Krúdy Gyula: A hírlapíró és a halál és az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél

Mint sok más írásának, Krúdy e novellának is megírta „párnovelláját” A hírlapíró és a halál címmel (1927). A két történet ugyanaz a témája – egy párbaj résztvevőinek készülődése –, és a központi hősök (az újságíró és az ezredes) is azonos. Krúdy maga is többször párbajozott, nyilván ő is átélte a készülődés izgalmait. A történetekben talán épp ezért kerülnek előtérbe az előzmények, az összecsapást megelőző lélektani folyamatok. A párbaj lefolyása nem témája az elbeszéléseknek, s a végkimeneteléről is csak „értesül” az olvasó.

A hírlapíró és a halál című elbeszélésben a kaszinót cikkében megsértő fiatal újságíró – Széplaki Titusz – „előkészületeiről” tudósít az elbeszélő. A korábban sohasem párbajozó fiatalember úgy gondolja, hogy a számára végzetesnek tűnő párbaj előtt legalább egy jót eszik. Úri ételt rendel a Kersántz-vendéglőben, s párbajsegédeivel elmegy az Orfeum kávéházba is. Az evés és az előző nap a kasszírnőtől kapott „miskájer-kalap” és a botesernyő (az úri lét kellékei), az éjszakai pezsgőzés és a mágnás-világ vele szembeni megváltozott magatartása, valamint az idegenekkel (a suszterinas, a szabó, Munk úr) szembeni „úri” viselkedés önbizalommal töltik el, és a párbajban legyőzi ellenfelét, az ország legjobb céllövőjét.

Az Utolsó szivar... főszereplője a párbaj másik résztvevője, az ezredes. Nevét nem árulja el az elbeszélő, mindkét történetben csak monogramját és rangját ismeri meg az olvasó (P. E. G. szolgálaton kívüli huszárezredes). Ő is evéssel készül a párbajra. A Kaszinót képviselő híres céllövőnek rutinfeladat ez a sokadik összecsapás az ismeretlen „kóficcal”, az újságíróval. Különös indíttatást érez arra, hogy megismerje ellenfelének világát, megpróbálja beleképzelni magát a hírlapíró helyzetébe, mindennapjaiba. Úgy gondolja, hogy leginkább akkor ismerheti meg, ha olyan helyekre megy enni, ahol feltételezése szerint a fiatalember is gyakran megfordul. A talpig úriember, előkelő katonatiszt ezért tér be a henteshez tepertőért, ezért ül be az Arabs szürkébe, az egyszerű emberek, munkások, bérkocsisok kocsmájába. Értelmezhető úgy is ez a mozzanat, hogy az ezredes a hírlapíró szintjére süllyed, lealacsonyodik ellenfeléhez, mintegy előre vezekel leendő gyilkosságáért. Önreflexióiban, monologizálásaiban, beszélgetéseiben folyamatosan indokolja, magyarázza tettét. Kezdetben nem is más ez számára, mint valami különös kísérlet, játék, szórakozás, ám észrevétlenül és fokozatosan minden átalakul, a kísérlet túl jól sikerül.

Ahogy belemelegszik az evésbe („fertelmes, soha nem érzett éhség” fogja el), ahogy sorra rendeli a közönséges ételeket (pörkölt, húsmaradék) és a sört, sajátos metamorfózison megy keresztül, mint az átváltozástörténetek hősei. Fokozatosan elveszti valódi, úri (nappali) énjét, azonosul a maga kitalálta szereppel: szóba elegyedik, tréfálkozik a pincérrel, udvarol a szakácsnőnek, s nosztalgikus vágy ébred benne „elveszett ifjúsága” iránt. Egyre jobban érzi magát, élvezi a helyzetet, s nem veszi észre, hogy álarca többé már nem álarc, szerepe saját elfeledett, eltemetett énje.

A történet során egy pillanatra felvillan az ellenfél alakja is – egy ünneplő ruhába öltözött, izgatott fiatalember tér be egy italra a kocsmába –, de csak sejteni lehet, hogy ő a hírlapíró, a kocsma közönsége éppúgy találgatja, hogy ki lehet, mint az ezredes.

Az elbeszélés lélektani fordulatát az ezredes átváltozása jelenti, melynek utolsó fázisa, hogy az ezredes is kér a pálinkából. Az átváltozás folyamatában nemcsak játékszerepével válik azonossá, ellenfelével szembeni fölényét is elveszti, és a negatív átváltozástörténetek logikájának megfelelően nem képes „visszaalakulni önmagává” (az erre való „kísérlet” a szivarra gyújtás), bűnhődnie kell, végső soron önmagát ítéli halálra.

Kaszinó: társadalmi helyzeten, azonos foglalkozáson vagy politikai nézeteken alapuló zárt társaság – úri kaszinó, klub