Az író utolsó alkotói korszakának legjelentősebb darabja a Barbárok (1932) című drámai novella. Az induló évek világával rokon téma és helyszín (paraszti világ, pásztoremberek, puszta) csak részben idézi az első pályaszakasz műveit. A korai novellák mikrokörnyezetével a faluval szemben itt a pusztán élő magányos embereket ábrázolja az író.

A kompozíció három nagyobb egységből épül föl:

1. egység: Bodri juhász meggyilkolásának előzményei és maga a gyilkosság

2. egység: Bodri juhász feleségének útja

3. egység: A tárgyalás, a veres juhász elítélése

Az első két szerkezeti egységre a balladisztikus elbeszélő mód jellemző, a harmadik részben ezt fölváltja a feszült párbeszédes jelenet. Az első két rész párbeszédei végletekig egyszerűsített szóváltások, egyrészt a móriczi jellemzés-hitelesítés, másrészt a történések dinamikájával szembeni feszültségteremtés eszközei.

A veres juhász és társa, illetve Bodri juhász között zajló párbeszéd szinte értelmezhetetlen, csak Bodri juhász gondolataiból lehet sejteni, hogy „vendégei” rossz szándékkal érkeztek hozzá. A hosszú hallgatásokkal megszakított beszélgetésből nem derül ki, hogy mi a valódi oka ellenségeskedésüknek. Az indokok, magyarázatok hiánya drámaivá teszi a cselekményt, és döbbenetté fokozza a befogadó érdeklődését. A hidegvérű gyilkosok, miután megölik Bodri juhászt és gyermekét, áldozataik sírján raknak tüzet és sütik szalonnájukat.

A második – terjedelmében leghosszabb – rész témája a keresés. Bodri juhász felesége konok hűséggel nyomoz férje és gyermeke után. Találkozása a gyilkossal azért érdekes, mert ugyan egyáltalán nem gyanakszik rá, mégsem fogadja el invitálását (a veres juhász hellyel, étellel kínálja, felajánlja, hogy nála várjon a férjére), és hitetlenkedve hallgatja annak állításait, hazugságait.

Az asszony vándorlásának végtelenségét az elbeszélő népmeséket idéző fordulatokkal érzékelteti: „...útra kelt, napkelet felé. Elérkezett olyan tájra, hogy füstöt látott, vidám füstöt.”; „Az asszony pedig ment, ment, elment.” Félelmesen szép jelenet férjének és gyermekének megtalálása. Kitartása, néma cselekvése, könnytelen gyásza egyszerre felemelő és megdöbbentő.

A harmadik rész tere a tárgyalóterem, fő eseménye a kihallgatás. A körömszakadtáig tagadó veres juhász konokul kitart hazugságai mellett, nem vállalja a gyilkosságot, pedig a vizsgálóbíró szavaiból kiderül, hogy egyéb bűnei miatt is „rászolgált már a kötélre”. A jelenet drámai tetőpontja, amikor a veres juhász meglátja a rézveretes szíjat a kilincsen. Mágikus félelme (animizmus) egy pillanat alatt megtöri tagadását, és bevallja bűnét.

Az elbeszélésnek nincs befejezése, a vizsgálóbíró zárómondata (cím!) elgondolkodtató ítélet, vád, de nem megoldás. Az elbeszélő sem mond véleményt, mint ahogy az elbeszélés során sem fűz kommentárt az eseményekhez.

A pusztai emberek világa szembeállítható a civilizált világgal, de számos kérdés merülhet föl az olvasóban. Ki a hibás azért, hogy ilyen emberek élnek még, mi az oka annak, hogy a világtól elszigetelten élők között ilyen indulatok feszüljenek, hogyan lehetséges, hogy pusztán a szerzésvágy ilyen aljasságra késztessen embereket? Barbárságuk a civilizált ember (vizsgálóbíró) szempontjából igaz, felvetődik a társadalmi felelősség kérdése is. A veres juhász halálos ítélete, megbotoztatása nem oldja meg a történettel példázott problémákat. Móricz elbeszélése ugyanis nem a történelmi múltból vett különös történet, hanem a kortárs magyar társadalom világából vett téma.

Az elbeszélésben jelentős szerepe van az ismétlődéseknek.A puli jelzi a veszélyt az első részben, majd a puli (kölyke) találja meg az elföldelt áldozatokat a második rész végén. A veres juhász ugyanazokat a hazugságokat ismétli a bíróságon, melyekkel Bodri juhász feleségét is igyekezett félrevezetni. A vándorlás-keresés („menés”) a második rész fő motívuma, míg az elbeszélés szimbolikus vezérmotívuma a rézveretes szíj. Látszólag emiatt ölik meg Bodri juhászt, ezzel húzzák be tetemét a gödörbe, erről beszélget a veres juhász Bodri juhász feleségével (maga hozza szóba!), végül ennek láttára tesz vallomást a veres juhász.

animizmus: a látható dolgokat (tárgyakat is) lélekkel felruházó primitív vallási képzet

Baránszky Jób László: Négy novella általános esztétikai, axiológiai és műfajtipológiai elemzése In: Élmény és gondolat, Magvető, Bp., 1978

Szeli István: A Barbárok egy lehetséges modelljéről In: Utak egymás felé, Forum, Újvidék, 1969

Forgács Anna: A szakirodalom felhasználása Móricz Zsigmond Barbárok című művének tanításakor, Irodalomtanítás, Pauz Kiadó, 1994. 2. p. 191-207

Eisemann György: "Barbárok" a Móricz prózában In: Ősformák jelen időben, Orpheusz Kiadó, Bp., 1995