Az irodalmi elismertséget és népszerűséget 1910-ben a második kötet hozta meg számára. A szegény kisgyermekpanaszaiban Kosztolányi megtalálta a neki legmegfelelőbb hangot és témát.
Ezek a versek nemcsak visszaálmodják a gyermekkort, hanem a pillanatnyi benyomások helyett az emberi tudat legmélyebb rétegeinek feltárásával – a felnőtt-tudat stilizációjaként – átfogólétértelmezésre tesznek kísérletet. A gyermek a teljesség ideális képviselője, ő az, aki még észlel olyan dolgokat, amelyeket a felnőtt már nem, hiszen a világot más perspektívából látja. A versek önmagukban lezártak, nem kapcsolódnak egymáshoz, halk, nosztalgikus hangjuk teremti meg a kötet egységét. A költemények visszatérő motívuma a búcsúzás és a halál. A gyermek még nem látja tisztán, mit jelent a halál, inkább megszemélyesíti, belépteti saját világába. A kisgyermek a kötet utolsó versében maga is „meghal”, a halál az életet beteljesítő léthelyzetté válik.
A kötet indító darabja, a Mint aki a sínek közé esett... meghatározza a versek témáját, ugyanakkor létösszegzés is. A következőkben a lírai alany már eltávolodik tárgyától, hogy aztán a gyermeki perspektíva segítségével próbálja megragadni mindazt, ami a világban „örök”. Gyermekkori ábránd, álmodozás és egyben ars poetica is a Mostan színes tintákról álmodom című vers. A színek értékjelölő tartalma és a vers logikai rendje mellett a költészettechnika bravúros megoldásai érdemelnek említést. A vers uralkodó szóképe az impresszionista líra gyakori költői eszköze: a szinesztézia („tréfás lila”, „néma szürke”, „szomorú viola”).
A színes világ vágya és a ki nem mondott szürkeség látens ellentéte szomorúságról, a gyermekvilág ábrándos tisztaságába visszarévedő felnőtt ember lehangoltságáról és reményvesztett pesszimizmusáról tanúskodik.
Az utolsó versek megváltozott beszédhelyzete ismételt, immár végleges eltávolodás a gyermekléttől, a gyermeki hangütéstől. A keretversek „irodalmisága”, értelmező jellege egyben el is távolítja a költői ént tárgyától.
szinesztézia: „együttérzékelés” (gör.); szókép; különböző érzékszervekkel felfogott ingerek hangulati azonosságon alapuló sűrítés, pl. „lila dalra kelt egy nyakkendő...”