Hat évtizeden át folyamatosan formálódó életművévelDéry Tibor( 1894–1977) a modern – sőt a neoavantgárd, a posztmodern – magyar próza előkészítője, a szélesebb olvasóközönség körében is nagy hatású mestere. Bár minden műnemben és sokféle műfajban alkotott, az epika áll az életmű középpontjában, ezen belül is a regény. Műveit a klasszikus és a kortárs világirodalom alapos ismeretében, Marcel Proust, Franz Kafka, Thomas Mann eredményeinek alkotó felhasználásával írta, s élete végéig hajlott a formaújításra. Írói világképét a racionális gondolatiság hatja át. Törekszik az életproblémák pontos megfogalmazására, az ennek megfelelő helyzetábrázolásra, alakteremtésre, ugyanakkor a lehetséges megoldás keresésének igénye is megteremtődik szemléletében, s megőrződik mindvégig, bármennyire sokasodnak is a kétely jelei.

Neoavantgárd: az avantgárd művészet megújítása a XX.század 60-as éveiben.

Posztmodern: egy olyan új kortudat fogalma, amely a kultúra legkülönbözőbb területeire hatással van. Elterjedése (1960-as évektől) kapcsolatba hozható az egész elvű gondolkodás válságával, a nyelv és a kommunikáció kérdésessé válásával, az európai értelemben vett emberfogalom átértelmeződésével, a másság szerepének kitüntetettségével s azzal a folyamattal, amelynek következtében a nyelv és a jelvilág vált a filozófiák tárgyává. Az irodalmi posztmodernség jellemzői: a történetközpontú elbeszélés felszámolása, a szövegek közötti kapcsolatok előtérbe kerülése, a nyelvi közegre való ráutaltság tapasztalata, a mű határainak feloldása, a befogadó szerepének hangsúlyossá tétele, az énen túli szövegszervező elvek játékának igenlése. Előfutárának Jorge Luis Borgest tartják, a magyar irodalomban az 1970-es években jelentkezett, elsősorban Esterházy Péter művészetében.