Kopjáss István jellegzetes móriczi hőstípus, hasonló Matolcsy Miklóshoz (A fáklya),Szakhmáry Zoltánhoz (Úri muri),Bethlen Gáborhoz – az általa képviselt magasztos eszmék, a változtatás igénye és programja nem valósítható meg az őt körülvevő világban, így tragikus alak. Másrészről Móricz az ő sorsában is bemutatja a saját magánéletében megtapasztalt ambivalens házastársi viszonyt a magasba törő férfi és a realitások világához ragaszkodó asszony között.

Más Móricz-regényekhez hasonlóan egyes szereplők (Martiny doktor, az alispán, a polgármester vagy maga Kopjáss István) monológszerűen – belső monológokban, de párbeszédekben is – foglalják össze a város és Magyarország politikai, gazdasági és szociális életének jellemzőit. Meglehetősen lesújtó a kép: az országos és a helyi vezetésben a közérdek helyett az egyéni (rokoni) érdekek munkálnak. A patriarchális alapokon nyugvó társadalom szükségképpen paternalista; protekción és korrupción alapuló világa a meglévő, látszólagosan demokratikus intézmények ellenére sem működhet demokratikusan. Jó példa erre a regényből a közvéleményt szolgáló sajtó cikkeinek polgármesteri cenzúrája. A politika összefonódik a pénzvilággal – a tisztségviselők érdekeltek a városi beruházásokban, cégek, bankok munkájában, ugyanakkor a közpénzeket büntetlenül elherdálhatják. Nincs adózási fegyelem, válságos a kiváltságos rétegen kívül esők szociális helyzete (munkanélküliség, végrehajtók megjelenése a bérleti díjat nem fizetőknél).

Kopjáss István pontosan tudja, hogy min kellene változtatni. Azonban már első hivatali napján megérzi, hogy ha meg akarja őrizni a véletlenül elnyert pozíciót – ahol lehetősége nyílhat a változtatásokra –, meg kell alkudnia. Jól kifejezi ezt a polgármesternél és az ellenzéknél egyaránt sikeres mondata, „programja”: „A kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon.”

A regény azt tárja fel, miként próbál Kopjáss megfelelni az eszméinek és az új hivatallal járó kötelezettségeinek. Hamar szembesül azzal, hogy kik és hogyan mozgatják a város politikai és gazdasági életét. Tudomásul kell vennie, hogy rokonai az ő révén próbálnak érvényesülni. Felismeri, hogy új társadalmi helyzetében változtatnia kell az életvitelén és hogy ehhez pénzre van szüksége.

A pénzhiány lehetne elbukásának az okozója, hiszen kialakulnak azok a szálak, amelyekkel a polgármester és a bankár behálóznák, korrupttá és függővé tennék őt is (a folyószámla, a megvásárolandó villa) – de Kopjáss inkább bízik a nagybátyja által felkínált üzletben (és miért ne tenne így, hiszen ő is tudja, hogy azért kell a rokonokat pozícióba juttatni, mert Magyarországon a hozzáértés helyett sokkal fontosabb a megbízhatóság). És ez lesz a veszte, hiszen amikor világossá válik, hogy feltárta a városi vezetők csalásait (a Sertéstenyésztő kapcsán elsikkasztott pénzek, a kiírt pályázat anyagának „ellopása”), ellene hozzák fel ugyanezt a vádat. A polgármester a saját korábbi szavait fordítja ellene, így szembesül azzal, hogy az igazság és a becsület (Kopjáss eszményei) a pénz és a rokonok világában nem érvényesül.

A feleségéhez, Szentkálnay Linához és az alig ismert szépasszonyhoz (aki szintén rokon, Szentkálnay Magdaléna) való viszonya – a regényben bemutatott magánélete – tükörképe a közéleti szereplésének. A korábban megbecsült takarékos, a családjáért élő asszonyt hirtelen koloncnak érzi, aki visszatartja őt a szárnyalástól. Csak akkor látja magához illőnek, amikor új ruhában, az újonnan megismert társaságban vannak.

A másik asszony az újonnan megnyíló lehetőségek jelképe: elegáns, intelligens és független. Linával szemben a valóság helyett az ábrándok, eszmények világátképviseli. Másrészről azonban Lina sokszor kimondja azokat az igazságokat (pl. a rokonok viselkedésével kapcsolatban, a városi korrupcióról), amelyek Kopjáss gondolataiban is megjelennek – ezzel is bizonyítva, hogy méltó társa –, de az a tény, hogy ő mondja ki, valamint szavainak bántó, sértő éle arra késztetik Kopjásst, hogy nyíltan vagy magában ellene szegüljön, és más „igazságokat” keressen.