Friedrich Dürrenmatt (1921–1990) Svájcban élő német író, a Brecht utáni korszak legnagyobb német drámaszerzője. Nézeteit a protestáns egzisztencializmus formálta, nem tudta összeegyeztetni Isten végtelen jóságának tételét a földi világ gonoszságával. Drámái a társadalom paradox ellentmondásosságát tárják fel. A világsikert valószínűleg legjobb műve,

Az öreg hölgy látogatása (1956) hozta meg számára. Ebben a milliomossá vált öreg hölgy visszatér elszegényedett szülővárosába, s mindenhatónak bizonyuló pénzéért – a helybeliek némi ellenkezése után – megvásárolja ifjúkori elcsábítójának a halálát. A modern jóléti társadalom kritikája groteszk tragikomédiában szólal meg. A világ Dürrenmatt szerint is abszurditásba hajlik, de nem abszurd, hanem paradox a helyzet: az ember képtelen emberi módon élni az általa berendezett világban. Ezt érzékelteti A fizikusok (1962) is, amelynek középpontjában a 20. század tudósainak hatalmas felelőssége áll (tömegpusztító fegyverek). A drámához fűzött tézisek szerint: „Ha az ember egy történetből indul ki, azt előbb végig kell gondolni”; „A történetet akkor gondoltuk végig, ha már bekövetkezett benne a lehető legrosszabb fordulat.”(Zimonyi Andrea ford.) Ez a drámában azt jelenti, hogy az ideggyógyintézetbe menekülő fizikus felfedezéseit a valóban őrült s világhatalomra törő doktornő szerzi meg. Voltaképpen mindkét dráma bűnügyi történet. E témakör a 19. század végén önállósodott, a szépirodalom helyett inkább a szórakoztató irodalom részévé válva. Néhány modern szerző azonban – közéjük tartozik Dürrenmatt is – tudatosan él a bűnügyi történetek szerkezeti, feszültségkeltő eszközeivel a maga – nem bűnügyi történetnek minősülő – szépirodalmi alkotásaiban.