Első alkotói korszaka (1908–1919) 1908-ban a Nyugatban jelent meg a Hét krajcár című elbeszélése, majd 1909-ben ugyanezen a címen novelláinak gyűjteményes kötete (a kötet sikerültebb darabjai a címadó novella mellett a Csata, a Sustorgós, ropogós tafotába címűek).

A kötet megjelenésétől számíthatjuk Móricz első alkotói korszakát, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy a magyar falvak és kisvárosok világát új szemlélettel ábrázolja. Paraszti hősein keresztül bemutatja a falvak társadalmi tagozódását (zsellérek, napszámosok, szegényparasztok, nagygazdák) – és az ebből adódó tragikus élethelyzeteket, sorsokat (pl. Tragédia,Judith és Eszter,Sárarany,Szegény emberek).

Ady barátja Ekkor kezdődött tartós barátsága Ady Endrével, akivel Petőfi és Arany egymásra találásához hasonlóan üdvözölték egymást: „Hej, Uramisten, hej Móricz Zsigmond, drága, nagyszívű kenyeres pajtásom, milyen egyszerű és milyen egyetlenül nagy dolgot míveltél te. Meglelted a magyarságot, melyről már azt kezdtük hinni, hogy nincs is...” – írta Ady a kötetről szóló ismertetőjében.

Naturalisztikus ábrázolás Alakjait reális-naturalisztikusmódon ábrázolja. Hősei lázadnak a sorsuk ellen, és Móricz lázadásuknak indítékait próbálja feltárni. Az okok vagy társadalmi jellegűek (pl. szegénység, feltörekvés, szerzésvágy, elvágyódás), vagy az ösztönökben rejlőek (pl. túlfűtött szexualitás – Turi Dani, Veres Pálné; éhség – Kis János).

Sorsuk többnyire tragikus, hiszen az egyéni boldogulást, a tehetség vagy a magánélet kibontakozását meggátolják a közösség normái, a társadalmi berendezkedés mozdulatlansága vagy az eltérő, ellenkező értékrendű környezet.

Az irónia is meghatározó a művekben: Az Isten háta mögött (1911) című regényben (mely Flaubert Bovarynécímű regényének „változata”) a szereplők élethelyzete, sorsa – összehasonlítva a modell-mű szereplőével – lényegesen reménytelenebb, kisszerűbb; a regény cselekménye és megoldása is tragikomikus.

Bár Móricz írásművészetében jelentősek az újító szándékok, részben ő is folytatója a magyar próza XIX. századi tradícióinak. A mikszáthi hagyományokat a formai-poétikai jellemzők megtartásával folytatja. Novellái életképszerű jelenetekből épülnek föl, anekdotikus jellegűek,csattanóval végződnek. Sokszor a köznapi történet jelképes érvényűvé tágul. A novellák szereplőinek beszédmódja is a jellemzés eszközévé válik: a beszélt nyelv szavait Móricz gyakran fonetikusan írja le („...hónap este mindenki elgyühet a lyányom lakodalmára” – Tragédia), s így a beszédmód, beszédstílus árulkodik az egyes szereplők társadalmi hovatartozásáról, műveltségéről, iskolázottságáról is.

Háborús tapasztalatok Az első világháború kitörése után önként jelentkezett haditudósítónak a keleti frontra. Az itt szerzett tapasztalatok ihlették többek között a Kis Samu Jóska, illetve a Szegény emberek című novelláit. Az írásokban azt mutatja be, hogy a háború személytelen embertelensége sem öli ki a katonákból az érzelmeket, és kifejti, hogy a háborút nem az egyes emberek vagy népek, hanem az eltérő érdekű csoportok vívják. A Szegény emberek katonája azt mondja el, hogy az öldöklés a fronton harcolókat elemberteleníti és otthoni környezetükbe visszatérve nem képesek megszabadulni az ölés kényszerétől.

1919-ben a kommunista diktatúra első kezdeményezéseit (pl. földosztás, a kultúra és oktatás demokratizálása) Móricz örömmel üdvözölte. Tagja lett az írók direktóriumának is (Babits Mihályhoz hasonlóan), de a kibontakozó terror visszarettentette. Az 1920-as évek új rendszerében meghurcolták az 1919-ben írt cikkek, riportok miatt, írásait a Nyugaton kívül máshol nem jelentethette meg.

Légy jó mindhalálig A kommün idején és utána átélt lelki gyötrődéseit fogalmazta meg parabolaszerűen a Légy jó mindhalálig(1920) című regényében. A cím bibliai eredetű erkölcsi útmutatás és program, és bár eseményei iskolás éveit idézik (főhőse is azonosítható Móriczzal: anyai nagyanyjának családnevét – Nyilas – viseli), a szereplők viselkedése az egyes élethelyzetekben általános érvényű cselekvési lehetőségek, választások mintájául szolgálhat. A regényhős sorsának későbbi alakulását a Forr a bor(1931) című regényéből ismerhetjük meg.

Anekdotikus elbeszélés: a műfaj meghatározó eleme a történet és a szubjektív előadásmód; kitérők, reflexiók, betétek dúsítják a téma kifejtését, az epizódok laza egymásutánisága fontosabb a mű egységes koncepciójának kialakításánál, az élőbeszéd fordulatainak alkalmazásával az előadásmód színesebb, humorosabb. A magyar irodalomban elsősorban Mikszáth Kálmán és Jókai Mór művészetére jellemző.