A szövegnek általános jellemvonásai (egységessége).

Úttörő, az újdonság művészetét hirdető mozgalom, mely Párizsból indult ki. Követői szembefordultak a polgári társadalommal és a művészettel, lázadó és tagadó vonások jellemzik. Az avantgard a modern művészetek stílusaként ma is él és fejlődik tovább a művészetekben, megújítva a műformákat és kifejezőeszközöket.

Az irodalmi modernség korát az irodalomtörténészek általában a Jaussi háromosztatú koncepció alapján osztják fel. Eszerint beszélhetünk klasszikus modernségről, vagy esztéta modernségről, avantgárdról és posztmodernről. A klasszikus modernség jelentős stílusirányzatai a szimbolizmus, az ipresszionizmus és a szecesszió. A modernség alaptapasztalatai: a nyelvválság (a nyelv nem képes a világ megragadására, kifejezésére), a szubjektum(Én) válsága, valamint a világ egységébe vetett hit megingása ("minden egész eltörött"). A válságtapasztalatok döntő mértékben változtatják meg a kor világ-művészet-irodalomszemléletét. A klasszikus modernség művészetfelfogása elitista, mely azt jelenti, hogy a művészetet a társadalomtól eltávolodva kell újraalkotni (elefántcsonttorony-metafora), a nyelv segítségével.

('szövegköziség, szövegek közöttiség'.) A különböző szövegek között kimutatható hasonlóság, esetleg azonosság. Szövegalkotó, szövegátalakító eljárásként valamely szövegbe szó szerint vagy célzásszerűen (célzás, allusio) beépített másik szöveg Gyakori a r

(1930-): lengyel drámaíró, író. Műveinek központi témaköre korunk személyiségválsága, az elidegenedés és önazonosság-vesztés. Groteszk vagy abszurd helyzeteket, modelleket állít színpadra, amelyekben azonban a realitás is jelen van. A szereplők logikáját, a művészek teóriáit a köznapi élet törvényeivel szembesíti, a hatalom, a kegyetlenség, a morál és a nemiség összefüggéseire mutat rá. Alakjai szerepválsággal küzdenek, ki akarnak bújni a formulák és sztereotípiák korlátai közül, egyéniségük megtalálására és érvényesítésére törekszenek. Hősies gesztusaik, nagyratörő próbálkozásaik rendre komikus felsülésekbe torkollnak, de a végkifejlet ~ csaknem minden művében komor. A Tangó c. dráma (1964) alapkonfliktusa a kulturális hagyomány és modernség szembenállása. Az író az értékrendszer félreállításának következményeit boncolgatja szatirikus jelenetsorokon át, és végül az értelmiség félreszorulására, térvesztésére, a hagyományos kultúra életképtelenségére esik éles reflektorfény. További fontosabb művei: Az elefánt, novellák (1957); Rendőrség (1958); Emigránsok (1974); Portré (1987).

Eugene Ionesco 1909 – 1994 között élt román-francia származású író, az abszurd dráma egyik megteremtője. 1909-ben látta meg a napvilágot Slatina városában, Romániában. Apja román, míg anyja francia zsidó volt, így gyermekkorának jelentős részét Franciaországban tölthette, de a szülei válása után, 1925-ben visszatért apjával Romániába. A bukaresti egyetemen szerzett francia nyelvtanári diplomát 1933-ban, diplomamunkáját a francia irodalomról írta. 1936-ban nősült meg, házasságából egy lánya született. 1938-ban családjával visszatért Franciaországba, hogy anyagot gyűjthessen a doktori cím megszerzéséhez szükséges munkájához. A II. világháború ezen gyűjtőmunka közben érte őket, ezért úgy döntöttek, hogy maradnak, Marseille-ben telepedtek le. Párizs 1944-es felszabadítása után nem sokkal azonban a tengerpartról a francia fővárosba költöztek. Első abszurd darabját, A kopasz énekesnőt 1948-ban írta, mely 1950-ben került színpadra, megteremtve ezzel az abszurd színház világát, ugyanis a darab színpadi rendezése is a könyvből áradó abszurditást tükrözte. 1967-ben látogatást tett Izraelben. 1994-ben 84 éves korában érte a halál.

Jean Genet (1910-1986) francia író, költő, drámaíró, politikai aktivista. Fiatalkorában csavargóként élt, három évig pedig nevelőintézetben nevelkedett. Tolvajlás vádjával többször ítélték börtönbüntetésre, legtöbb regénye így keletkezett. A költő az európai abszurdizmus egyik legjelentősebb képviselői között említhető.

(1905-1980): francia író, filozófus. 1929: fil. végzettséget szerzett. 1931-37: Le Havre-ban, Párizsban és Laonban gimnáziumban tanított filozófiát; megalapította és vezette. a Les temps modernes c. folyóiratot. Az 1930-as évek elején Husserl, Heidegger és Kierkegaard indítására körvonalazódott benne egy olyan fenomenologikus pszichológia, mely elsősorban a képzelőerőre összpontosított. Az egzisztencializmus egyik atyjaként az ember igazi értékét a fantáziában látta, a tudat és a lét számára értéktelen, de a radikális pesszimizmust a radikális szabadsággal próbálta ellensúlyozni. Filozófiájának népszerűsítő megfogalmazása 1946: Az egzisztencializmus humanizmus c. kiáltványa, mely az ateista egzisztencializmus szóvivőjévé tette. A másik emberben az egyén szabadságát fenyegető ellenfelet látott (a pokol a másik ember). Fő műve: L'Être et le Néant (A lét és a semmi), Párizs, 1943. Az 1970-es évekig élettársával, Simone de Beauvoirral együtt döntően meghatározta Franciaország intellektuális arculatát. - Művei magyarul: A fal. Bp., 1959. - Egy vezér gyermekkora. Uo., 1959. - A szavak. Uo., 1964. - A legyek. Uo., 1968. - Zárt tárgyalás. Uo., 1968. - Az undor. Uo., 1968. - Temetetlen holtak. Uo., 1968. - A tisztességtudó utcalány. Uo., 1968. - Az ördög és a jó Isten. Uo., 1968. - Az altonai foglyok. Uo., 1968. - Mi az irodalom? Uo., 1969. - Módszer, tört. , egyén. Uo., 1976. - Velence foglya. Uo., 1984. - Freud. Uo., 1987. - Egzisztencializmus. Uo., 1991. - A szabadságról. Uo., 1992. - Az Ego transzcendenciája. Debrecen, 1996. - Elmélkedések a zsidókérdésről. Bp., 2002.