A kötet 18 alkotása a húszas években keletkezett, korábban García Lorca elsősorban dalokat írt. A spanyol románc balladai műfaj. Gyökerei a 14. századig nyúlnak, s a tömörség, a sűrítettség jellemző rá.

A spanyol irodalomban az 1898-as nemzedék hasonló szerepet töltött be, mint nálunk nem sokkal később a nyugatosok. Ők is „Európára” tekintettek, a modernizmust képviselték. Az 1920-as években fellépő García Lorca és nemzedéke átértelmezte a művelt, a tudós költészet fogalmát, a nép és annak művészete felé fordult. Spanyolországban Lorca szülőföldje, Andalúzia számított a legarchaikusabb területnek. Lorca fedezi fel a 15. században idevándorolt cigányok kultúráját, amely bár kötetlenebb, de rokon a spanyollal, s az egyszerű, a tanulatlan mellett képes érzékeltetni a primitívet is, amely ugyanakkor értékekkel telített. A Cigányrománcokegyesítik a primitív szemléletet és a modern kifejezésmódot, s ezzel az örök emberire mutathatnak rá.

Igen fontos szerepet játszanak ebben a García Lorcára jellemző költői sajátosságok. Elsősorban a zeneiség és a képiség. Mindenből költészetet volt képes varázsolni, élményeinek akusztikus és vizuális rétegeit egységes költeménnyé formálta. Versei nem leíró jellegűek, ugyanakkor a homályos, kifejezhetetlennek mutatkozó lélekállapotokat könnyedén formálja meg konkrét képekben. Egyszerű embereket jelenít meg, az ő érzéseiket fejezi ki a modern költészet eszközeivel, mindenféle keresettség vagy álegyszerűség nélkül.

A zeneiséget legfeltűnőbben az ismétlési technika fejezi ki. A zenei elemek egyébként nem lehetnek teljesen azonosak az eredeti és a magyar nyelvű szövegben. Nagy László műfordításai az ő költői nyelvének és általában a magyar nyelvnek a sajátosságai szerint zeneiek.

A ciklus talán legtökéletesebb darabja az Alvajáró románc, amely magyarul is nagyszerűen érvényesül: Nagy László egyik legihletettebb fordítása. A költemény öt részre tagolódik, a részeket elválasztó csillagok az idő múlását érzékeltetik. Az időét, amely a cselekmény megtörténéséhez szükséges, de amely órával aligha mérhető, hiszen mítoszi sugárzású.

A költemény indító hangulati vezérmotívuma az első s többszörösen ismétlődő sor: „Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.” A zöld valóban Lorca kedvenc színe volt (s mellesleg Nagy Lászlónál is fontos szerepet játszott). Zöld szín azonban sokféle van. E románcban az éjszaka ideje a meghatározó, a holdfényé, így az abban megcsillanó sejtelmes zöldé. A hold is meghatározó motívum, a mediterrán éj szerves része, utat mutat a szerelmeseknek is, tehát életszimbólum is, de kapcsolatban lehet a halállal is, miként az végül itt is történni fog.

A vers hősei: a cigánylány, az apja és annak fiatalabb cimborája, de szerephez jutnak a részeg csendőrök is. A cigánylány beteg: ő az alvajáró, aki „álmodoz könyöklőben”, s bár süt a hold, s „Már minden a leányt nézi, / ő nem érzi, nem is látja”. Érezhetően vár valakit a lány, talán időtlen idők óta. A negyedik részben megtudhatjuk, hogy ez valóban így van:

Várt az téged számtalanszor,

szüntelenül jöttöd várta.

A férfi, feltehetően csempész („Bárka ring a tenger fodrán”), s szúrt sebét is eközben szerezhette, azonban nem jöhetett. Sebe aligha életveszélyes, hiszen jókora utat tett már meg „a cabrai hegyen által”. De gyógyulásra s ehhez nyugodt helyre van szüksége, ezért lenne számára ideális a hegyi ház, ahol a lány gondozhatná is őt, a kedvese is lehetne. A ló és a ház felajánlott cseréje nyilvánvalóan házassági ajánlat. Az öreg azonban kénytelen elutasítani, meg is ismétli a kulcsmondatot:

De én nem én vagyok immár

és a házam se a házam.

A férfi nem egészen érti a dolgot, de tovább kérlel, hadd menjen fel a hegyre. Ott aztán tapasztalniuk kell, hogy a lány már nem áll ott a könyöklőn, belefojtotta magát a vízbe, a halál jegyese lett. A várakozás tette őt beteggé, s a betegség kergette – akárcsak egykor Ophéliát – öngyilkosságba? Bizonyára így van. A ballada kihagyásosabb építkezése miatt lehetséges azonban más magyarázat is, s ez a csendőrök szerepéből következik. András Lászlóalapos elemzése (Miért szép? A világirodalom modern verseiből) bontja ki ezt is. A „zsaruk” részegek és hiába dörömbölnek, tehát aligha vannak szolgálatban, s aligha a csempészt üldözik. Nyilván a lányhoz jöttek, mint már korábban is annyiszor, s ezért mondja az apja oly keserűen ismételve, hogy sem ő, sem háza nem a régi már. A lányt megcsúfolt szerelme kergette a halálba, s éppen akkor, érthetően, amikor a várt férfi végre közeledik.

A vers egész felől nézve a vezérmotívum, a „Zöld, szeretlek, zöld, imádlak” nemcsak költői vallomás, hanem a vers lényegét, ”duendéjét” is kifejezi. Mondhatná a cigánylány is, a férfi is, de mondhatja az elkerülhetetlen végzet is. A versindító sornégyes megismétlődése a vers végén a mitikus időszemléletből következik: a tragédia nem egyszeri. Az ember sorsa tragikus és mégis fenséges. Szerelem és halál szinte mindig együtt jár, az élet drámaisággal telített, a helytállás, a becsület megőrzése gyakran halálba vezet. Feltehetően a férfi is a becsület dolgában szerezte súlyos sebét, s a lány is becsületének elvesztése miatt öli meg magát. Ez a szemlélet – kiegészülve a vallásossággal – hatja át a Cigányrománcoktöbbi darabját is.