Az öreg hölgy nem milliomosnő (ahogy a magyar fordításban szerepel), hanem a színlap szerint is multimilliomosnő, akinek milliárdjai vannak. Teljes neveClaire Zachanassian (kler cahanaszian), szül. Wäscher (veser). Címbeli megnevezése is vagyonára utal: az Old Lady (old lédi) az angol nemzeti bank közhasználatú elnevezése. A látogatás színhelye a hölgy szülővárosa, Güllen (a német szó trágyát, trágyalevet jelent), időpontja „napjaink”, azaz az ötvenes évek közepe.

A világszerte ismert, hihetetlen hatalmú hölgy apja építőmester volt a városkában a század elején. A lány, felserdülvén, szerelmes lett Illbe, aki teherbe ejtette. A fiatalember azonban nem vállalta az apaságot, a bírósági tárgyalásra hamis tanúkat szerzett, akik azt állították, hogy ők is szeretkeztek a lánnyal. Klárának így megvetéstől kísérve kellett elhagynia a várost. Gyermeke egyéves korában meghalt, ő maga valóban ringyó lett. így ismerkedett meg későbbi férjével, akitől aztán örökölte a vagyont is. Egyébként falja a férjeket. Güllenbe a hetedikkel érkezett meg, itt tartotta esküvőjét a nyolcadikkal, akitől szinte azonnal készült elválni, s már megvolt a kilencedik férj is: egy dohányültetvényes, majd egy filmszínész után egy Nobel-díjas tudós.

Az öreg hölgy tehát egy szerelmi dráma áldozata, ugyanakkor haszonélvezője is: Güllenben maradva soha nem lehetett volna a világ gazdasági életének egyik főhatalmassága. A világ jótékonykodásairól és különcségéről ismeri, de látogatásának nem ilyesmi az igazi célja, hanem az, hogy az 1910-es áldozat végre teljes körű bosszút álljon. Tudja, hogy pénzzel mindent el lehet érni, ezért ajánl magabiztosan a lerongyolódott Güllen város polgárainak üzletet: a bűnös Ill életéért cserébe egymilliárdot. A polgármester önérzetesen visszautasítja az ajánlatot„az emberiesség nevében”, s mert „egyelőre még Európában élünk”. Az öreg hölgy lakonikus válasza: „Én várok.”

Ezek az első felvonás zárószavai, s hogy a hölgy tud várni, azt már beláthattuk, hiszen közel fél évszázad telt el az eset óta, ő nem egy-két éve lett dúsgazdag. S a büntetést jelentős részben már kiszabta. Az ügyében ítélkező bírót megvásárolta s főkomornyikjává, azaz feltétlen kiszolgálójává tette. A két hamis tanút, akik később kivándoroltak, felkutatta, megvakíttatta és kiheréltette, s Koby és Loby azóta kíséretének állandó tagjai. A társasághoz tartozik még Toby és Roby, a két parancsvégrehajtó szolga, egykori gengszterek, továbbá egy fekete párduc.

A dráma nyitójelenete a gülleni pályaudvaron játszódik. Ez is, az egész város is „züllötten, romokban” hever. Maga a város „valahol Közép-Európában” található. Az egyetlen nap leforgása alatt lejátszódó első felvonás után a városka és polgárai fokról fokra konszolidáltabbá válnak: az emberek elkezdenek vásárolgatni, építkezni, tervezgetni. A szerzői utasítás szerint a díszlet elemei„a kezdeti nyomornegyed ábrázolatából észrevétlenül egy modern, javakban dúskáló város képévé finomodtak. Ez az emelkedés a most következő záróképben szinte felmagasztosul. Az egykor szürke világból a csillogó technikai kultúra, a gazdagság, az általános boldogság záróképét bontja ki.”

Illnek nyomorúságos kis szatócsboltja van, abba nősült bele hajdanán, ezért lett hűtlen Klárához. Mint üzletembernek azonnal szemébe ötlik a vásárlási láz, különösen, hogy minden hitelbe történik nála is, máshol is. A város polgárai mind vadonatúj sárga cipőben járkálnak. Ill szinte azonnal rádöbben, hogy az amúgy derék gülleniek – minden hátsó gondolat nélkül – már a milliárdra számítanak, amit csakis az ő halála után kaphatnak meg. Méghozzá akkor, ha közülük valaki megöli Illt. A második felvonásban az öreg hölgy, mint ígérte, „várakozik”, Ill pedig védelmet keres, majd menekülni próbálna, de nem kap segítséget sehonnan. Klára egykor fekete párducának nevezte Illt. Nyilván ezért hord magával ketrecbe zárva egy fekete párducot. Güllenben a párduc megszökik, a polgárok hajtóvadászatot indítanak ellene, s éppen Ill boltja előtt lövik le. A lövésekre Ill is a földre zuhan. Még nem őt lőtték le, de hamarosan megfogalmazza felismerését: „Elvesztem.”

A harmadik felvonás kezdetén, a városka értelmiségijei, az orvos és a tanár megkísérlik jobb belátásra bírni az öreg hölgyet, természetesen eredménytelenül. Kiderül viszont, hogy az egész város már réges-rég a hölgy tulajdona, ő állíttatta le a gyárakat, tette nyomorgóvá a város polgárait. Ez is a büntetés része volt: amikor ifjan elhagyta a várost, kiröhögték, ezért állt bosszút: „A világ ringyót csinált belőlem, most én csinálok bordélyházat a világból.” De számára a város nyomora még nem elég. Valóban meg akarja vásárolni az igazságszolgáltatást is, valóban bordélyházzá teszi a várost is. Nem is kell soká várnia, a drámai cselekmény forró őszön indult meg, s a befejezéskor is ősz van még, megsárgult levelekkel.

A gülleni polgárok eleinte felháborodtak az ajánlaton, de azt is gondolták, hogy úgyis megkapják majd a pénzt (az egymilliárd fele személyes tulajdonuk lett volna, fele a városé). Először Ill mellett álltak, sőt a hölgy érkezésének hírére, s ismerve a régi kapcsolatot, arra gondolnak, legyen ő a következő polgármester. Hamarosan azonban a polgármester már azt közli, hogy „elvesztette az erkölcsi jogot”, majd a polgárok is úgy vélik, hogy Illnek „rossz a lelkiismerete”, s a „népharag” ellene fordul: a „bírósági tárgyaláson” gaztettet, gazembert emlegetnek, ha névtelenül is. A gülleniek„a nyugati életforma becsületét” mentik meg azzal, hogy elítélnek minden erkölcstelenséget, de közben mindannyian tudják, hogy törvénytelenül ítélnek halálra egy embert egy olyan országban, ahol nincs is halálbüntetés, s ha volna se lehetne ekkora vétekért és ennyi év után.

Először Ill is az időre, az elévülésre hivatkozik. Majd félni kezd, védelemért futkos – hiába, menekülni próbálna. Rá kell döbbennie, hogy nemcsak a városka polgárai, hanem tulajdon családja is magára hagyta: ők is elkezdtek hitelbe vásárolni. A sajtótudósítók jelenlétében az italtól bátorságot merítő tanár még megpróbálna valamit tenni Ill érdekében, de végül éppen Ill inti le: elmagyarázza neki, hogy ő már feladta a harcot, mert bűnösnek érzi magát. Annyira azonban nem, hogy önkezével vessen véget életének, bár a polgármester erre szeretné rávenni. Ragaszkodik ahhoz, hogy bíráskodjanak fölötte, elfogadja az ítéletet: „De hogyan fogtok magatoknak igazságot szolgáltatni?” A drámában végül is egyedül Ill bizonyul az európai normákat képviselő embernek. Leélt ő is majd hetven évet, hazudott, csalt, kisszerű és elismerésre méltatlan volt, de halála előtt és halálában a maga módján megbánja és levezekli bűneit, megtisztul, a szerző szerint is „halálával válik jelentékennyé. (Halálának ábrázolásából nem szabad a nagyszerűség elemének hiányoznia.) Halála értelmes és értelmetlen egyszerre. Értelmessé valójában csak az antik világ mitikus birodalmában válhatnék, a történet azonban Güllenben játszódik. Napjainkban.”

A szerző azt is elmondja, hogy a güllenieket nem szabad gonoszaknak ábrázolni, s hogy ő „a legkevésbé sem határolja el magát ezektől a gülleni emberektől, s egyáltalán nem biztos benne, hogy másként cselekednék, mint ők”. Ugyanakkor a zárójelenet csillogó városának lakói kórusukkal olyanok, „mintha egy süllyedő hajó elsodort utasai küldenék a hajótöröttek utolsó vészjeleit”.

Ill és Klára sorsában egykor történt egy kis baleset: a férfi érdekházasságot kötött, a lány ringyó lett. Állami bíróság számára a perújrafelvétel elképzelhetetlen, de „a Disznófejű Nagyúr” asszonyi alakmása bármit megtehet, bosszút is állhat. Tettének arányai mitikusak, de a fenség minden elemét nélkülözik. S végül is nemcsak azért történik meg az, amit ő akar, mert olyan nagy a hatalma, hanem azért is, mert Ill belátja vétkét. Igaz, mérhetetlenül nagyobb terhet vállalt magára a halállal valóságos bűnénél, de ezzel nemcsak önmagát váltja meg, hanem valamennyire, korunkban lehetséges módon az emberiséget is: ha nem is a güllenieket, legalább azokat, akik megértik ezt a tragikus komédiát.

A dráma a lehető legrealisztikusabb környezetben bont ki egy abszurd ötletet. A díszletek hol jelzésszerűen naturalisták, hol jelzésszerűen szürrealisták (az emberek mint erdő). Az I. és a III. felvonás jelenetei szigorú időrendben követik egymást, a II. felvonásra a szimultanizmus jellemző: párhuzamosan ismerjük meg a várakozó hölgy és a menekülni próbáló Ill napját, napjait. Az állandó síkváltások még egyértelműbbé teszik az egymással itt nem is találkozó két ember közti feszült kapcsolatot. Az alapötlet abszurd, ezért fő vonása a túlzás, a deformálás. Az író szatírának is nevezte művét, s „akkor a darabnak a mondanivalója is szatirikus, s nem hangozhatik így: »valamennyi ember megvásárolható«, hanem: »Vigyázzatok, hogy ti, ott lenn a nézőtéren, ne legyetek olyanokká, mint mi, idefönt a színpadon!«”