A modern spanyol irodalom világszerte legismertebb és legnagyobb hatású alkotója lírai és drámai műveivel Federico García Lorca(federíkó gárszíá lorká; 1898–1936). A századelő művészi forradalmainak korában sajátos szintézisét teremtette meg a hagyománynak és az újításnak. A spanyol aranyszázad (16– 17. század) irodalmát s a még korábbi gyökerű népköltészetet egyesítette a 20. századi formákkal. Magyarországon előbb tragikus halálának jelképességére figyeltek fel (József Attila, Bálint György, Radnóti Miklós), majd az ötvenes évektől kezdve szinte magyar íróvá vált, olyannyira népszerű lett.

Életpályája

Andalúziában, egy Fuentevaqueros nevű kis faluban született 1898. június 5-én. Apja jómódú paraszt, anyja tanítónő. A granadai egyetemen tanult filozófiát, jogot, de zenét, festészetet is. Megismerkedett Manuel de Falla(1876–1946) zeneszerzővel, akinek Bartókéhoz hasonló szerepe volt Spanyolországban: az andalúziai folklór dallamvilágát is felhasználta az impresszionizmussal és a neoklasszicizmussal rokonítható műveiben; s aki tanítómestere lett. Első verseskönyve 1921-ben jelent meg, az előző évben már bemutatták színpadi művét, igaz, a közönség felháborodásától kísérve.

Cigányrománcokcímű kötete (1928) tette igazán ismertté. 1929 elején tanulmányútra az Egyesült Államokba utazott. Több előadást tartott – hazatérőben – Kubában is. Ekkori versei szürrealista hatást mutatnak. A köztársaság idején García Lorca aktív színházi tevékenységet folytatott, sorra mutatták be drámáit. 1933–34- ben Buenos Airesben tartózkodott, ahol drámáit adták elő, ő maga pedig Lope de Vega színműveit rendezte. 1934-ben La Barracanéven egyetemi színtársulatot alapított, az előadásokkal járták az országot.

1936 júliusában, a Franco-féle köztársaság-ellenes felkelés kitörése után mind bizonytalanabbá vált helyzete. Augusztus közepén letartóztatták, és augusztus 19-én kivégezték.

Lorca esszéket is írt, s ezek közül több rávilágít ars poeticájára is. Felfedezi újra a nagy barokk költő, Luis de Góngora(1561–1627) munkásságát, az ő homályosságában a költői képek nagyszerűségét mutatja ki, ugyanazt, ami a népköltészetre is jellemző: „Andalúziában a nép képalkotó képzelete csodálatosan finom és érzékeny végletekig jut el, melyekben az értelemátvitel teljesen gongorai. A réten mély folyómederben lassan tovagördülő hullámot »vízi ökörnek« hívják, hogy ezzel is jelezzék méretét, lendületét és erejét. Egyszer egy granadai földművestől hallottam ezeket a szavakat: »A sás a folyó nyelvében szeret nőni.« »Vízi ökör« és a folyó »nyelve« két kép, amelyet a nép alkotott, és szemléletük nagyon közel van don Luis de Gongorához.”

A duendeszótári jelentése szerint pajkos koboldot, csintalan manót jelent, a spanyol kultúra és García Lorca azonban összetettebb és megfoghatatlanabb jelentéskörben használja. íme néhány kijelentés: a duende„fekete hang”, „titokzatos erő”, „a föld szelleme”. „...minden művész csak a duendével folytatott harc árán képes feljebb lépni a saját tökéletességéhez vezető lépcső fokain. Ezt a harcot nem az angyallal vívja, mint mondani szokás, de nem is a múzsájával. [...] Angyal és múzsa kívülről jön. [...] A duende pedig arra vár, hogy a vér legutolsó szobáiban ébresszék fel. [...] Az igazi harcot a duendével kell megvívni.”

A fogalom szoros kapcsolatban van a halállal is, a spanyolok „halálszemlélő nép”. „A költészet mágikus ereje éppen abban rejlik, hogy mindig duende van benne, és sötét vízzel kereszteli meg szemlélőit. Mert ahol duende jelen van, ott könnyebb szeretni és megérteni, az bizonyos, hogy a duende megszerettet és megértet. Az a harc pedig, amely a kifejezésért és a kifejezés továbbadásáért folyik, a költészetben olykor halálos” (A „duende”. András László ford.).

románc: derűs hangú elbeszélő költemény; verses epikai műfaj (pl. Arany János: A méh románca); versformája általában 8 soros versszakokból áll, egy-egy sor 8 szótagos; rímképlete: x a x a x a x a a x a