A trianoni döntések az egész magyarságot sokkolták, s idő kellett ahhoz, hogy a más államokba került magyarság megszervezhesse a maga szellemi életét. Ráadásul Erdélytől eltekintve ezeknek a területeknek nem volt korábban kulturális önállósága. Nehezítette az indulást az is, hogy legnagyobb számban érettségizettek és diplomások menekültek-települtek át Magyarország megmaradt területére (ők váltak fölöslegessé az új államhatalom számára).

A leghamarabb Erdélyben alakult ki önálló szellemi-kulturális élet, s ebben az irodalomnak vezető szerepe lett. Jelentős szervező munkát végzett Kós Károly, Benedek Elek, Kemény János, majd Gaál Gáborés Balogh Edgár. Folyóirataik a Pásztortűz, az Erdélyi Helikonés a Korunk. Ez utóbbi marxista szellemiségű volt, az Erdélyi Helikona transzszilvanizmust hirdette, azt, hogy Erdély önálló történelmi egység, önálló kultúrával, öntudattal, amelynek lényegéhez tartozik a humanizmus, a népek együttmunkálkodásának e lve.

1945 után Romániában is kommunista fordulat zajlott le, a mienkével rokon torzulásokkal és sokkal kevesebb „fellazulással”. Súlyosbította ezt a helyzetet, hogy a kisebbségi sorsúakat gyakorlatilag folyamatosan ellenségesen, idegenként kezelték, s törekedtek az anyanyelvi kultúra visszaszorítására. Eme terhek ellenére bontakozott ki főleg a hatvanas évektől az erdélyi (a romániai) magyar irodalom, többek között Sütő András, Székely János, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Szilágyi Istvánmunkásságában. A fiatalabb nemzedékek képviselői közül a nyolcvanas években többen áttelepültek Magyarországra.

A szlovákiai magyar irodalom nehéz körülmények között kezdett megszerveződni. 1919 után egyetlen előnyük volt: az új államban következetesebben érvényesültek a polgári demokrácia követelményei, s így szabadabbak voltak a baloldali mozgalmak. 1945 után a kollektív jogfosztottság évei következtek a magyarságra, s bár ezt a kommunista fordulat megszüntette, a megfélemlített, értelmiségétől megfosztott népcsoport csak lassan szervezhette meg a maga szellemi életét, amelyben fontos szerepet vállalt az esszéíróFábry Zoltán. Főleg néhány prózaíró(Dobos László, Duba Gyula, Grendel Lajos) keltett általános magyarországi érdeklődést.

Ugyancsak nehéz helyzetben volt a Trianon után az egykori Jugoszláviához csatolt magyarság. Évtizedek teltek el itt is a kísérletezéssel, a szervezéssel, s itt is a hatvanas évek hoztak radikális fordulatot. Jugoszlávia nem kötődött szorosan a Szovjetunióhoz, A Ma első számának címlapja Az Erdélyi Helikon címlapjaa nyugati kultúra folyamatosan jelen volt. A hatvanas évek európai neoavantgárd törekvései a párizsiMagyar Műhelymellett az újvidékiÚj Symposionlapjain kaphattak teret, beleértve a magyarországi alkotókat is. Jelentősebb alkotók a Vajdaságban: Sinkó Ervin, Tolnai Ottó, Gion Nándor.

Kárpátalja Trianon után Csehszlovákiához, 1945 után a Szovjetunióhoz, végül Ukrajnához került. Kis lélekszámú (mintegy 150 ezer fő) magyarság él itt, s szellemi életük igazi megszervezésére csak a nyolcvanas évektől nyílott mód. Már az is eredmény, hogy önálló folyóirataik vannak, színházuk lett, és valódi irodalmi élet alakult ki.

Az 1989—1990 körüli változások hatottak az emigrációs és a nemzetiségi irodalmakra is. A nyugati emigrációból néhányan már korábban, sokan ezután települtek haza, s a történelmi jellegű változások valószínűsítették, hogy az emigrációnak aligha lesz egyhamar utánpótlása, így természetes, hogy ez az irodalom, ezek az alkotók (Cs. Szabó László, Faludy György, Határ Győző, Tűz Tamás, Domahidy András, Bakucz József) részben már korábban is törekedtek a szerves betagolódásra. A szocialista tábor felbomlása az addigi merev „baráti” kapcsolatokat is szabadabbá tette, és így – eltekintve a piacgazdálkodás kényszerítő körülményeitől – sokkal természetesebbé válhattak a kárpát-medencei kapcsolatok.