Az ideológiai tendenciák szerint vizsgálódva: a keresztény-nemzeti irodalom általában konzervatív, de ez csak szemléleti szempontból egyértelmű, stílusban-poétikában alkalmazhatnak modern eszközöket is, és a konzervativizmusnak sem csak rosszalló értelme van. Ez az irányzat nemcsak idomul az uralkodó hatalmi ideológiához, hanem szinte egy vele, a társadalmi és az egyéni lét összetettségéből alig valamit képes felmutatni. Egyhúrú egy vibrálóan és félelmesen polifon korban.

A szabadelvű (liberális, polgári humanista, halandó polgári) szemléletmódok az 1919-et követő elbizonytalanodás után megerősödtek. Legfőbb irodalmi fórumuk továbbra is a Nyugatvolt, és elsősorban Babits Mihály és Kosztolányi Dezső munkássága fejezte ki már a húszas években is ezt a szellemiséget. 1936-tól a Szép Szóvált még ilyen műhellyé. A szemléletmódok egymásba is átjátszó voltát mutatja, hogy a Nyugata nyílt marxizmuson kívül minden iránynak teret engedett, s hogy József Attila úgy vált a Szép Szóvezéregyéniségévé, hogy közelebb állt változatlanul a marxizmushoz, mint a liberalizmushoz.

A század végén a legnehezebbnek a szocialista szemléletű irodalom megítélése látszik. 1945 után nagyon sokáig túlértékelték és kiszélesítették e fogalmat és ami hozzá sorolható, 1990 óta viszont inkább az ellenkező véglet a szokásos. A tények alapján cáfolhatatlan, hogy a marxizmusnak és a szocializmus különböző változatainak időnként igen erős kisugárzása volt a korabeli szellemi életre, s az 1919 után fellépő nemzedékeknek szinte minden tagját megérintette ez az eszmekör. Viszont jelentős alkotóink között egyet sem találni, akit csupán a marxizmus ideológiájával le lehetne írni.

A népi írók mozgalmának politikai célkitűzése a polgári demokrácia vívmányainak következetes megvalósítása volt. Radikális földosztást akartak és polgári demokratikus szabadságjogokat, például általános és titkos választójogot, valódi sajtószabadságot. Mindez beilleszthető lett volna a szabadelvű és a marxista programokba is, de az ellentétek miatt „harmadik utas” önálló törekvéssé vált. Az elmérgesedő népi-urbánus vita ellehetetlenítette azonban a liberális erőkkel való igazi együttműködést. A marxistáktól viszont a sztálinizmus tartotta távol őket. A népi-urbánus vita elsősorban ideológiai és politikai jellegű. Mindkét tábor hitt a maga igazában, s a fenyegető fasizálódás európai árnyékában bizalmatlanul szemlélte a másik felet. A legélesebb különbség az volt köztük, hogy a népiek sokkal égetőbbnek tartották a szociális gondokat, az urbánusok viszont a fasizmus veszélyét sorolták első helyre. Így szociális érzéketlenséggel, illetve a fasizmussal való kacérkodással vádolták kölcsönösen egymást. Valójában mindegyik tábor mindegyik problémára kereste a megoldást, amit a meg nem értés miatt sem találhatott meg.