Az 1916-os novella témája – nagyon leegyszerűsítve – az első világháború hatása a falusi emberek életére, értékrendjére. A novella fiktív ideje megegyezik a megírásának valóságos, történelmi idejével, ezért egyfajta korértelmezés. Az író ugyan nem jelzi évszámokkal a cselekmény idejét, de az első világháborút egyértelműsítik a helyszínek (Sabác, Oslava, Volhynia, Doberdo, Koltov, Lukovice, Zizim) és a német nyelvű harcászati kifejezések, katonai műszók.

A novella felépítése hagyományosnak tekinthető abban az értelemben, hogy cselekménye időben előrehaladó, lineáris elbeszélésen, leíráson, párbeszédeken és a szereplők reflexióin (gondolatainak, érzelmeinek bemutatásán) alapul. Főszereplője a katona, és a műfaji jellemzők értelmében életének egy sorsdöntő eseményét ismerjük meg. Az elbeszélői jellemzés sajátos módja, hogy bár a novella számos mellékszereplőjét (még a csupán a katona történeteiből megismert ún. háttérszereplőket: parancsnokokat, bajtársakat is) névvel látja el, ugyanakkor a főszereplő nevét nem tudjuk meg, ő „a katona”, felesége „az asszony”, gyermekei „a gyerekek”.

Az időbeliség több szempontból is fontos tényezője a műnek. Az elbeszélői közlésekből megtudható, hogy ősszel, novemberben játszódik a történet. Az ősznek az irodalomban hagyományos hangulati és szimbolikus (elmúlás, nosztalgia) értéke van, emellett itt konkrét, aktuális jelentést is hordoz – kevesebb munkaalkalom adódik, télire élelemről és ruhaneműről kell gondoskodni. Az időben előrehaladó történet egy délelőtt során játszódik le, ehhez támpontot elsősorban az nyújthat, amikor a katona az alibijét biztosítandó egy órával megpróbálja becsapni a vele együtt dolgozó társát.

Az idő előrehaladtával a tér, a helyszínek is változnak (egy kert, az utca, a Vargáék háza, az utca, a sárköz – a kölcsönadó háza, a katona otthona, a városba vezető út és a folyó töltése, a városi vásár, az út vissza, újra az otthona és utoljára ki a kapun). Ennek ellenére a táj- és környezetábrázolásnak nem sok szerep jut – a fontosabb helyszíneket: a Varga-házat, a vásárt, a folyópartot jelzésszerűen és elsősorban a katona nézőpontjából, az ő hangulati-érzelmi szűrőjén át ismerjük meg.

A novella időszerkezetének másik meghatározó tényezője a katona gondolataiban, emlékeiben élő huszonhat hónap, amit a fronton töltött – ezt nevezhetjük reflexiós időnek. Az átélt múlt eseményei szembekerülnek a jelennel, természetszerűleg a múltbeli események helyszíne, a front is szembekerül a jelenbeli hátországgal, a háborús körülmények közt tengődő faluval és családdal. Sajátos értékrendet eredményez ez a szembeállítás: a katona számára a háború a jó, ahol van elegendő élelem, van munka („Ez az igazi, dolgozni! Ésszel megkerülni az ellenséget, s hátába támadni...”), nem kell önálló döntéseket hozni, nem kell erkölcsi problémákkal gyötrődni, amikor emberölésre kerül a sor. Sajátos módon erősíti meg ezt a torz értékrendet annak a két falujabelinek (a vele együtt ásó István, és Sóvágó úr) a kérdezősködése, akik az emberölést a lehető legtermészetesebbnek tartják a háborúban:

„– ...Kit öltél meg először?... Embert...

– Nem embert – mondta fejét megcsóválva csendesen. – Lyányt... Fiatal lyányt először...

– Lyányt – mondta természetesen az öreg, mintha a világon a legegyszerűbb dologról volna szó.”

A katona a már otthon töltött három nap során győződik meg a fenti igazáról (keveset fizetnek az elvégzett munkáért, kevés a munkaalkalom, drágaság van, a felesége adósságot halmozott föl, és nincs még arra sem kilátás, hogy azt letörlesszék a szabadság 28 napja alatt, nemhogy a télre felkészüljenek). Nem talál más utat a család problémáinak a megoldására, mint a rablást. Előre kiterveli az alibijét, tájékozódik Vargáék következő napi távollétéről, sőt a házban található összeget is megbecsüli – de „hiába gondolt végig mindent, mégse tudott mindent kigondolni”. Az öreg Istvánnak van saját órája, nem lehet becsapni az idővel; Vargáék valóban elmentek hazulról – de mivel vásárba készültek, szükségszerű, hogy a pénzt is magukkal vitték; és a gyerekeiket otthon hagyták.

A visszafeleselő, ellenkező két nagyobbik gyerek láttán a katonában működésbe lépnek a fronton reflexszé vált, begyakorlott mozdulatok: parancsnok híján „a szegénység kommandíroz”, fegyver helyett jó a vasvilla és a kés is, és aztán „rá az ellenségre...”.

Bár könnyen végzett a gyereklányokkal, és látszólag nincs lelkiismeretfurdalása (elmegy, hogy törlessze az adósság egy részét, hazamegy és megvallja feleségének a tettét, majd együtt elmennek a vásárba), az oda- és visszaúton, valamint a vásárban történtek azt mutatják, hogy a katona végre megszabadul háborús értékrendjétől. Lassan tudatosul benne, hogy hol van, mit tett, hogy vizionált világa hamis.

kommandíroz: parancsol, utasít