Az irodalomtörténészek és a kritikusok általánosan elfogadott véleménye szerint Franz Kafka az elidegenedés, a magányérzet, a szorongó létbizonytalanság és létfenyegetettség világirodalmi klasszikusa. (Az „elidegenedés” lényege: az emberi viszonyok eldologiasodása nyomán a társadalom, a világ idegen és riasztó jelenséggé válik az elmagányosodott egyén számára.)

Különös, furcsa világ tárul fel az olvasó előtt Kafka műveiben: novelláiban és töredékben maradt, befejezetlen regényeiben(Amerika; A per; A kastély). Több írása kezdődik a felébredés motívumával, de maga az éberlét lesz olyan, mint valami lidérces, nyomasztó rémálom. A létezést, a világot az író megfejthetetlen, kiismerhetetlen talánynak tünteti fel, hősei szorongva, magányosan tévelyegnek benne ide-oda, mint egy labirintus útvesztőiben. Sorsukat valami személytelen, kísérteties, idegen hatalom irányítja: olyan törvények uralkodnak rajtuk, amelyeket nem ismernek. A helyüket nem találó szereplők szeretnének kitörni az emberi élet értelmetlenségének poklából, keresik az igazságot, a „törvényt”, de sohasem találják meg. Egyik rövid, a hagyatékban talált írása – Add föl! (1922) – szinte magába sűríti valamennyi művének legfőbb mondanivalóját. Az egyes szám első személyben beszélő hős kora reggel egy idegen városban a pályaudvarra siet. Ahogy a toronyórára pillant, látja, hogy sokkal később van már, mint hitte, s ezért sietnie kell. E felfedezéstől megrémül, elbizonytalanodik, s nem tudja, merre is kell mennie. „Szerencsére akadt a közelben egy rendőr, odasiettem hozzá– így folytatódik a novella –, és lélekszakadva kérdeztem tőle az utat. Mosolygott, s azt kérdezte:

– Tőlem akarod megtudni az utat?

– Igen – mondtam –, mert magam nem találom.

– Add föl, add föl! – mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.” (Tandori Dezső ford.)

„Kafka – első megjelent írásától – voltaképpen ezt az egyetlen témát variálta, az egyes ember helyzetét a neki idegen világban.” (Pók Lajos: Robinson és a zászló– utószó; Franz Kafka: Elbeszélések. Európa Könyvkiadó, Bp., 1973.)

Legfontosabb regénye, A per(1925-ben jelent meg) egy reggeli ébredéssel kezdődik. Josef K.-t, aki példás életű, megbízható hivatalnok, első cégvezető egy nagy bankban, 30. születésnapjának reggelén letartóztatják, s bírósági eljárást indítanak ellene. A „letartóztatás” nem jelent egyúttal bebörtönzést: szabadon végezheti munkáját, megszokott életmódját nem korlátozzák. – Az író már a regény első mondatában közli hőse ártatlanságát: „valaki megrágalmazhatta”, „mert semmi rosszat sem tett”, s Josef K.-nak sincs fogalma arról – sem most, sem később –, hogy mivel vádolják. Eleinte maga is csak félreértésnek, baráti tréfának tartja az egészet, majd az a tudat, hogy valahol valamiért per folyik ellene, az életét változtatja börtönné. Megpróbálja titkolni szégyenét, de kiderül, hogy csaknem mindenki tud róla. Segítségért fordul másokhoz, ügyvédet fogad, összeköttetéseket kutat fel, segíteni azonban nem tudnak neki, hiszen a váddal sincs tisztában senki. Szeretne a bíróság közelébe jutni, de csak a piszkos, poros padlásterekben székelő alsó fokú törvényszékekre juthat el, s ezek sem ismerik a Törvényt. Annyira belezavarodik az eljárás áttekinthetetlen szövevényébe, hogy lassanként, fokozatosan kialakul benne a bűn nélküli bűnösség hamis tudata: valami bűnének csak kell lennie, ha a Törvény pert folytat ellene. Az ügyvéd ápolónője, Leni, még inkább fokozza ezt az érzését: „Ne legyen többé olyan makacs – mondja jóindulatúan –, hisz ez ellen a bíróság ellen nincs védekezés, beismerő vallomást kell tennie. Legközelebb valljon be mindent!” K. ártatlanságának tudatában, de már önmagában sem bízva teljesen, nagyszabású beadványt akar benyújtani a bíróságra, ám ez „úgyszólván végeérhetetlen munkát” jelentene, hiszen „az ellene felhozott vád és a vád esetleges kibővítésének ismerete nélkül kellett emlékezetébe idéznie, leírnia és mindenfelől megvizsgálnia egész életét, annak legkisebb tetteit és eseményeit”. Nem is készül el vele soha.

Teljesen belebonyolódik ügyének kusza hálózatába: mindenütt a titokzatos, láthatatlan bíróság képviselőibe botlik. A dóm szószékén álló papról is kiderül, hogy ő a börtönkáplán, s mindent tud róla. Még tőle kapja a legbővebb, de korántsem egyértelmű tájékoztatást a perről: nincs, nem létezik felmentő ítélet. „Félreérted a tényeket– magyarázza a pap –, az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik lassanként ítéletté.” – „A bíróság semmit sem akar tőled. Befogad, ha jössz, és elbocsát, ha távozol.”

A teljesen kiszolgáltatott és védtelen Josef K. végül ártatlan áldozata lesz egy kiismerhetetlen, személytelen hatalomnak, egy olyan világnak, ahol – a főhős szavai szerint – „a hazugságot avatják világrenddé”.

„A harmincegyedik születésnapját megelőző estén – este kilenc óra tájt lehetett, az utcák épp elcsöndesedtek – két úr állított be K. lakására. Hosszú kabátban voltak, sápadtak és kövérek, cilinderük szinte a fejükhöz nőtt.” A cilinderes urak Josef K. hóhérai. A két pribék szorosan közreveszi, K. pedig előzékenyen velük megy. Már-már groteszk jelenetbe illik, amint a főhős szinte erőszakkal húzza magával kísérőit, futni kezd, az urak pedig kénytelenek vele futni, s kifulladva zsebkendőjükkel törölgetik izzadságos homlokukat. Egy elhagyott, kopár kis kőbányába érkeznek, s ott egy hosszú, vékony, kétélű mészároskést döfnek a szívébe. K. „még látta, hogy a két úr szorosan az arca előtt összedugja a fejét, s az ő végvonaglását figyeli. – Akár egy kutya! – mondta K., s úgy érezte, szégyene talán még túléli őt.”

Az ember kiszolgáltatottsága, az arc nélküli hatalom embertelen elnyomása volt Kafka legmélyebb társadalmi élménye. Ez a társadalom – A pertanúsága szerint – már nem tetteiért bünteti áldozatát. Hanem egyszerűen azért, mert ilyen vagy olyan: a személyiség merő létét tekinti véteknek. Az ítélet az ókori végzet kiismerhetetlen rejtélyességével éri utol az embert: mennél inkább szeretne menekülni előle, annál biztosabban fut karmai közé.

Hasonlóképpen példázatszerű legrészletesebben kidolgozott (de töredékes) regénye is, A kastély(1926-ban jelent meg). A kiinduló helyzet itt is reális: K., a földmérő megérkezik egy faluba. (Kafka ismét saját nevének kezdőbetűjét ajándékozza hősének.) Azt állítja, hogy a kastélyban munkát kínáltak számára, a gróf hívatta ide. A parasztok riadt gyanakvással figyelik, a mellé rendelt segédek éberen lesik minden mozdulatát. Később kiderül, hogy a faluban nincs is szükség földmérőre, a világon semmi munkát nem tudnának találni neki. K. mégis szeretne bejutni a kastélyba, a titokzatos Klamm-mal, a grófi hatóság elöljárójával akar mindenáron találkozni, de kísérletei rendre kudarcba fulladnak. Klamm elérhetetlen, senki sem tudja, kicsoda. Egyébként is K. nem lenne képes arra – magyarázza neki a kocsmárosné –, hogy Klammot igazában láthassa, lehetetlenség vele beszélni. A főhős mégis megpróbálkozik a lehetetlennel: makacsul keresi az igazságot, valójában léte értelmét – hiába. Idegen, kiközösített emberré válik, aki tétlenül, reménytelenül várakozik a behavazott falu ellenséges lakói között.

Amerikacímű regénye (1927-ben adták ki) egy fiatal fiú hányattatásairól, elkallódásáról szól az Újvilágban. Az író sohasem járt Amerikában: regényekből, útleírásokból nyerte ismereteit. A kéziratban a mű címe: A kallódó, az Amerika cím a regényt kiadó Max Brodtól származik.

A 16 éves Karl Rossmannt szegény sorsú szülei egy kamaszkori botlás miatt – egy cselédlány elcsábította, s gyereket szült tőle – „büntetésként” Amerikába küldik, hogy próbáljon ott boldogulni. A bizakodó, jóindulatú gyermekszereplő az agyonszervezett, túl bonyolult világban olyan kalandokon megy keresztül, amelyekben keverednek a jelképes, a valós és az irracionális elemek. Az otthont keresi egy idegen országban, tisztes megélhetést szeretne magának teremteni, de az elidegenedett környezet megöli az ártatlan jóhiszeműséget, s gyökértelen kiszolgáltatottként hányódik ide-oda. – A regény befejezetlen: nem tudjuk meg, mi lett Karl Rossmann sorsa. Az utolsó fejezetben színésznek jelentkezik az Oklahomai Természeti Színházba, de csak „technikai munkásként” alkalmazzák.

Abszurd: képtelen, lehetetlen (lat.); esztétikai minőség; a valóság olyan ábrázolása, amely ellentmond a tapasztalatnak.

Parabola: „összevetés” (gör.); példázat; igazságot, erkölcsi tanulságot vagy tanítást sugalló történet.

Fantasztikum: az emberi képzelet terméke.

Ülkei Zoltán: Vizsgálódás egy eljárás körül. Kafka pere és A per, 1981 (In: Valóság 1981.3.)

Kristó Nagy István: Előszó Kafka „Amerika” című művéhez, Bp., 1967

Széll Zsuzsa: Válság és regény. Kísérlet Rilke, Kafka, Musil és Broch epikájának értelmezéséhez, Bp., 1970

Szobotka Tibor: Kafka kettős világa, Bp., 1963 (In: Filozóiai Közlemények 1963.1-2.)