Kosztolányi 1935-ben Visegrádon ismerkedett meg Radákovich Máriával, élete utolsó szerelmével. Ez az érzés ihlette Szeptemberi áhítat című költeményét. Az élet, a szerelem utolsó lehetősége önfeledt örömmel tölti el a költőt. A természet idillikus csodája, a visszaálmodott gyermekkor időtlensége is mintha a beteljesülő szerelmet ünnepelné. Ez az önfeledt látomás az életszeretet és a szépség himnusza. A végső búcsú tudatában még megrázóbbak a fiatalság, a melegség, a szeptemberi pompa értéktelített képei. A világ szépsége fölött tartott seregszemlét követően a halálra készülő ember örök kérdése következik:
„Mit akar tőlem e titkos élet?”
„Ki volt ez a varázsló?”
Az utolsó sorok a Számadás-versek többi darabjához hasonlóan az élet értékeit mutatják fel: a szépség, az ifjúság, a fent, az égi – az állandó örök értékek – legyőzik a félelmet, az időt és a halált.
Panteizmus: Istent a természettel azonosító filozófiai irányzat, Isten nem a világ teremtője, hanem maga a világ; a francia felvilágosodás idején megerősödő felfogás, a hagyományos transzcendencia válságát kezelő irányzat, amely azonban Isten létezését nem tagadja meg; jelentős képviselője J.J. Rousseau