedves „álmos szeme”olyan, mint a kéklő virág, de a viszonzatlan szerelmi vágyódás ugyan úgy mérgezi meg az ember életét, ahogy a legelgető tehén is „lassan megmérgeződik”. A bágyadt, melankolikus hangulatba „egy falka kisdiák”élénk mozgása, jókedvű „rivallása”s a harmonikadal visz ­ átmenetileg ­ frissességet, vidámságot, de a virágszirmok és a szeretett nő szemhéjának félénk rebbenései visszatérítik a vers hangulatát a kezdő sorok hangneméhez. A háromsornyi befejező szakasz már fájdalmas szimbolikus jelentést sugalmaz: a halni készülő nagy rét magát a világot, az életet jelenti, melytől egyszer – „megmérgeződve” – mindenkinek mindörökre el kell búcsúznia.

A Mirabeau-híd(mirábó; 1912) – a Marie Laurencin-szerelem kihűlésének idején keletkezett, s érződik benne az örök búcsúzás csendes szomorúsága. – A vers 1912-ben még ilyen formában látott napvilágot:

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna.

S szerelmeink emléke mért zavar ma?

Mi volt az öröm? Ráadás a jajra.

(Vas István fordítása)

A Szeszekcímű kötetben már másfajta tördeléssel és központozás nélkül jelent meg. Az írásjelek elhagyása kitágítja a szavak jelentéshatárait, lebegőbbé teszi a szöveget, elősegíti a képzetek, gondolatok merészebb társítását. Ebben a chanson formájú dalban minden motívum kölcsönösen kiegészíti és fölerősíti egymást, szétválasztani őket alig lehetséges. A költemény könnyed ritmusú sorai s ugyanakkor a monotónia egyhangúságát sugalló hármas rímek egybejátszanak a híd alatt futó Szajna vizének örökös áramlásával, ez pedig a megállíthatatlan idő könyörtelenségét, az örömök, a szenvedések, a szerelmek és az élet törvényszerű elmúlását sejteti. A négyszer visszatérő refrén óraütései is az idő gyors futására, repülésére s a halál közeledésére figyelmeztetnek. A röpke emberi létben semmi sem állandó, az élet megpróbáltatások, fájdalmak sorozata, ahol az öröm csak „ráadás a jajra”.

A mulandóság és az elválás mélabúja a témája a leheletfinomságú „eszköztelen”, ötsoros Búcsúcímű versnek is. (A hanga rózsaszín virágú örökzöld törpecserje.) – Fájdalmas a búcsú az élettől, de a halálnál is fájóbb a búcsúzás attól a valakitől, akivel beszélget a dal lírai énje. (A második személyre utaló igealakok varázsolják oda tudatunkban a kedves, szeretett lény alakját.) A lírai időszerkezet bonyolult, összetett, akárcsak a vers hangulata. A jelen idő az ősz, annak is a vége, hiszen „halott”már. Halott a letépett hangaszál is. A kései virág hervadó illata a múló idő „szagával”azonosul. A negyedik sor nosztalgikus sóhaja a múltba száll, az ifjúság soha vissza nem térő emlékei felé. A halott ősz és a haldokló letépett virág metaforikus képe fogja keretbe a jövőbe mutató, szívszorítóan keserű kijelentést: „E földön többé sose látlak.”Racionális értelemben tragikus ez a végesség, de erre cáfol rá az utolsó sor tartalma, s ez különös feszültséget, vibrálást teremt. Egy misztikus, irracionális szférába emelődik a lírai tér és idő: ott majd újra találkozhatnak, akik elváltak, ott már nem kell búcsúzniuk egymástól. A szórenddel is kiemelt, megismételt igealak a vers végén („tudhatod”) ennek bizonyosságát nyomatékosítja, s ezáltal némileg fel is oldja az előző sorokba zárt tragikus hangulatot. A halált legyőző, a síron túl is élő szerelem megható vallomása a vers. ­ Az „idő szaga”szinesztézia megértését segítheti A dombokcímű vers két sora:

Ég veled ifjuság idő

Jázminja szívtam hűs szagod

(Rónay György fordítása)