A fajok cirkuszában (1910) az egyik legpesszimistább Ady-költemény e témakörben, csak a kuruc versek és a háború alatt írt költemények érzelmi-hangulati világa rokonítható a mű mélységes kiábrándultságával. Az indításban saját váteszi-prófétai szerepét is megkérdőjelező lehangoltsággal szólal meg, a nemzet, a magyarság „elkésettsége” összefonódik a személyes kudarccal. Szembetűnő a vers „teljes értékhiánya”, a képekben hangsúlyosak a tagadások, a fosztóképzős alakok, a negatív jelentéstartalmú szavak, jelzők („nincs magyarság”; „minden ideálunk / Másutt megunt ócskaság...”;„Húsvéttalan a magyarság”;„Nem tudom, hogy mi a célja / Ennek a hazug életnek”;„Céljainkat elcélozták, / Életünket már elélték”), de a nép, nemzet szavak helyett szereplő „boly” szó is negatív kicsengésű.
Magyarország, a magyarság elmaradottsága oly nagymérvű, hogy értelmetlenné válik minden küzdelem. E nép múltja, jelene, történelme szinte már nevetséges, jövője kilátástalan („Húsvéttalan a magyarság”). Nincsenek eszmék, értelmes célok, a beszélő lelkes küzdeni akarása (ötödik-hatodik szakasz) nem kötődhet semmihez. Tragikomikus, hogy a versben pontosan meg nem határozott magyar célok (polgári átalakulás, demokrácia, jogegyenlőség stb.) olyan eszmék, melyeknek már rég nem a megvalósulásáért kellene küzdeni. Az egyén nyomorúsága belevész a közösség reménytelenségébe. A nemzethalál romantikus látomása helyett a feleslegessé válás, az értelmetlen létezés, a „megérdemelt” halál képe sejlik fel („S nem kár értünk, / Ha elvágják fonalunkat”) Kölcsey Zrínyi második éneke című költeményéhez hasonlóan, de a Kölcsey-mű emelkedettségével szemben a rezignáció, a keserű beletörődés hangján.
A záróstrófában a vizionált jövő képe a vers hangulati és gondolati mélypontja. A bohóc-sors, a bohóc szerepe régóta a művész-lét egyik különös szimbóluma. A közönséget minden áron megnevettető, látszólag komikus figura valójában mélységesen tragikus alak, és a XX. században számos művészt (pl. Picasso, Ingmar Bergman, Federico Fellini) megihletett, Ady azonban e sorsot nemzetére, a magyarságra terjeszti ki, s ezáltal a magyar sors tragikomédiáját jövendöli.