Élete: Guy de Maupassant (e. gí dö mopászán; 1850–1893) a vidéki nemesi kastélyok világának, Normandiának a szülötte. Szülőföldje egész életében vonzotta, bárhová is került a világban. Írásaiban is gyakran ott látjuk a háttérben a normandiai táj jellegzetes vonásait. Harcolt az 1870–1871-es francia–porosz háborúban. A kezdeti lelkesedést azonban a kiábrándító valóság hamarosan szertefoszlatta, Maupassant a háborúban egyéni sorsok tragédiáját látta csak. A háborúban megismert emberek később novellái hőseivé váltak.

A háború után kénytelen volt hivatalnoki állást vállalni Párizsban, és csaknem nyolc éven át élte a kishivatalnokok nyomorúságos életét. Irodalmi ambícióit Flaubert támogatta és biztatta, de szigorú kritikusa is volt, csupán néhány munkáját engedte megjelenni.

Médani Fiatalok: Csütörtökönként Zola lakásában gyűlt össze az a hat fiatal író, akik magukat Médani Fiataloknak nevezték. 1880-ban jelent meg Zola által szerkesztett kötetük, a Médani esték, amelyben egy-egy novellával szerepeltek. A háborút és a Harmadik Köztársaságot leleplező írások nagy vihart kavartak, a kötetet a naturalizmus térhódításának mérföldköveként szokás emlegetni. Maupassant-nak a kötetben megjelent novellája, a Gömböc hírnevet hozott. Sokévi készülődés után remekmű született. Flaubert is dicsérő szavakkal illette a munkát.

Művei: Ezután Maupassant szinte megállás nélkül írt. Az újságok és hetilapok sorra hozták le munkáit. Rövid élete során összesen hat regényt és több mint háromszáz novellát írt. 1883-ban jelent meg első regénye, az Egy asszony élete. Igazi műfaja a novella volt, bár az Egy asszony élete című regényéről Tolsztoj azt állította, hogy a világirodalom egyik legszebb alkotása. Egyik legismertebb regénye A szépfiú(1885). A regény valósággal berobbant az irodalmi közéletbe, négy hónap alatt harminchét kiadása jelent meg, Maupassant meghódította Párizst, anyagi és művészi elismerést is kapott.

Péter és János című regényeinek (1888) előszavában a művész és a műalkotás szabadságát hirdeti; szerinte minden műalkotást csak önmagához szabad mérni, és nincsenek minden műre érvényes szabályok. Maupassant Flaubert-től tanulta a pontos, világos stílus és az író kívülállásának fontosságát, a tömör, lényegretörő kifejezésmódot, a szenvtelenség fogalmát. Az írói kifejezés lényegéről így ír: „Akármit akar mondani az ember, mindig egyetlenegy szó van kifejezésére [...] Az embernek addig kell keresnie ezt a főnevet, igét és melléknevet, amíg csak meg nem találja…”