Az elbeszélés fő motívuma az evés, az ételek, mint az ebben az időszakban keletkezett más Krúdy-műveknek, a „gyomor-novelláknak”. Itt azonban nem az evés gyönyöre, az ételek elfogyasztásának öröme, az ízek élvezete áll a középpontban – az evés valójában az átváltozás útja, tehát az alaptörténeteknek megfelelően az a „mágikus módszer”, melynek segítségével azzá válhat a hős, amivé akar. Az ezredesnek szinte minden gondolata az evés körül forog, ez idéződik föl ifjúkorából (a prófunt, az elmaradt pezsgős vacsorák), az evésről beszél a kocsmárosnéval és a csaposlegénnyel, a sör, a tepertő és a pörkölt ízéről elmélkedik, élvezettel eszi a retket, szalámimaradékot, miközben a Kaszinóban fogyasztható rákokról, osztrigáról cseveg. A beszélgetésekben állandóan arra próbálja fölhívni a figyelmet, hogy ő nem az, akinek látszik, büszke arra, hogy álruhája „felismerhetetlenné teszi”, s lovagiasan kifizeti az ideges fiatalember pálinkáját és a törött poharat.

A két történetben több ponton is fölfedezhetők párhuzamok, ellentét-párhuzamok, azonosságok. A fő motívum mellett például az ezredes kellékei között is ott van a vadászkalap és a boternyő, mindkét novellában Jánosnak hívják a pincért, mindkét főhős törekvése, hogy azonosuljon az ellenfél világával, sőt mindkettejük sorsa azonos abban, hogy tévednek. Az ezredes azt hiszi, hogy álruhája ellenére felismerik, hogy „...őt az egész város ismeri”, pedig a csaposlegénynek meg sem fordul a fejében, hogy a hullaszállító által emlegetett ezredessel azonosítsa a délutáni vendéget; a hírlapíró abban reménykedik, hogy híressé lehet, jobbra fordul sorsa, ha életben marad, de egy félmondat jelzi, hogy ebből semmi nem vált valóra („...talán még manapság is él, ha ugyan meg nem halt”).

A leglényegesebb kapcsolat a két történetben a fiatalember felbukkanása az Arabs szürkében. Krúdy mindkét történetben szerepelteti a korabeli Budapest jellegzetes figuráit, alkalmazza az anekdotikus jellemzés módszerét (mellékszereplők bemutatása, utalások), illetve az Utolsó szivar...-ban szerepel egy Vajda-anekdota is (állítólag a hentesnének ajándékozta versesköteteit a költő, s ő azok kitépett lapjaiba csomagolja a tepertőt).

Mindkét novella tragikomikus történet. Nemcsak a szereplők jelleme, viselkedésük, a halálközelséghez való viszonyulásuk is ellentmondásos. Az elbeszélő szenvtelenül, fanyar, gunyoros közönnyel tudósít az eseményekről, nem foglal állást, nem érez együtt főszereplőivel. A történetek zárlata a tragikus elem fölerősítése helyett „az élet megy tovább” közhely szintjére jelentékteleníti az esetet, a halált.

Szegedy-Maszák Mihály: Metaforikus szerkezet Kosztolányi Caligula és Krúdy Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című szövegében In: "A regény amint írja önmagát", Korona Nova Kiadó, Bp., 1998

Halász László: Kilátás az Arabs Szürkéből, Irodalomtörténet, 1979. 2. sz. , p. 231-247.