A novella fordulópontja a gazda bejelentése: összes munkását meghívja a lakomára. Az „egyszer laknék jól” vágya ettől kezdve realitássá válik, Kis János számára pedig feladattá. A szótlanul elfogyasztott „korpacibere” után nem tud elaludni, gyötrelmes hánykolódásában is csak a feladatra tud koncentrálni. A kissé homályos „feladat” másnap reggel válik érthetővé. Kis János képtelen fogadalma („Egye meg a fene a vén Sarudyt, ma kieszem a vagyonábul.”) legalább annyira megdöbbentő, mint azok a tények, melyek eddig kiderültek róla. Szánalmassága azonban fokozatosan eltűnik, mártír-elszántsága (nem eszik sem reggel, sem délben), szegénysége, nyomora elleni „lázadása” (hajnali félálmában „elrúgja magától a szegénységet”), elképesztő terve, elszántsága szinte naggyá formálja ezt a jelentéktelen embert.

A „naggyá növelés” írói eszköze a novella kezdetén is alkalmazott filmszerű megoldás. Csak most mintha alsó kameraállásból filmeznék a főszereplőt: Kis János egyedül, óriássá növekedve áll a világgal szemben, megszűnik körülötte minden, már csak a feladatot látja maga előtt. Mégis szánalmas marad, hiszen végtelenül magányos, vállalása öncélú és értelmetlen. Küzdelme az ételekkel – a zsíros húslevessel, a tepertős túrós csuszával, a lencsével, majd álmai netovábbjával, a töltött káposztával – valódi élet-halál küzdelemmé válik, s végül halálát okozza az evés. A rezignált zárómondat csak azt a tényt közli, hogy halálában éppúgy észrevétlen maradt, mint amilyen életében volt.

A novella drámai erejét, szuggesztivitását az okozza, hogy Kis János olyan alak, akinek jelleme, sorsa, gondolatai már szinte valószerűtlenek. A valóságos környezet, az elbeszélő tárgyilagossága, a főszereplő nézőpontja zavaróan hitelessé, hihetővé teszi mindezt. Az elbeszélői vélemény hiánya pedig elgondolkoztatja az olvasót, hisz olyan világgal szembesül, amelyről inkább igyekszik nem tudomást venni.

Érdekes, hogy míg a kortárs Krúdy számos művében (pl. az ún. gyomor-novellákban) ugyanezek az ételek, elkészítésük, fogyasztásuk leírása, az evés „szertartása” szinte az olvasó számára is élvezhetővé teszik a leírtakat, addig Móricz művében – Kis János mohó evésvágya miatt – inkább taszítóak. Ezt a hatást keltik a lakodalmi ételekre vonatkozó részletek is (pl. a húsleves zsírja, a fövetlen, rágós húsdarab).

novella: „újdonság” (ol.) szóból; prózai kisepikai műfaj; terjedelme rövid, szerkezete zárt, hősei hétköznapi emberek, akiknek életében valamilyen jelentős esemény játszódik le, a szerző azonban nem részletezi az események előzményeit (in medias res-kezdés), a szereplőről is csupán a történet szempontjából lényeges dolgokat tudunk meg. Témája lényegében a „váratlan fordulat” gyors és tényszerű előadása, kitérők, részletező leírások nélkül. Rendszerint csattanóval zárul, nyelvezete ennek megfelelően fegyelmezett és lényegre törő. Eredete az antik görög irodalomba nyúlik vissza (pl. Apuleius), igazi felvirágzása a reneszánsz és a modern korban figyelhető meg (Boccaccio, Maupassant, Csehov, Th. Mann, F. Kafka, Borges, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Hajnóczy Péter stb.). Rokon műfajai: adoma, anekdota, karcolat, humoreszk; átmeneti műfajtípusai: filmnovella, tárcanovella; speciális típusa: Örkény István egyperces novellái.