Borúlátás. Abban való meggyőződés , hogy ami csak lehet, az rosszra fordul, hogy semmi sem sikerül úgy, ahogyan az el van tervezve. A negatív jövőben való hit.

( gör.= betoldás) Az epikus és drámai költemények olyan szerkezeti egysége, amely nincs közvetlen kapcsolatban a cselekmény fő vonalával, de a mellékszálakkal sem s így átmenetileg késlelteti a végkifejletet.

Alanyi elb. h. ; nem a külvilágból, hanem az egyénből (szubjektumból), annak tudatából, érzésvilágából kiinduló, azt tükröző, rá jellemző elb. h. ; egyéni, személyes elb. h.

( ang. gentry=köznemesség) A középkorban az angol köznemesség, később a 19-20. században a tőkés gazdálkodásra áttérő, úgynevezett újnemesség elnevezése. Magyarországon az 1870-80-as évektől az elszegényedő, birtokainak nagy részét elvesztő, de társadalmi

( gör.)Az irodalomban hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított költői kép. Az ábrázoló művészetekben erkölcsi eszmének vagy elvont fogalomnak megszemélyesítésére vagy érzékelhető képben való ábrázolás

Múltban élő, a múlt értékeit követő létforma.

(gör-lat) Művészi alkotásban, elsősorban a drámában olyan helyzet, melyben valamely emberi nagyság ellentétbe, összeütközésbe kerül a világgal (világrenddel, sorssal, társadalmi és erkölcsi törvényekkel stb. ) és szükségszerűen elbukik; ennek az összeütközésnek megrendítő és felemelő jellege.

Valóság, tény, mely a tudatunktól függetlenül létezik.

A babona vagy hiedelem olyan, a mágikus szemléletből fakadó hitet jelent, amit nem alapoz meg logika vagy tudás.

A ballada, a középkorban létrejött lírai műfaj, a dal egyik formája. Jellemzője, hogy három verszak után ugyanaz a versszak (refrén) megismétlődik. Eredetileg énekelték, táncok kíséretére szolgált. Három balladai műfajt különböztethetünk meg, melyek a népballada, vígballada és műballada.

Rövid terjedelmű elbeszélés, mely általában egy szórakoztató, mulattató cselekményszálra épül.

Erejét felesleges küzdelmekben elfecsérlő, jószándékú, de nevetséges álmodozó. ( Cervantes fő művének címadó alakja és főhőse.)

Jelképes jellem, karakter.

Maga az abszurd szó a valóságtól való elvonatkoztatást jelent, vagyis a személyek olyan jellegű viselkedése, amikor egy teljesen képzelt világba helyezik magukat. Ez a magatartás megjelenik Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma című művében. A műben a főhős egy középkori világba képzeli magát, és életét eszerint formálja.

Olyan személy vagy álomképzet, melyet valóra valóra szeretnénk váltani vagy személy esetében követendő példaként tekintünk.

Az adott szituáció vagy helyzet mulatságos formában történő lefolytatása. Ilyen komikus helyzet adódott Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma című regényében, hiszen maga a mű is abszurd világot jelenít meg Pongrácz István segédletével.